Hallatlan bölcsességre vall

Jel 14,1-3.4b-5 - Ekkor íme, láttam, hogy a Bárány a Sion hegyén állt, és vele a száznegyvennégyezer, akiknek homlokára volt írva [Ez 9,4] az ő neve és az ő Atyjának neve. Egy hangot halottam az égből, amely olyan volt, mint a nagy vizek zúgása és mint a mennydörgés [Ez 1,24], s a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfákon játszó hárfásoké. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki más nem tudta megtanulni azt az éneket, mint az a száznegyvennégyezer, akik meg vannak váltva a földről. Ezek azok, akik nem szennyezték be magukat asszonyokkal, mert szüzek. Követik a Bárányt, amerre csak megy; ők megváltást nyertek az emberek közül, zsengéül Istennek és a Báránynak, és a szájukban nem találtatott hazugság, mert szeplőtelenül állnak Isten trónja előtt.

Zs 23 - Zsoltár Dávidtól. Az Úré a föld s ami azt betölti, a földkerekség és minden lakója. Mert ő alapította a tengerekre, s a folyók fölé ő állította. Ki mehet fel az Úr hegyére? Ki állhat meg az ő szent helyén? Az, akinek keze ártatlan, akinek szíve tiszta, aki magát hiúságra nem adja, s nem tesz hamis esküt. Az ilyen áldást nyer az Úrtól, s irgalmat Istentől, oltalmazójától. Ez azok nemzedéke, akik őt keresik, akik Jákob Istenének arcát keresik. Táruljatok fel, hatalmas kapuk, táruljatok fel, örök kapuk, hadd vonuljon be a dicsőség királya! Ki az a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, a harcban hatalmas Úr. Táruljatok fel, hatalmas kapuk, táruljatok fel, örök kapuk, hadd vonuljon be a dicsőség királya! Ki az a dicsőség királya? A seregek Ura, ő a dicsőség királya.

Lk 21,1-4 - Aztán föltekintett, és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a templom perselyébe. Látott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. Akkor így szólt: ,,Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél. Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak adományokat; ő pedig a maga szegénységéből odaadta mindenét, amije csak volt: egész megélhetését.’’

Hallatlan bölcsességre vall, azt meglátni a másik emberben, amiről még önmagának sincs tudomása. Jézus szemlélődve ül a templombejáratánál, szemben a templom perselyével. Az Embert szemléli, mindenkit a maga világában. Ki és hogyan érkezik, milyen lelkülettel, ki és mennyire képes önmaga lenni? Talán még ennél is többre kíváncsi Jézus, vagy többre képes figyelni: aki eljön, azt a lába hozza, vagy a szíve? Mert, akit csak a lába hozza Isten elé, az azért jön, mert a törvény él benne. Kíváncsiság hajtja, és elvárásai vannak. Az azonban, akit a szíve hoz az Isten házába, az odaadni akarja magát Istennek: ’itt vagyok, mert vártál engem, mert Veled lenni akarok, mert Veled lenni jó nekem.’

Jézus szavaiban ott van az a krisztusi élet, melyről tudja, milyen gazdagságot jelent a szívnek, éppen ezért szeretné, ha mi is megtapasztalhatnánk azt, hogy ez mennyivel több, mennyivel gazdagabbá teheti az Embert, mint az az evilági kincs, melyet fáradtsággal, erejének és minden gondolatának összeszedettségével – erre a világra koncentráltságával – megszerezni képes lehetett.

Jézus azt állítja ebben a példabeszédben, hogy felesleges dogok szolgálatában állni haszontalan dolog. Vagyis, ha felesleget termelek magamnak, akkor az azt jelentheti, arról árulkodhat – éppen ezért ezt a kérdést kell magamnak feltennem, hogy miért teszem? -, hogy a magam biztonságát magamtól remélem? Azaz, nem bízok másban? Talán az Istennel való kapcsolatom sem a teljes bizalomra épül?

Talán Isten bölcsességét kell elsajátítanom, Jézus bölcsességére kellene megfejlődnöm, hogy felismerjem: képességeimmel Isten szándékára lehetek!

Kikről beszél a Jelenések könyve, kikről mondja, hogy „akiknek homlokára volt írva [Ez 9,4] az ő neve és az ő Atyjának neve”? Talán Ők azok, akik megértették, és megélték életükben azt a szót, melyet fogantatásuk pillanatában Isten a fülükbe súgott. Mert Ők léptek közösségre Istennel, és lettek képesek végrehajtani életükben Isten szándékát.

Én magam, csak vágyakozom rá, hogy bárcsak, közéjük tartozhatnék, Istenem! Ámen