A múlt sem volt kevésbé mulandó, mint a jelen.

Zsid 11,32-40 - És kit említsek még? Kifogynék az időből, ha beszélnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról, akik, mivel hittek, legyőztek országokat, igazságosságot cselekedtek, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, elfojtották a tűz erejét, megmenekültek a kard élétől, felgyógyultak betegségükből, diadalmaskodtak a harcban, megfutamították az idegenek táborát; így nyerték vissza asszonyok feltámadás által halottaikat. Egyeseket kínpadra vontak, mégsem fogadták el a szabadulást, hogy jobb feltámadást nyerjenek, mások meg gúnyt és megvesszőzést szenvedtek, ezenfelül még bilincseket és börtönt is; megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányva megölték őket, szerte bujdostak juhok és kecskék bőrében, szűkölködve, szorongatást szenvedve, nyomorogva. Akikre nem volt méltó a világ, sivatagokban bolyongtak, hegyek közt, barlangokban és a föld üregeiben. És mindezek, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem nyerték el az ígéretet, mert számunkra Isten valami jobbat rendelt, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre.

Mk 5,1-20 - Nemsokára átjutottak a tengeren túlra a gerázaiak földjére. Amint kilépett a bárkából, mindjárt elébe ment egy ember a sírok közül, aki a tisztátalan lélek hatalmában volt és sírboltokban lakott. Már láncokkal sem tudták megkötözni. Sokszor béklyóba és láncra verték, de elszakította a láncokat, összetörte a bilincseket, és senki sem tudta őt megfékezni. Éjjel-nappal mindig a sírboltokban és a hegyekben tanyázott, kiáltozott és kövekkel roncsolta magát. Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és nagy hangon kiáltotta: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Isten Fia? Az Istenre kényszerítlek, ne gyötörj engem!” Ő ugyanis azt mondta neki: „Tisztátalan lélek, menj ki az emberből!” Ekkor megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Az így válaszolt neki: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk.” És könyörögve kérte őt, hogy ne űzze ki arról a vidékről. Volt ott a hegy körül a legelőn egy nagy disznócsorda. A démonok azt kérték tőle: „Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük.” Jézus mindjárt megengedte nekik. A tisztátalan lelkek kimentek és megszállták a disznókat. Erre a kétezernyi csorda a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe. Akik legeltették őket, elfutottak, s hírül vitték ezt a városba és a falvakba. Az emberek kimentek, hogy lássák, mi történt. Jézushoz érve látták, hogy az ördögseregtől megszállott felöltözve, ép ésszel ül, és félelem fogta el őket. A szemtanúk pedig elbeszélték nekik, hogy mi történt az ördöngössel és a disznókkal. Ezért kérni kezdték őt, hogy távozzék el a határukból. Amikor beszállt a bárkába, az ember, aki megszállott volt, kérte őt, hogy vele mehessen. De Jézus nem engedte meg neki, hanem így szólt: „Menj haza a tieidhez, és hirdesd nekik, milyen nagy dolgot művelt veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” Az el is ment, és elkezdte hirdetni a Tízvárosban, hogy Jézus milyen nagy dolgot cselekedett vele. És mindenki csodálkozott.

A múlt sem volt kevésbé mulandó, mint a jelen. Ám a jelen mégis más! Mert ebben már életünk része a jövendő ígérete, mit bírunk Jézus Krisztus által! De, mennyire bírja a jelen Jézus Krisztust? Jobbak vagyunk az Ószövetségi zsidóknál, akik sötétségben maradtak, nem hittek a világosságnak?

Pedig a próféták megjövendölték, majd Jézus csodákat tett és kinyilatkoztatta Isten igazságát, végül az Atya elküldte a Szentlelket, ami azonban „már csak” egyéni üdvösségünk eléréséhez elegendő.

Itt állunk a végső idők kapujában, már oly sokan oly sok végítéletet jósoltak, ami talán az emberek közönyösségét fokozta, amiért nem a jósok a felelősök, hanem azok, akik a jóslatoknak felülnek, hiszékenyek. Ők vajon, miért nem a Szentírásnak hisznek, miért inkább a jelenükben élő botcsinálta bölcseknek? Felmerik tenni maguknak e kérdést?

Vagy az igazság félelmetesebbnek bizonyul, mint a pénz, amiért bármit mondanak, mit hallani szeretnénk? Hát, ezért van, hogy kevesen üdvözülnek, mert ki üdvözülhetne, az is inkább azon sopánkodik, hogy mit kezdjen vele, hiszen az ma nem váltható be se házra, se autóra, se másra, mire jobban vágyakozik annál, mi örök!

A hitünkből eredő tanúságtétel kell, hogy éltessen, melyhez az apostolok vállalták a maguk feladatát, de nem azért, hogy mi, a hálátlan utókor kétséget támasszunk Krisztus tanításával szemben, a szentírás hitelességét illetően.

A hitnek nagyobb köze van a szeretethez, a bizalomhoz, mint a tényekhez. De azért, mert a tények önmagukban nem igazságok, illetve egyéni igazságokká válók, míg a hit egyetlen igazsággá nemesíti a tényeket.

Köszönöm Istenem, hogy van hitem, mi szeretetedben fogan, és belőle táplálkozik. Add meg bátorságodat, hogy hitemben felőrlődjön, elértéktelenedjen kishitűségem, kétkedésem, önzésem, reményvesztettségem, gőgöm, és mind az, mi Tőled eltávolíthat. Neked ajánlva magam, add, hogy minduntalan kimondani bírjam, nincs nekem semmim, kezem a Te kezed, szemem a Te szemed, szám a Te szád, fülem a Te füled, szívem a Te szíved, lelkem a Te lelked, gondolataim, szavaim, és minden cselekedetem így egészen a Tied, így éhem is egyedül téged éhez! Ámen