Szolgálattá lenni

2Kor 4,7-15 - Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak minket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk; állandóan hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkben. Mert minket, akik élünk, szüntelenül halálra adnak Jézusért, hogy Jézus élete is nyilvánvaló legyen halandó testünkön. Bennünk tehát a halál munkálkodik, bennetek pedig az élet. Mivel azonban a hitnek ugyanaz a lelke van bennünk, mint amiről írva van: „Hittem, azért szóltam” [Zsolt 116,10G], mi is hiszünk, és ezért beszélünk. Hiszen tudjuk, hogy aki az Úr Jézust feltámasztotta, minket is fel fog támasztani Jézussal, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek van, hogy a kegyelem bőséges kiáradása miatt egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére.

Zs 125 - Zarándok-ének. Mikor az Úr megfordította Sion fogságának sorsát, olyan volt, mintha álmodnánk. Akkor szánk vígsággal telt meg, nyelvünk pedig ujjongással. Azt mondták akkor a nemzetek között: „Nagy dolgokat művelt velük az Úr!” Nagy dolgokat művelt velünk az Úr, azért örvendezünk. Fordíts fogságunkon, Uram, mint ahogy megfordítod délen a patakokat! Akik könnyek között vetnek, majd ujjongva aratnak. Csak mentek és sírtak, úgy vitték vetni vetőmagjukat; de ujjongva jönnek vissza majd, s úgy hozzák a kévéiket.

Mt 20,20-28 - Akkor Zebedeus fiainak az anyja odament hozzá a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. Jézus megkérdezte: „Mit kívánsz?” Az így válaszolt: „Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.” Jézus ezt válaszolta: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én inni fogok?” Azt felelték neki: „Tudunk!” Ő erre azt mondta nekik: „A kelyhemből ugyan inni fogtok, de azt megadni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön, az nem az én dolgom. Az azoké, akiknek Atyám készítette.” Amikor a többi tíz meghallotta ezt, nagyon megharagudott a két testvérre. Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: „Tudjátok, hogy azok, akik a nemzetek fejedelmei, azok uralkodnak rajtuk, és akik nagyok, azok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

Szolgálattá lenni! Ami nem egyenlő azzal, hogy önmagamat adom, odadobom a világnak. A szolgálatnak irányultsága kell legyen, véleményem szerint. Krisztus igazságát szolgálni, Isten szolgálata. Erről beszél Jézus, és erről beszél Pál is: „a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk és ne önmagunknak”. Nem hatalmat, és nem is pozíciót kell szereznünk, ebben a világban, az emberek között, az emberek előtt. Nem is az embereket kell kiszolgálnunk, az Ő együgyű, vagy olykor vallásosságuk kényét, kedvét, mellyel megnyugtathatják magukat, hogy jó keresztények. Nem jó keresztényeket akar nevelni Jézus, hanem Istenhívő népet akar az Atyához vezetni!

De, ebben a gondolatkörben is, ahogy mindenben, benne van az én igazságom, melytől nem vagyok képes elvonatkoztatni. – Az én igazságom pedig, annyiban tér el Isten igazságától, amennyiben a gonosz akarja uralni a világot, általam. És itt kellene képessé lennem a lelkek megkülönböztetésére, amiről Szent Ignác beszél! - Ennek a veszélye benne van minden cselekvésemben. Ezt annak realizmusával jelentem ki, hogy a világ, az én világom sajnos, nem Isten központú világ. Még akkor sem, ha én, vagy mi keresztények, csak mert erre van vágyakozásunk, a vágyainkat valóságként képzeljük el. Én, a magam részéről nagyobb szigort, fegyelmet követelek meg a magam számára: ne állítsak olyant tényként, amire vágyakozom! Mert akkor nem Krisztus van az én életem középpontjában, hanem az Én!

Egy helyütt, ezt a figyelmeztetést olvasom: „Szolgálatra lettünk meghívva, de nem vesszük észre a hívást.” Én abban látom a terhemet, hogy nem azt kutatom, hogy ki szomjúhozza Isten igazságát, hanem én akarok szomjúságot kelteni, vagy elvárom másoktól, hogy szomjúhozzák Isten igazságát, azt, amiben én látok számukra szükséget. Ez az, amikor a hatalmat, a pozíciót magamnak akarom, hogy én mondhassam meg kinek, mire van szüksége.

Mi, a világban, szükséget azzal lehetünk képesek gerjeszteni, ha mi Krisztusnak teszünk szolgálatot. Azaz: én magam próbálom megismerni Istent, Krisztus által, hogy ebből az ismeretből változzak, és legyek Krisztus követővé. Azt vallom, hogy a Krisztuskövető ember örömre talál, Benne, a tanításában. Abban a szándékban, amiből felismerhetem azt, hogy nem vagyok egy különös lény, csak azért, mert nekem vannak személyes okaim arra, hogy Istent dicsőítsem! Mégis, ha ennek örömét őszintén képes vagyok megélni, akkor, erre az örömre vágyat lehetek képes indítani másokban is. A nélkül, hogy őket kiszolgálni akarnám!

Körülményesek vagyunk, túlságosan kifinomultak, túlképzettek, és túlnemesítettek. Ezért bonyolítjuk el a szeretet törvényét, ami pedig rém egyszerű, és könnyű, sőt mindenek javára való törvény! Ezen csak úgy tudnánk változtatni, ha nem a magunk igényeinek kiszolgálására rendezkednénk be, és nem engednénk a világnak, hogy e gyengeségünkkel magunk ellenére visszaéljen, és még a maga számára erényt is kovácsoljon! Egyszerűen fogalmazva, fegyelmezettséggel, következetességgel, szigorral, és elkötelezettséggel kellene Krisztus hittel élnünk! Irgalmas szereteteddel segíts meg bennünket Istenünk! Ámen