Pál, egyszerűen beszámol

Gal 2,1-2.7-14 - Tizennégy esztendő múlva azután ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással, s magammal vittem Títuszt is. Kinyilatkoztatástól indítva mentem föl, és megtárgyaltam velük az evangéliumot, amelyet a pogányok közt hirdetek, azokkal külön is, akik tekintélyesek voltak, nehogy hiábavaló legyen, ahogy futok, vagy, ahogy futottam. Sőt inkább, amikor látták, hogy rám van bízva a körülmetéletlenek evangéliuma, mint ahogy Péterre a körülmetélteké - mert aki erőt adott Péternek a körülmetéltek apostolságára, nekem is erőt adott a pogányok között -, és amikor megismerték a nekem adott kegyelmet, Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, az egység jeléül jobbot nyújtottak nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között apostolkodjunk, ők pedig a körülmetéltek között. Csak legyen gondunk a szegényekre, amit én törekedtem is megtenni. Amikor azonban Kéfás Antióchiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert méltó volt a feddésre. Mielőtt ugyanis Jakabtól odaérkeztek volna néhányan, mindig együtt étkezett a pogányokkal; de amikor azok odaérkeztek, visszavonult, és különvált tőlük, mert félt azoktól, akik a körülmetélésből valók voltak. Képmutatását követte a többi zsidó is, úgyhogy Barnabást is belevitték a színlelésbe. De amikor láttam, hogy nem járnak egyenesen az evangélium igazsága szerint, mindnyájuk előtt azt mondtam Kéfásnak: „Ha te zsidó létedre pogány módon élsz és nem zsidó módon, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó módon éljenek?”

Zs 116- ALLELUJA! Dicsérjétek az Urat minden népek, dicsérjétek őt minden nemzetek! Mert megerősíttetett mirajtunk az ő irgalma, és jósága örökre megmarad!

Lk 11,1-4 - Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott, és amint befejezte, tanítványai közül az egyik azt mondta neki: „Uram! Taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította tanítványait.” Erre azt válaszolta nekik: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta, és bocsásd meg a bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek, és ne vígy minket kísértésbe.”

Pál, egyszerűen beszámol, leír egy történelmi korszakot, melyet megélt, ahogy megélte. Egy dologban azonban bizonyos vagyok, hogy mindezt gyötrelemmel élte meg, és imádsággal! Mert miközben gyötrődött, vívódott a bizonyosságban és a képmutatás elkerüléséért, hitében egy percre sem fogyatkozott meg. Ezt nem lehet megtenni másképpen, embernek, csak úgy, ha sikerül megmaradnia Isten jelenlétében, Krisztussal közösségben. Ebben, csak és kizárólag az imaélet lehet segítségére annak, aki ebben elszánt és eltökélt. Szentmártoni Mihály SJ írja, Jézussal kettesben szóló elmélkedésében, hogy az idő fogalmát értelmeznünk kell akkor is, amikor a lelki életünkről van szó. És, bár igaz az, hogy az imádságra „valóban szükséges egy kis idő, de nagyon fontos az elhatározás is. Akarok időt szentelni Istennek!”

Persze, lehet, hogy nem találok rá az alkalmas imamódomra, de az időt akkor se adjam másra! Erről is beszél a fent említett elmélkedésében Szentmártoni Mihály. „Amikor a szív halott és nem képes a legcsekélyebb imára sem, találjon ránk az Isten földre borulva a templomban. (…) az ima lényege az Istennek szentelt idő.”

De, a Jézus ima, mindig rendelkezésre áll számunkra: Uram Jézus Krisztus, az Élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön! Ámen