Amikor látjuk a bajt, mely ránk fog zúdulni
Jel 5,1-10 - A trónon ülő jobbjában láttam egy belül és kívül teleírt könyvet, amely hét pecséttel volt lepecsételve [Iz 6,1; 29,11; Ez 2,9-10]. Láttam egy erős angyalt, aki hangosan hirdette: ,,Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje annak pecsétjeit?’’ És senki sem volt képes arra, hogy felnyissa a könyvet vagy abba beletekintsen, sem az égben, sem a földön, sem a föld alatt. Nagyon sírtam, mert senkit sem találtak méltónak, hogy a könyvet felnyissa vagy hogy abba beletekintsen. Erre a vének közül az egyik így szólt hozzám: ,,Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja [Ter 49,9; Iz 11,10], hogy felnyissa a könyvet, és felbontsa annak hét pecsétjét!’’ Akkor láttam, hogy íme, a trón és a négy élőlény között és a vének között a Bárány állt mintegy megölve [Iz 53,7]. Hét szarva és hét szeme volt, amelyek Istennek az egész földre küldött hét szelleme [Zak 4,10]. Odament, és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet [Iz 6,1]. Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt; mindegyiküknek hárfája és arany csészéje volt, tele illatszerekkel, amelyek a szentek imádságai. Új éneket énekeltek, amely így hangzott [Zsolt 33,3]: ,,Méltó vagy, Uram, hogy elvedd a könyvet, és felnyisd annak pecsétjeit, mert megöltek, és saját véreddel megváltottál Istennek, minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, és Istenünk királyságává és papjaivá tetted őket, és uralkodni fognak a föld felett!’’
Zs 149 - ALLELUJA! Énekeljetek az Úrnak új éneket, zengjen a szentek gyülekezetében dicsérete! Örvendezzék Izrael az ő alkotójának, Sion fiai ujjongjanak királyuknak! Dicsőítsék nevét körtánccal, dobbal és lanttal zengjenek neki! Mert az Úr kedveli népét, diadalra juttatja az alázatosakat. Ujjongnak majd a szentek dicsőségben, és örvendeznek fekvőhelyükön. Szájukban Isten magasztalása lesz, és kétélű kard a kezükben, hogy bosszút álljanak a nemzeteken megfenyítik a népeket, láncra verik királyaikat, vasbilincsbe nagyjaikat, és végrehajtják rajtuk a megírt ítéletet: Dicsősége lesz ez minden szentjének! ALLELUJA!
Lk 19,41-44 - Mikor közeledett és meglátta a várost, megsiratta, s így szólt: ,,Bárcsak te is felismernéd legalább ezen a napon, ami békességedre szolgál! Most azonban el van rejtve a szemed elől. Mert jönnek napok, amikor ellenségeid körülvesznek sáncokkal, bekerítenek és szorongatnak mindenfelől. Földre tipornak téged és gyermekeidet, akik benned laknak; nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.’’
Amikor látjuk a bajt, mely ránk fog zúdulni, és tudjuk, hogy nem kerülhetjük el, bizony, erőt vesz rajtunk a csüggedés. De Jézus, ennél távolabbra képes tekinteni. Ő már látja azt a bajt is, melynek csak kezdete az, hogy Őt elárulják, hogy az emberi együgyűség, az értetlenség, meg nem értés, a gyűlölködés, és ami azt kelti az emberben – talán irigység, szűklátókörűség – mit képes tenni, mekkora kárt okoz, és mennyire vissza veti a jóakaratot!
Vajon, én képes lennék elhordozni mindazt a bűnt, amit Ember elkövetni képes a teremtés csodája, jószándéka ellen, a kezdetektől a világ végéig, úgy, hogy azt egyben, összességében kell látnom? Mert Jézus, ott, akkor, amikor belép Jeruzsálembe, lába előtt, felrémlik mindaz, amit rábízott az Atya: ‘Fiam, nekünk kell mindennel elboldogulnunk, ha azt akarjuk, hogy a szeretet legyen minden, Mindenben! Ha csak azokért is tehetjük meg, akik képesek hinni a szeretet szentségében.’
Ez az Ember Jézus, nem tudom, hogy mennyire volt képes hinni abban, hogy sikerülhet. De abban biztos vagyok, hogy emberi mivoltában teljesen alávetette bizalmát az Atyába vetett hitének! Jézusnak a fájdalma, a keserűsége, a kétségbeesése emberi. De hite az, ami embervoltát beleoltja istenségébe. Jézus, a teremtett lényben megtapasztalt csalódását is képes úgy megszenvedni, hogy az se ingassa meg az Atyába vetett hitét! Ez az a hit, mely bűn nélkül valóvá tette Őt.
Jézus sirat egy várost, de ez a város nincs időbe és térbe zárva. „Földre tipornak téged és gyermekeidet, akik benned laknak; nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.’’
Krisztusban bennünket meglátogat az Isten. De mi ezzel a látogatással nem tudunk mit kezdeni. Jézus ezt siratja. Ezt kellene nekünk magunknak, személyesen megéreznünk, és felismerni, hogy miattam miért szenved Jézus. Mi az a sötét lyuk bennem, amit nem hagyok Neki, Istennek, hogy betölthessen fényével, és melegével? Amikor, pedig, Jézus mindent át szeretne adni nekem, amit az Atya rá bízott a számomra (Mt 11,27), hogy engem Isten szeretete megszenteljen!
Ne áltassuk magunkat! Minden rossz, ami a világban rossz, bennünk is az. (Részei és részesei vagyunk annak, amiben benne vagyunk. Melyikünk mondhatja azt, hogy nem felelős azért, hogy nem tett azért ami van?) Még akkor is, ha abból, néha, szemernyit, de képes Isten jóságának közelsége megszépíteni rajtunk. A magunk sötétsége ellen, csak Krisztussal kötött szövetségben lehetünk képesek felvenni a harcot.
Nem marad más számomra Istenem, mint az, hogy Veled a közösségemet napról napra, egyre szorosabbra fűzzem, és irgalmas szeretetedre ráhagyatkozzak! Ámen
