Bizony kevés

Jób 19,21-27 - Szánjatok meg! Szánjatok meg legalább ti, barátaim! Mert az Úr keze érintett engem. Miért üldöztök engem úgy, mint Isten, és mért nem tudtok betelni húsommal? Bárcsak felírnák szavaimat, vajha könyvbe jegyeznék azokat, vas íróvesszővel ólomtáblára, vagy vésővel sziklába metszenék őket! Mert tudom, hogy Megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről; és ismét körülvesz a bőröm, és saját testemben látom meg Istenemet; én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más! E reményem van eltéve keblemben!

Zs 26 - Dávidtól. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől kellene félnem? Az Úr oltalmazza életemet: kitől kellene remegnem? Ha közelednek felém a gonoszok, hogy egyék húsomat, ellenségeim, akik szorongatnak, maguk botlanak meg és elesnek. Ha táborok kelnek is ellenem, nem ijed meg szívem; Ha harc támad is ellenem, akkor is reménykedem. Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hadd lakjam az Úr házában életemnek minden napján, hadd lássam az Úr pompáját, hadd látogassam templomát. Mert ő elrejt hajlékában a veszedelem idején, elbújtat sátra rejtekében, kősziklára emel fel engem. Így fölemeli fejemet ellenségeim fölé, akik körülvesznek. Én pedig diadalkiáltással áldozatot mutatok be hajlékában, éneklek és zsoltárt zengek az Úrnak. Halld meg, Uram, szózatomat, amellyel hozzád kiáltok, könyörülj rajtam és hallgass meg engem! Rólad mondja a szívem: „Téged keres tekintetem!” A te arcodat keresem, Uram! Ne fordítsd el tőlem arcodat, ne fordulj el haragodban szolgádtól, te vagy segítőm; Ne hagyj el és ne vess meg engem, üdvözítő Istenem! Hisz atyám és anyám is elhagyott, de az Úr fölkarolt engem. Mutasd meg nekem, Uram, utadat, és vezess engem a helyes ösvényre ellenségeim miatt. Ne adj át ellenségeim akaratának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, akik erőszakot lihegnek. Hiszem, hogy meglátom az Úr javait az élők földjén. Remélj az Úrban, légy férfias, bátor legyen szíved, és bízzál az Úrban!

Lk 10,1-12 - Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült. Azt mondta nekik: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: „Elközelgett hozzátok az Isten országa.” Ha pedig egy városba betértek, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk nektek, amely a ti városotokban lábainkra tapadt; tudjátok meg azonban, hogy elközelgett az Isten országa.” Mondom nektek: Szodomának könnyebb lesz a sorsa azon a napon, mint annak a városnak.

Bizony kevés. De, hol a sok? Láttatni enged magamat Istenem, kik aratásra készülünk, kik csűrödbe szeretnénk kerülni. Hogy el ne nyomjon bennünket a konkoly, és mert elnyomott, haszontalannak tarts bennünket. Mert, mi az a termés, mely számodra értékelhető, mely hasznos és jó!

Ferenc pápa, a Gaudate et exsultete kezdetű enciklikájában beszél arról, hogy a keresztény ember bizony, legyen csak szüntelenül nyugtalan attól, hogy az Isten szándékára elégséges-e. Mindig úgy érzem, hogy nem ott vagyok, nem töltöm be helyemet ott, ahova Isten állít. Damian Stayne tanításában hallottam (a Cor et Lumen Christi konferencián 2018.09.29-30.), hogy, ha nem vagyok ott, nem látom el dolgomat, amire Isten szánt, akkor ott vákuum keletkezik. A gonosz pedig rögtön kihasználja a vákuumot. Ő ezt szereti. És én, úgy érzem, hogy bűnöm, és korunk keresztényének a bűne, pontosan ez. Hatalmas vákuum tereket generálunk azzal, hogy nagyon világiasak lettünk. Egóból élünk, fel sem ismerjük a bennünket megérintő Istent.

Krisztusban Isten feladta, egy időre, a választott nép modellel való tervét, és személyesen próbálja az üdvösség tervét megvalósítani. Amit a kereszténység egyház modellként képzel el. De mára, úgy tűnik, hogy Isten már kénytelen megint változtatni a módszeren, csak mert még mindig nem vagyunk képesek Vele közösségre jutni. Ma már, Istennek a módszere az egyedi, a személyes megszólítás, az egyedről egyedre történő életre hívás. Ahol már nem számít egyház általi felszentelés. Egyedül az Isten megszólítására, elhívására adott válaszunk számít. Ahogy a Mt 3,9-ben olvassuk Jézus szavait, Istennek nem kell szervezet. Istenek az kell, Aki hiszi, Krisztust, és követésére bírja magát! Akár kövekből is teremt utódokat Krisztusnak az Isten! A királyi papság által próbálja végre hajtani az országának építését.

A nagy kérdés tehát most az, függetlenül közösségtől, én, és te, hajlandó, vagy készséges vagyok rá, hogy Krisztussal szövetségre lépjek?!

És nem mondom már azt, hogy nagy a baj. Inkább úgy fogalmazok, hogy a megújító szelet be kell fognunk vitorlánkba, ha át akarunk érni a túlsó partra. Nem törődve azzal, ami nem működik.

Megint idéznem kell Damiant: „a mai, európai kultúra, a keresztény kultúrából táplálkozik. De megőrizni azért nehéz, azért esik nehezünkre, mert már a kereszténység utáni állapotot éljük.“ Ha az így van, akkor nincs más esély számunkra, mint az, hogy Istenbe bele karoljunk és engedjük, hogy vigyen. Hát legyen! Azért beszélek így, mert érzem, és értem, hogy ami van az silány, hiányos és veszendő. Pedig, Isten igaz, és nem akar bennünket félrevezetni. Te húz ki bennünket Istenünk a ránk nehezedő tehetetlenségből! Ámen