Úton lenni, nem azonos a megérkezéssel

Jel 11,4-12 - Ők a két olajfa és a két gyertyatartó, amelyek a föld Ura előtt állnak [Zak 4,3.11-14]. Ha valaki ártani akar nekik, tűz tör elő a szájukból, és megemészti ellenségeiket. Ha valaki bántani akarja őket, akkor azt meg kell ölni. Ezeknek hatalmuk van arra, hogy bezárják az eget, hogy ne essen az eső [1 Kir 17,1] jövendölésük napjaiban, és hatalmuk van a vizek fölött, hogy vérré változtassák azokat [Kiv 7,17], és mindenféle csapással sújtsák a földet, ahányszor csak akarják [1 Sám 4,8]. Amikor befejezik tanúságtételüket, a mélységből fölszálló fenevad háborút indít ellenük, legyőzi [Dán 7,3.7.21] és megöli őket. A holttestük annak a nagy városnak az utcáján fog heverni, amelyet szellemi értelemben Szodomának és Egyiptomnak hívnak, és ahol Urukat is megfeszítették. A törzsekből, népekből, nyelvekből és nemzetekből sokan fogják látni holttestüket három és fél napon keresztül, és holttestüket nem engedik sírba tenni. A föld lakói pedig örvendezni fognak felettük, és vigadni fognak. Ajándékokat küldenek egymásnak, mert ez a két próféta gyötrelmére volt a föld lakóinak. De három és fél nap múlva Istentől az élet lelke száll beléjük [Ez 37,10]. Lábukra állnak, és nagy félelem fogja el azokat, akik látják őket [Ter 15,12]. Ekkor egy hatalmas hangot hallanak az égből, amely azt mondja nekik: ,,Szálljatok fel ide!’’ [Kiv 19,24] Erre fölszállnak az égbe a felhőben, ellenségeik pedig látják őket [2 Kir 2,11].

Zs 143 - Dávidtól. Áldott az Úr, az én segítségem, aki kezemet harcra tanítja, ujjaimat viadalra. Ő az én irgalmam és erősségem, oltalmam és szabadítóm; pajzsom, akiben remélek, védelmezőm és reménységem, ő veti alám népemet. Uram, mi az ember, hogy figyelembe veszed, s az emberfia, hogy tekintettel vagy rá? Olyan az ember, mint a lehelet, napjai elenyésznek mint az árnyék. Uram, hajlítsd le egeidet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! Ragyogtass villámokat és szórd szerteszét, küldd el nyilaidat és zavard össze őket. Nyújtsd le a magasból kezed, ragadj ki, ments ki a nagy vizekből, az idegenek kezéből, akiknek szája hiúságot beszél, jobbjuk pedig a hazugság jobbja! Isten, új éneket énekelek neked, tízhúrú hárfán zsoltárt zengek neked. Aki győzelmet adsz a királyoknak, és megmented szolgádat, Dávidot a gonosz kardjától. Ragadj ki és ments ki az idegenek kezéből, akiknek hiúságot beszél szája, jobbjuk pedig a hazugság jobbja. Fiaink olyanok ifjúságukban, mint a növekvő hajtás, ifjúságtól duzzadók; Leányaink mint a templom sarokkövei, díszesek, mint a műves oszlopok. Raktáraink tele vannak, bővelkednek minden jóban; Juhaink termékenyek, megszámlálhatatlanok mezőinken, Marháink kövérek. Kőfalainkon nincs rés, sem átjárás, utcáikon jajgatás nem hangzik. Boldog az a nép, amelynek így megy dolga, boldog az a nép, amelynek az Úr az Istene!

Lk 20,27-40 - Odamentek hozzá néhányan a szaddúceusok közül, akik tagadják a feltámadást, és megkérdezték őt: ,,Mester, Mózes előírta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, akinek felesége volt, de gyermeke nem, akkor a testvér vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének [MTörv 25,5-6; Ter 38,8]. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt gyermek nélkül. Előbb a második, majd a harmadik vette feleségül őt, és hasonlóképpen mind a heten, gyermeket nem hagyva, mind meghaltak. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor ezek közül kinek lesz a felesége az asszony? Hiszen mind a hétnek felesége volt.’’ Jézus ezt felelte nekik: ,,E világ fiai házasodnak és férjhez mennek. Azok pedig, akik méltók lesznek elnyerni a másik világot és a halálból való föltámadást, nem házasodnak, és férjhez sem mennek, hiszen többé már meg sem halhatnak. Hasonlók lesznek ugyanis az angyalokhoz, és Isten fiai, a feltámadás fiai lesznek. Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat ,,Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének'' [Kiv 3,6] mondta. Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.’’ Ekkor néhány írástudó azt mondta neki: ,,Mester! Helyesen feleltél.’’ És többé nem mertek kérdezni tőle semmit.

Úton lenni, nem azonos a megérkezéssel. Az úton levőt élteti a vágy, inspirálja az, hogy elérje uticélját. Az úton levőnek szüksége van segítőkre, támogatókra, jóakarókra, barátokra, társra. De, amikor megérkezik céljába, már mindazok feleslegesek. Úgy is mondhatjuk, hogy a segítők szerepét már átveszi a cél, betölti a segítők helyét a rátalálás, a várva várt öröm, boldogság, hogy megtaláltam, elértem azt, amire vágyakoztam.

Így van ez, ezek szerint, Jézus elmondása szerint az örökkévalóságban is. Ott már mindenki lehet letisztult önmaga. Jézus így mondja: „akik méltók lesznek elnyerni a másik világot és a halálból való föltámadást”! Az Élet személyes dolog, személyes felelősség, és személyesen kell vele boldogulni. Az életről majd személyesen kell számot adnom. Erről csak az jut most az eszembe, hogy, ezek szerint nagyon nem mindegy az, hogy kivel élem az életemet, és kikre bízom magam, vagy kiknek a tanácsát fogadom el. Egyáltalán, hogy az életemet én élem, vagy mások életét élem? Mintha mára, a civilizált világunkban nagyon elterjedt volna az, hogy sodródunk, inkább, mint felvállalnánk a magunkért való felelősséget. És, hogy ehhez a magunk számára felmentést szerezzünk, olyan dolgok felett hirdetjük felelősségünket, követelünk beleszólást magunknak, amiben nincs felelősségünk, nem a mi felelősségünk, viszont ott az engedelmességünk, és alázatunk kéne, hogy működjön, mert ott a közösség vezetőinek van felelőssége.

Elgondolkodtat Jézusnak az a kijelentése is, hogy „a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat „Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének'' [Kiv 3,6] mondta. Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.’’ Hogyan kell ezt értenünk? Ebben a kijelentésben hogyan érhetem tetten a feltámadás ígéretét? A legkézenfekvőbb magyarázata ennek az, hogy akkor, amikor Mózest megszólítja az Isten, és azokra hivatkozik, akik Mózes ősei, a nemzettség ősei, akkor az az Isten jelenti ezt ki, akinek nincs köze a holtakhoz! Azaz: Isten számára, mindaz, aki még nem került ítélet alá, addig az élők sorába tartozik. Jézus ítélőszéke még nem állt fel, így addig, még nincs eldöntve semmi (l.: Mt 25, 31-46). Engesztelésről, vagy közbenjárásról a halottakért a 2Makk 12,41-46 beszél, melyben az áll, hogy „ez szent és üdvös gondolat. A végzett engesztelés a halottakért, hogy bűneiktől megszabaduljanak.” Rajta hát, ez a felismerés is változtatni lehet képes életemen! Köszönöm Istenem, hogy tanítasz, reményedbe vonsz és megtartasz engem! Ámen