Mindent tudjak elengedni, mely örömöt e világ jelenthet

Péld 2,1-9 - Fiam! ha megfogadod szavaimat és megőrzöd magadnál parancsaimat, megnyitod füledet a bölcsességnek, és szívedet az okosság megismerésére adod, sőt, ha hívod a bölcsességet, és szívedet az okosságra hajtod, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és kutatod, mint a rejtett kincset: akkor megérted az Úr félelmét, és megtalálod Isten tudását, mivel az Úr adja a bölcsességet, s az ő szájából származik a tudás és az értelem. Ő rejt el üdvöt az igazak részére, és pajzsa azoknak, akik jámborságban járnak. Megvédi az igazságosság ösvényeit, és őrködik a jámborok útja fölött. Akkor megérted az igazságot és a törvényt, az egyenességet és minden helyes utat.

Zs 33 - Dávidtól, amikor őrültséget színlelt Abimelek előtt, és az továbbengedte őt. Áldom az Urat minden időben, ajkamon van dicsérete szüntelen. Az Úrban dicsekszik lelkem, hallják meg a szelídek s örvendezzenek. Magasztaljátok az Urat velem, dicsérjük együtt az ő nevét. Kerestem az Urat és meghallgatott, minden rettegésből kiragadott engem. Nézzetek rá és megvilágosultok, és arcotok meg nem szégyenül. Íme ez a szegény kiáltott, az Úr meghallgatta, és kiszabadította minden szorongatásából. Az Úr angyala az őt félőket körülsáncolja, és kiragadja őket. Ízleljétek meg és lássátok, milyen édes az Úr, boldog az az ember, aki őbenne bízik! Féljétek az Urat, szentjei mind, mert nem szenvednek szükséget, akik őt félik! Gazdagok nyomorba juthatnak s éhezhetnek, de akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek. Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám, az Úr félelmére tanítlak titeket. Ki az, aki élni akar, s jó napokat kíván látni? Őrizd meg nyelvedet a gonosztól, s ajkad ne beszéljen csalárdságot! Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd! Az Úr szemmel tartja az igazakat, és imádságukat meghallgatja. De az Úr tekintete ott a gonosztevőkön is, hogy eltörölje emléküket a földön. Kiáltottak az igazak és az Úr meghallgatta, és minden szorongatásukból kiszabadította őket. Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és megmenti az alázatos lelkűeket. Sok nyomorúság éri az igazakat, de az Úr valamennyiből kimenti őket. Megőrzi minden csontjukat, egy sem törik el belőlük. Gonoszságuk öli meg a bűnösöket, s megbűnhődnek akik gyűlölik az igazat. De szolgáit az Úr megszabadítja, és senki sem bűnhődik, aki benne bízik.

Mt 19,27-29 - Ekkor megszólalt Péter és azt mondta neki: „Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét. És mindenki, aki elhagyta házát, testvéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni.

Mindent tudjak elengedni, mely örömöt e világ jelenthet! Hogy az örömöt ne önmagamért akarjam. Mert, ki Istent féli, ugyan, mi válhat örömmé igazán?

„Én Leibniz segítek abban, hogy az Egészről, amiről oly keveset tudunk, a legjobbakat gondold. Mert legyünk őszinték: te is inkább a megszületést választod, mint a meg nem születést. És azoknak, akik azért panaszkodnak, mert ebbe a világba, és ebbe az időbe születtek egy másik helyett, azt mondom: csak magukat okolhatják keserűségük miatt, mert nem tudták saját kontextusukban, saját természetük szerint a lehető legjobb világot választani.” (Leibniz, a Theodicea című művében írja ezeket a sorokat.)

