Máté azzal kezdi a mai beszámolóját
Iz 10,5-7.13-16 - Jaj Asszíriának, haragom vesszejének! Kezében van bosszúállásom botja. Elküldöm őt az elvetemült nemzet ellen, és parancsot adok neki haragom népe ellen, hogy zsákmányt zsákmányoljon, és prédát prédáljon, s tapossa azt, mint az utca sarát. Ő azonban nem így vélekedik, és szíve nem így gondolkodik, hanem szíve szándéka, hogy pusztítson, és kiirtson nem kevés nemzetet. Azt mondta ugyanis: „A saját kezem erejével cselekedtem, az én bölcsességemmel, mert okos vagyok; eltöröltem a népek határait, vagyonukat elraboltam, és letaszítottam hatalmammal a trónon ülőket. Elérte kezem, mint a fészket, a népek gazdagságát; s amint begyűjtik az elhagyott tojásokat, úgy gyűjtöttem be a föld országait, és nem volt, aki szárnyát mozdítani merte volna, vagy száját kinyitotta volna, hogy csipogjon.” - „Vajon dicsekedhet-e a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Vagy nagyzolhat-e a fűrész azzal szemben, aki húzza? Mintha a vessző lendíthetné azt, aki emeli, és a bot emelhetné azt, aki nem fa! Ezért az Úr, a Seregek Ura sorvadást bocsát kövéreire, és dicsősége alatt láng lobban fel, mint tűznek lángja.
Zs 93 - Uram, bosszúállás Istene, bosszúállás Istene, jelenj meg! Kelj fel, ó föld bírája, fizess meg a kevélyeknek! Meddig fognak, Uram, a bűnösök, meddig fognak még a bűnösök dicsekedni? Fecsegnek, vakmerően gonoszságot beszélnek és kérkednek mind a gonosztevők. Népedet, Uram, elnyomják, örökségedet sanyargatják. Meggyilkolják az özvegyet s a jövevényt, lemészárolják az árvákat. Azt mondják: „Nem látja ezt az Úr, Nem veszi észre Jákob Istene.” Eszméljetek, ti oktalanjai a népnek, ostobák mikor tértek észhez? A fül plántálója ne hallana, s a szem alkotója ne látna? Ne büntetne, aki dorgálja a népeket, aki tudományra tanítja az embert? Ismeri az Úr az emberek gondolatait és tudja, hogy hiábavalók. Boldog az az ember, akit te oktatsz, Uram, és megtanítasz törvényedre, hogy megóvd őt a gonosz napoktól, amíg a bűnös számára a verem el nem készül. Mert nem taszítja el népét az Úr, és nem hagyja el örökségét. Mert az ítélkezés visszatér az igazsághoz, és követik mind az igazszívűek. Ki kel fel értem a gonoszok ellen, ki áll mellém a gonosztevőkkel szemben? Ha az Úr nem nyújtott volna segítséget, már-már a némaság helyén lakoznék a lelkem. Ha azt mondtam: „Inog a lábam”, megsegített a te irgalmad, Uram. Bármilyen sok fájdalmam volt szívemben, vigasztalásaid felvidítottak engem. Lehet-e köze hozzád a hamisság ítélőszékének, amely nyomorúságot szerez a törvény ellenére? Az igaz életére leskelődnek ők, s elítélik az ártatlan vért. De nekem oltalmam lett az Úr, és menedékem sziklája az én Istenem; Ő megtorolja rajtuk hamisságukat, saját gonoszságukkal semmisíti meg őket; Megsemmisíti őket az Úr, a mi Istenünk.
Mt 11,25-27 - Abban az időben így szólt Jézus: „Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Máté azzal kezdi a mai beszámolóját, hogy „abban az időben szólt így Jézus”. Jézus abban az időben nyilatkoztatta ki az Atyát, amikor annak idejét jónak tartotta az Atya! Ez kiderül azokból a szavakból, melyeket Máté idéz, Jézus szavaiból. E szavakat, ezek szerint úgy mondta el Jézus, hogy azoknak voltak fültanúi.
