Ki a szenvedéseket kerüli
Zsid 5,1-10 - Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért. Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: „Fiam vagy te, ma szültelek téged” [Zsolt 2,7]. És ahogy más helyen is mondja: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint” [Zsolt 110,4]. Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki [Iz 45,17G], - mivel Isten főpapnak nevezte őt Melkizedek rendje szerint [Zsolt 110,4].
Mk 2,18-22 - János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Odajöttek néhányan, és megkérdezték tőle: „Miért böjtölnek János és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?” Jézus így felelt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Amíg náluk van a vőlegény, nem böjtölhetnek. Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt: akkor majd böjtölnek, azon a napon. Senki sem varr régi ruhára nyers szövetből foltot, mert elszakítja az ép részt is, és a szakadás még nagyobb lesz. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, különben a bor szétszakítja a tömlőket, és kiömlik, s a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőkbe való.”
Ki a szenvedéseket kerüli, és az életet élvezni akarja csupán, az annyira önző, hogy kívül rekeszti magát az életen, mert áldozatot sem képes vállalni a közösségért, így a szeretet igazi, isteni értelméről fogalma sincs. Hiszen egyetlen dolog az, mi motiválja, a maga nyugalma, békessége. Márpedig, amiről Pál beszél Jézus kapcsán, abból az tanulható meg, hogy szenvedés javunkra válik. Azért, mert annak hatása ránk közvetlenül nem látszik kellemesnek, örömtelinek, de, önnevelő célzatú lehet, sőt, kell legyen. Kik „tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik” [Róm 8,28], azt is kell, hogy tudjuk, hogy a szeretet nem mindig kellemes, olykor fájdalommal is jár, amit el kell viselnünk, sőt vállalni kell. Pontosan azért, amiért a szeretetet is tudatos istenélményként igyekszünk megélni. Pálnak a mai tanításából igen plasztikusan levezethetjük ezt. Hogy Jézus, Isten iránti elkötelezett szeretetéből eredően vette magára szenvedést, bár magának tudta, hogy nincs miért azt elszenvedni, mert minden vád úgy hullott rá, hogy tudta, bűnt nem követett el, amiért azt el kell viselnie. Ám, pontosan ezzel tett bizonyságot az Atya előtt arról, hogy egészen elkötelezett alázattal, engedelmességgel van iránta: emberségét feláldozta Istennek. Ahogy tanulva Jézustól, teszik ezt a szentek is. Jézusnak, ez a „viselkedése” váltotta ki, hogy az Atya megdicsőítette. Maga Jézus mondja Jánosnál: „Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.” [Jn 17,4-5] Amiből tanulnunk való akad: először nekünk kell tanulnunk engedelmességet, és engedelmességgel részt vállalni Krisztus szenvedéséből, amire Jézus felszólít bennünket, „a világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot.” [Jn 16,33]. El kell szenvedni a szeretetet, a szeretetért való kiállást, azért, mert a szeretet az, amire hív, tanít Jézus. Nem szenvedni kell, hanem szeretni, és a szeretetet megszenvedni. Micsoda különbség! Hogy majd ítéletünk legyen az, hogy Jézus Krisztusban megdicsőülünk. Mert a szeretet megszenvedése nem más, mint Isten megdicsőítése, ami nyilvánvaló ebben a világban, mely idegen kell legyen számunkra, ha mi nem ebből a világból valók vagyunk, de azért vagyunk ebben a világban, hogy Isten dicsősége betöltse e világot is. A szeretet szolgálóivá lenni, és tenni másokat. Élethivatás, kinek ez nem kell, az nekem nem kell! Nekem Jézussal való közösség kell! A világgal böjtben, Krisztus közösségében örömmel. A világot elutasítom, ami álságos, hiteti a szeretetet, míg önzés csupán; de mégis átsétálok rajta, hirdetve, hogy ki a szeretet, akihez megyek, miközben hívlak, hogy tarts velem, legyünk együtt a Szeretet örökösei, mindörökre! Én nem hiszem el, „hogy a „világ” csak az, ami minket körülvesz! Mi is a világhoz tartozunk. Nekünk magunknak is idegen, mi bennünk Istené. És minden okunk meg van az aggodalomra, nehogy bennünk is megismétlődjék, ami akkor történt: a második bűnbeesés; az, hogy elzárkózunk Isten elől.” (Romano Guardini)
Istenem, angyalaid vezessenek engem, hogy eddigi hibáimból, bűnbeeséseimből tanulva képes legyek a jóra, szavaid életté legyenek bennem, általam. Kérlek adj társakat utamra, akikkel együtt megszenvedve a szeretetet, kitartók lehetünk dicsőítésedben! Ámen
