Mások javát akarni

1Kor 5,1-8 - Az a hír járja felőletek, hogy paráznaság van köztetek, és pedig olyan paráznaság, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki az apjának feleségével él. És ti még fel vagytok fuvalkodva, ahelyett, hogy inkább szomorkodnátok, és eltávolítanátok magatok közül azt, aki ezt a dolgot tette. Én, aki ugyan test szerint távol, de lélek szerint jelen vagyok, már ítéletet mondtam, mint jelenlevő arról, aki így tett. A mi Urunk Jézus nevében fonódjék egybe a ti lelketek és az enyém, és a mi Urunk Jézus hatalmával adjuk át az ilyet a sátánnak, testének vesztére, hogy a lélek üdvözüljön az Úr napján. Dicsekvéstek nem helyes. Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, hisz valójában kovásztalanok vagytok! Mert húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták. Üljünk tehát ünnepet, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és a gonoszság kovászával, hanem az egyeneslelkűség és az igazság kovásztalanságával.

Zs 5 - A karvezetőnek. Fuvolára. Dávid zsoltára. Figyelj szavamra, Uram, halld meg panaszomat! Méltasd figyelmedre kiáltásomat, én királyom és én Istenem! Mert hozzád intézem imádságomat, Uram, halld meg hajnalban szavamat, korán reggel eléd állok és rád vetem pillantásom. Bizony, Istenem, te nem kedveled a gonoszságot; Gonosz ember melletted nem marad meg, a hamisak nem állhatnak meg szemed előtt. Gyűlölöd valamennyi gonosztevőt, a hazudozókat mind elpusztítod. Utálja az Úr a vérontó s álnok embert. Én azonban nagy irgalmadban bízva, bemegyek hajlékodba; Irántad való félelemmel leborulok szent templomod előtt. Uram, vezess engem igazságodban, ha rám tör ellenségem, tedd egyenessé előttem utadat. Mert szájukban nincs igazság, a szívük hiábavalóság, a torkuk nyitott sír, nyelvük járása álnok. Isten, mondd ki fölöttük ítéletedet, saját terveikben bukjanak meg! Sok istentelenségük miatt űzd el őket, mert haragra ingereltek téged, Uram. De örvendezzenek azok, akik benned bíznak, oltalmazd őket és megdicsőülnek benned, akik szeretik neved. Mert te, Uram, az igazakat megáldod, jóakaratodat pajzsként borítod rájuk.

Lk 6,6-11 - Történt az után egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze elszáradt. Az írástudók és a farizeusok pedig lesték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. Ő azonban ismerte gondolataikat, és így szólt az elszáradt kezű emberhez: „Kelj föl és állj a középre!” Az fölkelt és odaállt. Azután Jézus ezt mondta nekik: „Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót cselekedni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?” Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Azok erre esztelen haragra gerjedve arról kezdtek tanácskozni egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.

Mások javát akarni. Mit jelent ez Jézus szerint? Mert, Jézus nem magából indult ki soha, és nem azt tartotta jónak – mások számára, számomra sem -, ami szerinte jó. „… semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem. És aki küldött engem, velem van, nem hagyott magamra, mert mindenkor azt teszem, ami kedves neki.” [Jn 8,28-29]

Miért gyógyította meg az elszáradt kezű embert? Vajon, az ember számára ez jó volt? Vágyott Ő arra, akarta, hogy meggyógyuljon a keze? Nem tudjuk, hogy ettől az az ember mennyire volt frusztrált. Úgy tűnik számomra, hogy ez az elszáradt kezű ember, ebben a történetben csupán eszközévé lett annak, hogy Jézus tanítson. De nem úgy, mint az, aki többre tartja magát az írástudóknál, a farizeusoknál, és azokat okítani, vagy megszégyeníteni akarná.

Ismerve általam az embert, úgy gondolom, hogy az írástudók és a farizeusok pontosan azért voltak fölényesek, és ellenségesek Jézussal, amiért Jézus alázatos, szelíd és jámbor volt akkor is, amikor tanított. Ami olyan emberi magatartás, ami a gőgös embert bőszíti.

A vádló ember mindig gőgös, büszke és öntelt. Ezért óvakodok, és távol tartom magam minden tüntetéstől, minden ellenszegüléstől. Már amitől képes vagyok távol tartani magamat. Igen, alaptermészetem szerint én is büszke vagyok, öntelt, és gőgös. Nem értem, hogy honnan táplálkozik e rossz tulajdonságom, ráadásul, minél jobban próbálok ellene tenni, annál jobban érzem azt, hogy uralkodik rajtam e rosszabbik énem. Bár, alkalmasint szükséges, hogy az Ember védekezzen, legyen elég bizonyossága arról, hogy amihez ragaszkodik, az értékesebb annál, amit mások állítanak. Ha helyes a magam állítása, akkor azt ne a gőg, ne a magamba vetett bizonyosság, önbecsülésem, vagy büszkeségem táplálja, hanem az a szeretet, mely az iránt van, akivel a közösséget vállalom.

Nem is olyan egyszerű jót, jól tenni! Az öntelt ember ráadásul, könnyen gerjed haragra, ha nem az történik, amit jónak és elvárhatónak tart. Törvény, és követelmény, az elvárható és a kötelező jó feltételeket szab, anélkül, hogy keresné, vagy elfogadná azt, hogy lehet így is, és lehet úgy is, hiszen a jó, nem egzakt fogalom. A jó mindig a szándékon múlik. Értem ez alatt azt, hogy én bármit tehetek jó szándékkal, ha a bizalom nincs meg a másikban arra, hogy a szándékom jó, akkor az én tettem balul sülhet el. És ez, így van azzal kapcsolatosan is, hogy kijelentem, hogy Isten jó. A kijelentésem bizonytalansága azon áll, hogy az én fogalmam szerinti jó, mennyiben az én személyemről szól, vagy mennyiben Isten személyéről.

Képes vagyok, és mennyire, hogy én magam létét Isten jelenlétében éljem? Ennek alapja az, hogy Jézussal közösségre kell jutnom, mert másképpen nehezen fogom megérteni, és élni azt a jót, aki az Isten! Ehhez pedig az szüksége, hogy Jézus szentségi jelenlétét tiszteljem, elfogadjam, és követésére bírjam magamat. Jöjj, Szentlélek legyél segítségemre! Ámen