Megtenni az Atya akaratát

Mik 7,14-15.18-20 - Legeltesd botoddal népedet, örökséged nyáját, mely magányosan lakik az erdőségben, a kertek közepén. Legeljék Básánt és Gileádot, mint a hajdankor napjaiban. Mint azon a napon, amelyen kivonultál Egyiptom földjéről, csodálatos dolgokat mutatok majd neki. Melyik isten hasonló hozzád, aki megbocsátod a gonoszságot, és elengeded örökrészed maradékainak bűnét? Nem folytatja tovább haragját, mert az irgalmasságot szereti. Ismét irgalmaz Ő majd nekünk; leveszi rólunk gonoszságainkat, s a tenger mélyére veti minden bűnünket. Hűséget tanúsítasz majd Jákob iránt, irgalmasságot Ábrahám iránt, amint megesküdtél atyáinknak a hajdankor napjaiban.

Zs 84 - A karvezetőnek. Kóré fiainak zsoltára. Megkegyelmeztél országodnak, Uram, véget vetettél Jákob fogságának. Megbocsátottad néped vétkét, betakartad minden bűnét. Visszatartottad nagy haragodat, elfordítottad felindulásod hevét. Állíts helyre minket, szabadító Istenünk, s fordítsd el rólunk haragodat! Vagy örökre haragszol ránk, és kiterjeszted haragodat nemzedékről nemzedékre? Ugye felénk fordulsz és életre keltesz minket és néped örvendezhet majd tebenned? Mutasd meg nekünk, Uram, irgalmasságodat, és szabadításodat add meg nekünk. Hadd halljam meg, mit szól hozzám az Úr Isten, hisz ő békét hirdet nemzetének, szentjeinek, s mindazoknak, akik megtérnek szívükben. Bizony, közel van üdvössége azokhoz, akik félik őt, hogy dicsőség lakozzék országunkban. Az irgalom és az igazság egymásra lelnek, csókot vált az igazságosság és a béke. Hűség sarjad a földből és igazság tekint le az égből. Valóban, az Úr megadja kegyelmét, és földünk megtermi gyümölcsét. Igazságosság jár előtte, s követi az úton lépteit.

Mt 12,46-50 - Miközben beszélt a tömegekhez, íme, anyja és testvérei megálltak kint és kérték, hogy beszélhessenek vele. Valaki szólt neki: „Íme, anyád és testvéreid kint állnak és beszélni akarnak veled.” Ő ezt felelte annak, aki szólt neki: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” Azután kitárta kezét tanítványai felé és így szólt: „Íme, az én anyám és testvéreim. Mert mindaz, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyekben van, az az én fivérem, nővérem és anyám.”

Megtenni az Atya akaratát, hogy Jézus rokonaként ismerjen fel engem. Hogyan válhatok rá képessé, hogy teljesíthessem az Atya akaratát? Jézus mondja Mártának: »Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.« [Jn 20,17]

Egy a mi Atyánk, egy a mi Istenünk, ha Jézusban, mint az Atyát kinyilatkoztató Fiúban hiszek, és e hittel élek. De mit is próbálok kifejezni azzal, hogy ’e hittel élek’?

Most, amikor új papot kap plébániánk közössége, akkor azt a kérdést szeretném feltenni a számára, hogy, ugye, mi mindannyian keressük Krisztussal a közösséget, mert szeretnénk majd azt hallani, Tőle, hogy kedves „fivérem, nővérem és anyám”! De addig, ebben a Krisztussal közösséget kereső közösségben hisszük, hogy bennünket Krisztus Szent Lelke egymáson keresztül is szeretne tanítani, művelni, emberi méltóságunkra elvezetni, vagyis a Vele való közösség ismeretére bölcsebbé tenni. Hogy látja a pap, hol ebben a helye, mi a szerepe a papnak, és a világi hívőnek?

E kérdést úgy teszem fel, hogy tudom, hogy a válasz sokkal összetettebb, mint amire egyetlen közösségi beszélgetésben meg lehet felelni. Attól  összetett és bonyolult e kérdésre a válasz, hogy egy Krisztust kereső közösség sokrétű, több szintű. Mert ott, ahol a közösség szentségi szolgálatát látja el a pap, ott Krisztus közötti kapocs olyan értelemben, amire felkent szolgálattevő. Máskor pedig, a közösségben, melyben mindenki azzal az alázattal van jelen, amiről Jézus azt mondja, hogy „Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.«” [Mt 11,28-30], ott úgy vagyunk egymásnak szolgálói, mint akik egymásban Krisztus jelenlétét kutatjuk, szolgáljuk, és építjük. Mindenki, mindegyikünk emberként, a maga személyes képességeivel, adottságaival és küldetés tudatával, ugyanakkor töredékességével, végességével, és együgyűségével próbáljuk kiegészíteni a másikat. Egyszerre lenni adakozónak, és megajándékozottnak azzal, hogy én lehetek, veled, és veletek egy közösséggé!

Amihez tudnom kell magamat kicsinek, és hiányosnak érezni nélküled, és szükségét érezni annak, hogy Veled közösségre juthassak, lehessek. Mert csak Veled válhatok teljesebbé, szükségem van Rád! Amit a szeretet szimfóniájával – mint fogalommal - fejezhetek ki a legérthetőbben, a legvilágosabban.

Megtenni az Atya akaratát, csak úgy tudom, ha közösségben lehetek azokkal, akik számára szükséges az, aki én vagyok a számotokra, és az tudok lenni, akire szükségetek van, az Atya szándéka szerint. Tehát, a közösség arra való, hogy én magamat jobban, egyre tisztábban felismerhessem az Atyában, Krisztusban, abban a szeretetben, mely mindegyikünket megszentelni akar, miközben általunk megdicsőülhet Isten! Hallatlanul gyönyörű képként élem meg e víziót, melyet Jézus próbál kifejezni e mai példabeszédében.

Segíts Istenem, engem, családomat, és plébánia közösségemet, hogy megélni képessé lehessünk Krisztus kinyilatkoztatását! Ámen