Megkötözöttek vagyunk mindahányan!

Ef 4,32 - 5,8 - Egymás iránt legyetek inkább jóságosak, könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Kövessétek tehát, mint kedvelt gyermekek, Isten példáját, s éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát adományként, jó illatú áldozatul Istennek. Paráznaság és mindenféle tisztátalanság vagy kapzsiság szóba se jöjjön köztetek, mint ahogy ez a szentekhez illik, sem ocsmányság, sem ostoba vagy kétértelmű beszéd, ami illetlen, hanem inkább a hálaadás. Értsétek már meg, és jegyezzétek meg magatoknak, hogy semmiféle paráznának vagy tisztátalannak, kapzsinak, vagy bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és Isten országában. Senki se vezessen félre benneteket üres fecsegéssel, hiszen ilyenek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. Ne legyetek tehát bűneik részesei. Mert valamikor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei

Zs 1 - Boldog az az ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, nem áll a vétkesek útján, és nem ül le a gúnyolódók gyülekezetében, hanem az Úr törvényében leli kedvét, s törvényét éjjel-nappal eszében forgatja! Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében meghozza gyümölcsét, és amelynek nem hull le a lombja. Boldogul minden dolgában. Nem így járnak a gonoszok, nem így, hanem úgy, miként a szálló por, amelyet elsodor a szél. Ezért a gonoszok meg nem állnak ítéletkor, sem a vétkesek az igazak gyülekezetében. Mert ismeri az Úr az igazak útját, de elvész az istentelenek ösvénye.

Lk 13,10-17 - Szombatonként az egyik zsinagógában tanított. És íme, volt ott egy asszony, akiben tizennyolc éve lakott a betegség lelke. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, odahívta, és azt mondta neki: „Asszony! Megszabadultál betegségedtől.” Rátette a kezét, mire az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette Istent. Ekkor megszólalt a zsinagóga elöljárója. Azon méltatlankodva, hogy Jézus szombaton gyógyított, ezt mondta a tömegnek: „Hat nap van, amikor dolgozni kell; azokon jöjjetek hát és gyógyíttassátok magatokat, ne pedig szombaton!” Az Úr ezt felelte neki: „Képmutatók! Nem oldja-e el mindegyiktek szombaton az ökrét vagy a szamarát a jászoltól, és nem viszi-e itatni? Ábrahámnak ezt a leányát pedig, akit immár tizennyolc éve megkötözve tart a sátán, nem kellett-e szombaton föloldani ettől a köteléktől?” Amint ezt elmondta, megszégyenült minden ellenfele, s az egész nép örvendezett a csodás dolgokon, amiket cselekedett.

Megkötözöttek vagyunk mindahányan! Bolond, aki nem vesz róla tudomást. Mert ez a világ arra játszik, hogy mindenkit megkötözzön, magához láncoljon. Mert ennek a világnak nem fűződik hozzá semmi érdeke, hogy élet legyen rajta kívül! Mindezen túl. Mert jól tudja: aki mást szolgál, az nem őt.

Mennyire van hitem abban, hogy dolgom nem e világ szolgálata, csak használata; arra, hogy Isten dicsőségére váljon teremtett valóságom? Ha ez válik hitemmé, akkor érthetem végre, hogy mit jelentenek Jézus érvelései, a világ érvei ellenében.

Bizony, bennünk jelen van a világ. De ne felejtsük azt, hogy, ahogy a világ bennünk van, úgy inkább van bennünk Isten! Aki teremtett bennünket a maga képére és hasonlatosságára, ebbe a világba. De nem ennek a világnak! Ez jusson eszembe életem minden megveszekedett pillanatában, amikor a világ csábítását érzem magamon. Mire vagyok, kinek vagyok?

Sajnos, szeretünk nem törődni azzal, hogy e világ fogságában vagyunk. Annyira, hogy már nem is kérjük a magunk számára a szabadítást Istentől. Mintha jól éreznénk magunkat ebben az életben. Mintha elfelejtettük volna, nem is emlékeznénk, de talán nem is vágyakozunk emlékezni arra szóra, amit a teremtésünkkor Isten súgott a fülünkbe. Útravalóul. Igaz is, volt valaki az életemben aki emlékeztetni próbált eddig rá, hogy van egy ilyen szó,l melyre emlékeznem kellene, melyet tudnom kellene felidéznem, és azt a szót beteljesítenem?

Van az Embernek – minden Embernek (!) – Selbstje – azt mondja Elmar Mitterstieler SJ.

„Mit jelent ez a Selbst? Az ember alapvalóságát, mégpedig mélyebben, mint az „én”. (…) a Selbst az ember belső látásmódja, amellyel a találkozásban és a beszélgetésben – önmagával is – tájékozódik. A teremtés fóruma az emberben, személyiség- és életforrása, egyben belső mérce, amelyhez az én több-kevesebb sikerrel igazodik. Ez a fórum, mely, mint mondtam, lényegében azonos Isten ujjlenyomatával vagy a belső gyermekkel, a tudat számára nem teljesen elérhető. (…) A Selbst tartalmazza az ember összes genetikai információját. Életre és az élet alakítására, nyelvre és kultúrára, testi-lelki kifejezésre, szeretetre, az élet megosztására és továbbadására sarkall. A Selbstben magának Istennek a kifejezési szándéka, kedve és életöröme van jelen. Mert Isten ott van a Selbstben mint az ember személyes titka, maradandó teremtő érintése.”

De, Elmar atya azt is említi, hogy „Az ember eredeti tervét, Selbstjét könnyen felülírhatja a helytelen nevelés és szocializáció, vagy később az elidegenítő döntések. A hárítás és felejtés, röviden a bűn kerekedik felül. Ennek következményeként az ember, aki már nem áll a helyzet magaslatán, elveszíti a szabadságát és gyakran hosszú úton kell visszatalálnia eredeti veretéhez. De bármilyen hosszú legyen is az út, a Selbst soha nem adja fel. Leleményes és hű, és épp olyan fontos neki az ember szabadsága, mint magának Istennek. Rendelkezik a regeneráció kifogyhatatlan képességével, melyet nem becsülhetünk eléggé a lélek, de a test vonatkozásában sem.” (Elmar Mitterstieler SJ – Az eltűnt folyók felkutatása c. könyvéből idézet)

Több van bennünk, mint amit e világ láttatni akar! Éppen ezért kell tudnunk időről időre eltávolodni a világtól, és lelki látásunkat gondozni, fejleszteni.

„Boldog az az ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, nem áll a vétkesek útján, és nem ül le a gúnyolódók gyülekezetében, hanem az Úr törvényében leli kedvét, s törvényét éjjel-nappal eszében forgatja!” [Zsolt 1,1-2] Ámen