Ne a farizeusokkal foglalkozzunk

Mik 2,1-5 - Jaj azoknak, akik hiábavalóságot terveznek, és gonoszat forralnak fekvőhelyükön; akik hajnalhasadtával végrehajtják gonosz terveiket, mert kezüknek hatalmában van. A szántóföldeket megkívánják és erőszakkal elveszik, a házakat elrabolják; erőszakosan bánnak a férfivel és háznépével, a gazdával és birtokával. Ezért így szól az Úr: ,,Íme, én erre a nemzetségre veszedelmet hozok, melyből nem vonjátok ki majd nyakatokat; és nem jártok majd fennhéjázva, mert felette gonosz idő lesz ez! Azon a napon majd példázatot költenek rólatok, és siratóéneket, amely így szól: ,,Teljesen ki vagyunk fosztva, népem osztályrésze gazdát cserél, senki nem adja vissza, mezőink a fosztogatók zsákmányai lettek.'' Ezért nem lesz senkid sem, aki kötéllel osztályrészt mérjen ki neked az Úr gyülekezetében.’’

Zs 9B - Uram, miért vagy oly messze? Miért rejtőzöl el a szükség idején? A gonosz hetvenkedik, a szegény meg retteg, rászedve a cseltől, amit az kieszelt. A bűnös dicsekszik kedvteléseivel, a rabló káromkodik, az istentelen semmibe veszi az Urat: „Haragja fenn a magasban, bosszút nem áll, Isten nincs!” – ez minden gondolata. Mivel útjai mindig sikeresek, s ítéleteid túl messzinek tűnnek neki, gúnyolja összes ellenfelét. Így beszél szívében: „Nemzedékeken át nem ingok meg soha.” Átkot szór és nem éri baj, szája álnoksággal és hazugsággal tele, nyelve alatt romlás és gazság rejtőzik. A nádba bújva les, hogy az ártatlant orvul megölje, szeme a szegényt fürkészi. Úgy bújik meg a lesen, mint az oroszlán a sűrűben: várja, hogy ráronthasson a védtelenre, megragadja és hálójába húzza a szegényt. Figyel, rejtőzik, a földre lapul, s a gyenge áldozatul esik hatalmának. Ezt mondja szívében: „Isten elfelejtett, elfordította tekintetét, nem látja, mit teszek.” Kelj fel, Uram, ó Istenem, emeld föl kezed, ne feledd el a szenvedőt! Miért vetheti meg a gonosz az Istent? Miért mondogatja szívében: „Úgysem áll bosszút!”? De te látsz, ismersz jajszót és szükséget, és mindent a kezedben tartasz. A szegény rád bízza magát, az árvának te vagy gyámola. Törd el a bűnösnek, az álnoknak karját, torold meg gonoszságát, hadd szűnjön meg élni! Az Úr király örökre. Országából eltűntek a pogányok. A szegények kívánságát meghallgattad, Uram, megerősítetted szívüket. Figyelmedet feléjük fordítottad. Az árvának és elnyomottnak igazságot szerzel, hogy az ember, a földből alkotott, ne rettegjen többé soha.

Mt 12,14-21 - A farizeusok pedig kimentek és tanácskozni kezdtek ellene, hogy hogyan veszítsék el őt. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnan. Nagy tömeg követte őt, és ő mindegyiküket meggyógyította, de figyelmeztette őket, hogy ne árulják el őt, hogy beteljesedjék az ige, amit Izajás próféta mondott: „Íme, a szolgám, akit választottam, a kedvencem, akiben lelkem tetszését találta. Rá adom a Lelkemet, és ő ítéletet hirdet a nemzeteknek. Nem vitázik és nem kiált, senki sem hallja a tereken a hangját. A megroppant nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. Az ő nevében reménykednek a nemzetek [Iz 42,1-4].

Ne a farizeusokkal foglalkozzunk, ne is Jézust sajnáljuk, hanem keressük Jézussal a közösséget. Mi élt Jézus lelkében, amiről Máté csak annyit mond: „Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnan.” Majd pedig, miközben Jézus meggyógyítja azokat, akik követték őt, bajaikban, éppen ezért szükségét látták az Ő tetteinek, figyelmezteti őket, hogy ne árulják el. Azaz: Vele maradjanak közösségben, és ez a közösség abban nyilvánuljon meg, hogy megőrzik a közösségük misztériumát, azt az erőt, mely őket közösségbe gyűjti, azok ellenében, akik számára nem adatott meg, vagy talán, akik nem képesek befogadni azt a méltóságot, melyet Jézus akar mindenki számára elhozni.

Végül, Jézus azt mondja, hogy a követőivel való közösségre azért van szükség, hogy e közösség által beteljesülhessen az Írás. Izajás szavai kerülnek elő Jézus tarsolyából megint. Amit Izajásnál így olvashatunk: »Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvemet találom. Ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek. Nem kiált, nem emeli fel hangját, és nem hallatja az utcán. A megroppant nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsbelet nem oltja el; hűségesen visz igazságot. Nem alszik ki, és nem roppan össze, míg igazságot nem tesz a földön; és tanítására várnak a szigetek.«

Ebben a jövendölésben választ találunk arra is, hogy Jézust nem gyengítik a cselszövések, és nem térítik el attól, hogy az Atya, Vele való szándékát végre hajtsa. Küldetéstudata nem fogyatkozik meg Jézusnak, az ellene készülő ármány ellenére sem! Tettei által tovább dolgozik azon, hogy épüljön az Isten és az Ember közötti közösség. Jézus nem magának gyűjt érdemeket, és nem a maga életét akarja az Őt követők által oltalmazni, hanem azt az ügyet állítja mindannyiunk figyelmének középpontjába, melyet az Atya Rá bízott.

Én magam, mennyire vagyok képes Isten ügyét szolgálni, és a magam személyét az Istenbe vetett bizalom, és hit mögé sorolni, és állítani? Hol van az én keresztény öntudatom értéke?

Isten lelke, melyet az Atya Jézusra – az Emberre – kiterjesztett, képes a bennem lakó Lélekkel közösségre lépni? Itt kell kutatnom a személyiségem, és Istenképűségem közötti harmóniát! A konfliktus feloldása az én feladatom, ha konfliktust teremtettem, vagy, engedtem, hogy teremtsen a világ bennem! Ebben hívom Istenem, a Te Szentlelked által kegyelmeid segítségét! Ámen