Mi minden zajlik bennünk úgy, hogy annak nincsenek tanúi, csak egyedül Isten a tudója! Bizonyos, hogy nem minden szavát és tettét jegyezték fel Jézusnak. De, mennyi minden maradt titokban abból, amit emberként, mégis csak az Atyával osztott meg! Amit az Atya rá bízott Jézusra, de még ha ki is nyilatkoztatta felénk, mi még nem ismertük fel annak jelentőségét!
Ebben a mai, rövidke kis beszámolóban, idézetben is, vajon mennyi kinyilatkoztatás rejlik, melyet érzékelni sem vagyunk képesek, talán még! Az idő és a tér, valamint az értelem és a megszentelő kegyelem közötti összefüggések misztériumát mi, emberek képtelenek vagyunk felfogni! De, ha megsejtjük, akkor valamennyire közelíthetünk ahhoz az Istenhez, aki semmit sem akar elrejteni előlünk, kicsinyek elől! A mindenség és a teremtett csekélység egyedül az Emberben képes találkozni, ha képesek vagyunk kicsinyességünkön felülemelkedettekké válni!
A közénk született Isten azért tette meg ezt a kegyet – már azt, hogy emberré lett -, velünk, teremtményeivel, hogy mi is képesek lehessünk Hozzá közelebb jutni. Minden nappal, minden pillanattal, melyben keressük Vele a közösséget, Ő képes valamit feltárni önmagából, és abból a mindenségből, melyben részesíteni akar bennünket! Csak, higgyük már el, hogy Velünk az Isten! Egyedül rajtunk múlik az, hogy mit kezdünk ezzel a közelségével, ezzel a jelenvalóságával – a mi jelenvalóságunk idején.
Le kell szállnunk a magas lóról! Nem értünk való az Isten! De általunk akar megszentelődésére lenni a teremtésnek! Igen, az én megszentelődésem is másokon múlik, mely megszentelődés által akar téged is megszentelni. Nekem a dolgom, hogy a megszentelő kegyelmet magamra vegyem, hogy minden tettem, léptem, és mozdulatom megszentelődést terjesszen! A kinyilatkoztatás, melyről Jézus beszél, amit Ő tesz, a Szentlélek által, abból kibontva, mit ránk hagyott Ő, az akarja megszentelni e világot! Nem nekem kell megszentelnem a világot! Nem az én egómból kell cselekvővé lennem, jónak hinni azt, amit teszek, hanem engednem kell, képessé lennem kell rá, hogy a Lélek munkálkodhasson általam! A keresztény küldetés ez. A mi evangelizálásunk erről kell, hogy szóljon.
Ismételjük csak el Jézus szavait, most egy kicsit más fordításban: – Hálát adok neked, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és kiműveltek elől, és kinyilatkoztattad az együgyűeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent nekem adott, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Ebben, a Jézus által kifejezett hálából fakad az Atya és a Fiú oszthatatlan egysége. Ebben rejlik a titok, a misztérium, melyre rá kell közelítenünk! Amikor én, az emberré lett Istenhez, a Fiúhoz közelítek, akkor, egyúttal az Atyához is közelítek. Meg kell éreznem azt az egységet, melyből forrásozik a kinyilatkoztatás, mely személyesen nekem nyilatkozik meg! És ez nem történhet meg a Lélek nélkül. Amikor a Lélekről beszélek - arról, aki által Isten személyesen nekem nyilatkozik meg – akkor nem tehetek már különbséget Isten Szentlelke és a bennem lakó Lélek között. Hiszen a kettő egységéből lesz számomra a megnyilatkozás, a színeváltozás csodája.
Jézus, e ma elhangzó szavainak súlya, szerepe ott van, ahol engem, az én bűnös és gyarló személyemet bevonni készséges az Ő Szentháromságos egységükbe. Jézus szavaiban ott van az Isten vágyakozása rá, hogy magához vonzzon engem, az Embert! Mert velem akar közösséget alkotni. És nem valami önző, alantas érdek készteti erre az Istent, hanem az, amit általa megismerten, úgy nevezünk, hogy szeretet.
Istenem segíts meg engem, hogy képes legyek engedni vonzásodnak! Ámen
