Minden bűnbeesés felismeréssel jár!

Ter 3,1-8 - A kígyó azonban ravaszabb volt, mint a föld minden állata, amelyet az Úr Isten alkotott. Azt mondta az asszonynak: „Miért parancsolta meg nektek Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?” Az asszony azt felelte neki: „A kertben levő fák gyümölcséből ehetünk. Hogy azonban a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk, azt azért parancsolta meg nekünk Isten, hogy meg ne találjunk halni.” A kígyó erre azt mondta az asszonynak: „Dehogy is haltok meg! Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat!” Mivel az asszony látta, hogy a fa evésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is, és ő is evett. Erre megnyílt mindkettőjük szeme. Amikor észrevették, hogy mezítelenek, fügefaleveleket fűztek egybe, és kötényeket készítettek maguknak. S amint meghallották az Úr Isten szavát, aki a kertben járkált az alkony hűvösén, az ember és a felesége elrejtőztek a kert fái közé az Úr Isten színe elől.

Mk 7,31-37 - Ezután ismét eltávozott Tírusz vidékéről. Szidonon át a Galileai tengerhez ment, a Tízváros határába. Ott odavittek hozzá egy siketnémát, és kérték őt, hogy tegye rá a kezét. Félrevitte őt külön a tömegtől, a füleibe dugta ujjait, köpött, megérintette a nyelvét, majd föltekintve az égre, fohászkodott, és azt mondta neki: „Effeta!”, azaz „Nyílj meg!” Erre azonnal megnyíltak a fülei, megoldódott nyelvének köteléke, és rendesen beszélt. Ekkor megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta nekik, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak és mondták: „Mindent jól cselekedett; a süketeknek visszaadta hallásukat, és szóra bírta a némákat!”

Minden bűnbeesés felismeréssel jár! Ahogy minden döntés is. A tett bizonyossága, ami már nem teheti meg nem történtté azt, ami megtörtént. A történelmiség megdöbbentő valósága, amiben élünk, és amit kénytelenek vagyunk viselni. Még akkor is, ha az egy életre terhelő ránk nézve. Talán ez a bölcsesség, vagy legalább is ez lehet, ha abból, amit tettünk merünk tanulni, és nem akarjuk mindenáron megkerülni? Meg nem történtté tenni?

Hordozzuk Ádám vétkeinek terhét, amit emberként nem tagadhatunk le. Hiszen ebből ered az, hogy döntéseket kell hoznunk, azzal, hogy akartuk, hogy mienk legyen az ismerete annak, hogy mi van a függöny mögött, mi lehetne akkor, ha nem Isten rendelését kell alázattal elfogadni, hanem én vagyok jogosult döntéseket hozni. Magam sorsáért magamnak kell felelni, hát tessék, hozhatok rossz, helytelen döntéseket is, csak azért, mert minden körülményt nem ismerhetek, képtelen vagyok rá, teremtett lény maradtam annak ellenére, hogy helyzetbe hoztam magam! Nem lett jobb a helyzetünk, sőt sokkalta nehezebb! Felelősség terhe kell, hogy nyomasszon, minden döntéskor, az élet minden pillanatát ebben a feszültségben vagyunk kénytelenek megélni. Hogy mi van akkor, ha rosszul döntök?

Krisztustól kezdődően ennek a kérdésnek az éle az, ami kicsorbult. Mi addig nem volt, az már van: bűnbocsánat! Visszatérhetünk a „paradicsomba”! Csak tudnunk kell kimondani, hogy hibáztam, mikor Isten ellenében, nélküle döntöttem, és képesnek kell lennem arra, hogy megalázzam magam, és visszakuncsorogjak Hozzá. De mi van az embertársaimmal? Akik bűneimet látják, és azokért megítélnek? Sőt megítélnek akkor is, mikor magam magamat nem! Itt kezdődik a kereszténység, és az Egyház Istentől való szerepe. Mert mi jogon ítélek, és mi okból veszem magamra mások ítéletét? Krisztus közösségét, az Egyházat nem a vér szerinti, hanem a lélek szerinti szeretet kell, hogy közösségbe vonja, azokat, akiket Krisztus köt egybe, testvéri közösségbe, ahol Ő az elsőszülött, és mi mind köré, az elsőszülött köré kell, hogy tömörüljünk, aki az Atyával egyesít magában bennünket. Nos, ha ez a lélek éltet, akkor működni kell a testvériség azon formájának, amiről Jézus így tanítja övéit: „Ha testvéred megbántott, menj, és figyelmeztesd négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyered testvéredet. Ha nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két másik embert, hogy két vagy három tanú bizonyítsa a dolgot. Ha ezekre sem hallgat, jelentsd az egyháznak. Ha az egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos. Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva.” [Mt 18,15-18]. De, hogy óvakodjunk a mások ítéletétől, legyen itt a házasságtörő asszony esete figyelmeztetésül (l.: Jn 8,3-11), mert ki mondhatja magát bűn nélkül valónak? Bizony csak az, ki híján van a bűntudattal, hiszen miért volna egyébként úgy, hogy üdvösségünket csak Isten irgalmából nyerhetjük el? De Isten legyen nekünk irgalmas, ha azért merünk vétkezni, hogy majd Isten úgy is segít!

Istenem, óvjál meg bennünket a képmutatástól, de attól is, hogy magunkat felmentsük bűneink alól, vagy, csupán a törvény betűjét értelmezgessük, magyarázzuk, alkalmazzuk magunkra, szeretetlenül! Áldj meg, hogy a Te szereteted bennünk élővé legyen és szeretetté legyen. Úgy bírjuk szeretni felebarátunkat és Egyházadat is, mint önmagunkat. Nem keresve magunknak a kibúvókat, de legyünk önmagunkkal szemben a legszigorúbbak! Nem kell magamnak a szabadságom, Neked adom, Te tedd Nálad letétbe, míg üdvösségemet nem bírhatom! Ámen