Jézus idejében arról az Emberről
Jer 31,7-9 - Mert így szól az Úr: Ujjongjatok Jákobnak örömmel, és vigadjatok a nemzetek vezére miatt! Zendítsetek dicsérő dalra, és mondjátok: „Szabadítsd meg, Uram, népedet, Izrael maradékát!” Íme, én elhozom őket észak földjéről, és összegyűjtöm őket a föld pereméről; lesz közöttük vak és sánta, várandós és szülő asszony egyaránt; nagy gyülekezetként térnek vissza ide. Sírva jönnek majd, és könyörgések közepette hozom őket; vízfolyásokhoz vezetem őket, egyenes úton, melyen nem botlanak meg; mert atyja lettem Izraelnek, és Efraim az elsőszülöttem.”
Zs 125 - Zarándok-ének. Mikor az Úr megfordította Sion fogságának sorsát, olyan volt, mintha álmodnánk. Akkor szánk vígsággal telt meg, nyelvünk pedig ujjongással. Azt mondták akkor a nemzetek között: „Nagy dolgokat művelt velük az Úr!” Nagy dolgokat művelt velünk az Úr, azért örvendezünk. Fordíts fogságunkon, Uram, mint ahogy megfordítod délen a patakokat! Akik könnyek között vetnek, majd ujjongva aratnak. Csak mentek és sírtak, úgy vitték vetni vetőmagjukat; de ujjongva jönnek vissza majd, s úgy hozzák a kévéiket.
Zsid 5,1-6 - Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy Isten elé vigye ügyeiket, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért. Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: „Fiam vagy te, ma szültelek téged” [Zsolt 2,7]. És ahogy más helyen is mondja: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint” [Zsolt 110,4].
Mk 10,46-52 – Ezután megérkeztek Jerikóba. Amikor kiment Jerikóból tanítványaival és a nagy sokasággal, a vak Bartímeus, Tímeus fia az útfélen ült és kéregetett. Amint meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Sokan leintették őt, hogy hallgasson. Ő azonban annál jobban kiáltozott: „Dávid Fia! Könyörülj rajtam!” Jézus megállt és megparancsolta, hogy hívják őt eléje. Erre odahívták a vakot, ezekkel a szavakkal: „Bízzál! Kelj föl, hív téged!” Mire az ledobta a felső ruháját, felugrott és odament hozzá. Jézus megszólította és megkérdezte: „Mit akarsz, mit cselekedjek neked?” A vak azt felelte neki: „Mester! Hogy lássak!” Jézus erre azt mondta neki: „Menj, a hited meggyógyított téged.” Erre azonnal látni kezdett, és követte őt az úton.
Jézus idejében arról az Emberről, aki fogyatékkal élt, vagy betegségben szenvedett, azt tartották, hogy Isten büntetésétől van a szenvedése. Azaz: bűnhődnie kell, ezért számkivetett volt. Ezzel szemben, mit látunk a mai példabeszédben? Jézus megáll, és kéri a Vele lévőket, hogy hozzák elé ezt az Embert. Azt látjuk először is, hogy Jézus szóba áll vele, az emberektől megvetettel! Akiket Jézus a vakhoz küldött, azt mondják a vaknak: „Bízzál! Kelj föl, hív téged!” Aztán, a vak ember, nem tétovázik, felugrik, már nem törődik a dolgaival sem, mert megérti, hogy meghallgatást nyert kérése, és Jézushoz siet. Jézus egyszerű és nyílt kérdése: „Mit akarsz, mit cselekedjek neked?” Jézus kérdésében benne van az, hogy megérti, megérzi, hogy ez az Ember, anélkül, hogy látná, azt tiszteli benne, Aki megadhatja számára azt, amire leginkább van szüksége: ez a vak ember nem akar többet megvetett lenni, magányos lenni, kitaszított lenni. Ez az Ember közösségre vágyik, amiben gátolja az, hogy kiszolgáltatott. De Jézusban megérzi, hogy ennek nem kell így maradnia mindörökre. Jézusban látja a szabadulás reményét. Ez a vak ember nem volt rabja a vakságának.
Jézus, emlékezzünk csak vissza, hogyan kezdte meg a működését? A zsinagógában olvasásra jelentkezik, és saját szájából hangzik fel Izajás jövendölése: »Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét«. (Iz 61,1-2; 29,18; 58,6) [Lk 4,18-19]. Majd leül, és azt mondja: »Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.« [Lk 4,21]
(Jézus, minden szabadítása, minden csodája igazolása annak, amit megkeresztelkedésekor hallottunk: »Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem« [Lk 3,21]. Aki Krisztusban hisz, az az Istenben bízik!)
Jézus ítélete – bár ember Ő is – mégsem az, mint a többié! Ő az Atya ítélete, Aki szabadságot hirdet mindazoknak, akik arra vágyakoznak. Jézus az, Aki beteljesíti az Atya szándékát. Hirdeti és be is mutatja, hogy az Ő neve szabadulást hoz a világnak!
A Jézus ima erre való az Embernek! ’Uram Jézus Krisztus, Isten Fia könyörülj rajtam, bűnösön!’ Ámen