Mindig háborgok, méltatlankodok a világ – az én világom – miatt, azzal még soha nem azonosultam, hogy bárcsak születtem volna máskor. Nem hiszem, hogy máskor, más volna a véleményem e világról. Én olyannak vélem e világot, mely még eddig soha sem volt képes azonosulni a Teremtő szándékával. És, amikor e világról beszélek, akkor e világ állapotában mindig azt a cselekvő embert látom, aki ezt a világot jelenlétével uralja, és soha nem szolgálja. Úgy, mint a teremtés koronája, és akit a Teremtő arra szánt, hogy a teremtésben megdicsőítse a Teremtőt, azzal, hogy úgy vesz részt a teremtésben, ahogy az a Teremtő szándéka az Emberrel! Pedig, az a jutalom, amit e mai tanításban hallunk, hogy „százannyit” kap, és még örök életet is, mintha bennünket, embereket túlságosan nem dobna fel. Nekünk rögtön kell, és minden! Ebben benne van türelmetlenségünk, értetlenségünk, együgyűségünk, telhetetlenségünk, és reménytelenségünk is. Nem hiszünk abban, amit nem a magunk erejéből, és nem most tudunk elérni. Pedig, valójában, nem is hiszünk magunkban. Amit bevallani is szégyellünk, éppen ezért, állandó bizonyítási kényszerrel küzdünk.

De, ha magunkban sem hiszünk, akkor, hogyan lehetnénk képesek másban hinni, ráadásul egy természetfelettiben!?

Tegnap hallottam, hogy egy nyári táborban a tábor nevelői megdöbbentek azon, hogy a mai gyerekeknek mennyire nincs közük a természethez, a teremtettséghez, a teremtményi mivoltukhoz. Ugyan, ebben a helyzetben, milyen torz is az Ember világlátása! Amikor a maga helyét sem képes helyesen látni ebben a mindenségben, akkor, hogyan is lehet képes a viszonyait helyesen minősíteni?! De hova vezet ez? Mivé korcsosodik így az Ember? Egyáltalán, beszélhetünk még, van értelme beszélnünk Emberi méltóságról? Ami, valahol valami olyan értelmet kellene, hogy kapjon, mely a Teremtői akarathoz kapcsolja az Ember létét! A liberális nézetek veszélye ebben rejlik, hogy nincs az Embernek többé olyan igazodási pontja, mely közös, egy és felülbírálhatatlan, éppen ezért méltóságát egyként tiszteli önmagára nézve úgy, ahogy minden más emberre nézve is! És itt van Jézus kijelentésében annak jelentősége, hogy „senki sem jut az Atyához, csak általam.” [Jn 14,6], amit az apostolok így tesznek érthetővé a számunkra: „nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell.” [ApCsel 4,12]. Vagyis az üdvösség nem valami felfoghatatlan és érthetetlen fogalom, hanem az Ember méltóságát, minőségét, értelmét, lényegét akarja egyetlen szóval kifejezni. Amit Isten a teremtés szándékában fogalmaz meg az Emberrel kapcsolatosan. Vagyis az Ember helyét határozza meg Isten a teremtés hatalmas, számunkra átláthatatlan teljességében. És ez, nem kevés, és amivel nem szabad visszaélni, mert akkor azzal az Ember önmagát pusztítja el.

Felvetődik bennem a kérdés: vajon, érdemtelenül juthat az Ember érdemekhez? No nem ebben a világban keresem kérdésemre a választ! Hanem annak a „százannyinak” a vonatkozásában.

Persze, mondhatjuk azt, hogy filozofálgatás mindez. De a filozofálgatás nem más mint gondolkodás, gondolatiság. De, ha a gondolataimat megengedem, hogy a Lélek vezérelje, vagyis, a Lélek uralja, akkor engedtessék meg számomra, hogy azt mondhassam, hogy Istennek engedem meg, hogy gondolataimon keresztül szólítson meg engem! Szólj Uram, és én hallgatni kész vagyok, örömmel! Mindezen túl, akarom, hogy Te formálj engem, nemesíts, és bölcsességeddel, tudásoddal uralkodj gondolataimon, hogy tudatom rád hangolódjon, és tudást szerezzek Rólad! Ámen