Vonatkoztassunk el a vak hittől

Iz 25,6-10a - Készít majd a Seregek Ura minden népnek ezen a hegyen zsíros lakomát, lakomát színborokból, zsíros, velős falatokból, letisztult színborokból. Ezen a hegyen leveszi a leplet, a leplet, amely minden népre ráborult, és a takarót, amely minden nemzetre ráterült. Az Úr Isten eltávolítja örökre a halált, és letörli a könnyet minden arcról, népe gyalázatát elveszi az egész földről. Bizony, az Úr szólott! Ezt mondják majd azon a napon: „Íme, a mi Istenünk ő, benne reméltünk, hogy megszabadít minket. Ő az Úr, benne reméltünk, ujjongjunk és örvendezzünk szabadításán! Mert az Úr keze nyugszik ezen a hegyen.” Eltapossák Moábot a lakóhelyén, mint ahogy eltapossák a szalmát a trágyalében;

Zs 22 - Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm, zöldellő legelőkön adott nekem helyet, csöndes vizekhez vezetett engem. Felüdítette lelkemet, és az igazság ösvényein vezetett az ő nevéért. Járjak bár a halál árnyékában, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy. Vessződ és pásztorbotod megvigasztaltak engem. Asztalt terítettél számomra azok előtt, akik szorongatnak engem; olajjal kented meg fejemet, és kelyhem csordultig töltötted. Mert jóságod és irgalmasságod kísér engem életem minden napján, hogy az Úr házában lakjam időtlen időkig.

Mt 15,29-37 - Jézus ezután eltávozott onnan, és elment a Galileai tenger mellé. Fölment a hegyre és ott leült. Nagy tömeg jött oda hozzá, velük együtt sánták, vakok, nyomorékok, némák és sok másféle beteg. Letették őket a lábaihoz, ő pedig meggyógyította őket. A tömeg csodálkozott, amikor látta a némákat beszélni, a bénákat meggyógyulni, a sántákat járni, a vakokat látni, és magasztalták Izrael Istenét. Ezután Jézus magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: „Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak és nincs mit enniük. Nem akarom őket étlen elbocsátani, nehogy ellankadjanak az úton.” A tanítványok ezt felelték neki: „Honnan lenne a pusztaságban annyi kenyerünk, hogy jóltartsunk ekkora tömeget?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Azt felelték: „Hét, és néhány apró halunk.” Erre megparancsolta a tömegnek, hogy telepedjék le a földre. Azután fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megszegte, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. Ettek mindannyian, és jóllaktak. A megmaradt darabokat felszedték, hét tele kosárral.

Vonatkoztassunk el a vak hittől, és változzunk át Krisztus követőkké! A vak hit az, az én értelmezésem szerint, amivel én, a világi lény tekintek Istenre, Jézusra, a Krisztusra. Aki elérhetetlen, megközelíthetetlen „idegen”, akit csodálok, de rajtam kívül van, és azt várom tőle, hogy tegyen velem csodát, amiért nekem nem kell tennem semmit.

Ki kell törnünk önimádatunkból ahhoz, hogy keresztényekké lehessünk! A Krisztust követő ember, fentiekkel ellentétben, azt szemléli Benne, Krisztusban, Aki az üzenet, számomra, Istentől, az Atyától, Aki azért küldi el a Fiút, hozzám,  hogy hozzá vezessen el. Minden, amit Jézus tesz, azért cselekszi, hogy megmutassa számomra az Atyát, és az Atya üzenetét, mely engem akar megszólítani, hívni, magához vonzani. Így válik számomra Jézus, Az Isten cselekvő részévé, isteni személlyé. Annak ellenére, vagy azzal együtt, hogy Emberré lett, hogy mégis Ember! Én ezt a csodát szemlélem Benne. És ez az, ami azt az üzenetet bírja, hordozza a számomra, hogy én, az ember sem vagyok csupán anyag. Vagyis az, hogy az embert Isten a maga képére, és hasonlatosságára teremtette, az hallatlan mély titkot hordoz. Amit dolgom megfejteni, feltárni önmagam megismerése által, hogy közelebb kerülhessek Istenhit. Mert csak így juthatok Isten közelébe! Ez azt jelenti, hogy ki kell munkálnom magamban azt a képességet, hogy tudjam magamat Krisztus mellől, kívülről szemlélni, megítélni, mi több alakítani. Vele, Krisztussal közösségben. Mindehhez eszköz a Szentírásban elhangzó szó, tanítás, üzenet.

Könnyű mindezt így leírni, amikor az embernek tollba mondják. Ott kezdődik a gond, amikor ezt meg kell valósítani! Ekkor, erre van az ima. Nekem magamnak van szükségem az imára! Az imában váltom át a tanultakat, tudatos életté – cselekvővé téve magam Isten szándékára -, hívva segítségül az Isteni Kegyelmet, a Szentlelket. Tudva, hogy magam, a vágyott eredményre, egyedül kevés vagyok. Miközben, folyamatosan szemlélem a célt, amire Isten akaratából tudom, hogy képesnek tart engem Isten. Persze, a cél reális kitűzése nem mellőzheti azt, hogy Krisztus mellől, folyamatosan szemlélem önmagamat, megismerésemre törekszem, és Vele közösségben, Neki engedelmesen, megújulok. Belőle merítve tapasztalást, erőt, és reményt, ha kell bizalmat. Ráismerve arra a szeretetre, amivel szeret engem az Isten, és törekszem önmagam szeretetével visszatükrözni azt. Ez a folyamatos kapcsolat Isten és én közöttem, tehet engem mind alkalmasabbá, a másik ember józan és bölcs szeretetére is. Tanításod Istenem, legyen bölcs nevelőmmé! Ámen