Isten készségesen vezetni akar

Ez 2,2-5 - És miután hozzám szólt, lélek jött belém és lábra állított; és hallottam, amint hozzám beszélt és mondta: „Emberfia, elküldelek téged Izrael fiaihoz, a pártütő nemzethez, amely eltávozott tőlem; ők és atyáik mind a mai napig megszegték szövetségemet. Kemény arcúak és megátalkodott szívűek fiaik is, akikhez küldelek; mondjad tehát nekik: Így szól az Úr Isten! Hátha még ők is meghallják, és elhagyják bűneiket! Mert ellenszegülő ház ez, de tudják meg, hogy próféta van közöttük!

Zs 122 - Zarándok-ének. Hozzád emelem szememet, aki az égben laksz. Íme, mint a szolgák szeme uruk kezére, mint a szolgáló szeme úrnőjének kezére, úgy tekint az Úrra, Istenünkre a mi szemünk, amíg rajtunk meg nem könyörül. Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk, mert túlontúl jóllaktunk a megvetéssel! Túlontúl jóllakott a lelkünk a gazdagok csúfolkodásával, a kevélyek gyalázkodásával.

2 Kor 12,7-10 - Ezért, hogy el ne bízzam magam, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul verjen. Háromszor kértem emiatt az Urat, hogy távozzék az tőlem; de ő azt mondta nekem: »Elég neked az én kegyelmem, mert az erő a gyöngeségben lesz teljessé.« Legszívesebben tehát gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért telik kedvem a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.

Mk 6,1-6 - Ezután kijött onnan, és elment a saját falujába. A tanítványai követték. Amikor szombat lett, elkezdett a zsinagógában tanítani. Sokan, akik hallgatták, csodálkoztak tanításán, és azt kérdezték: „Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely neki adatott? És milyen csodák történnek a keze által? Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére? Nem az ő nővérei vannak itt nálunk?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: „Nem vetik meg a prófétát, csak a maga hazájában, a rokonságában és a házában.” Nem is tehetett ott egy csodát sem, csak néhány beteget gyógyított meg, kezét rájuk téve. És csodálkozott hitetlenségükön. Ezután bejárta a helységeket a környéken és tanított.

Isten készségesen vezetni akar, próbál bennünket e földi utunkon, mint zarándokokat azon a tájon, mely számukra ismeretlen, rengeteg buktatóval, és tévedésre ad lehetőséget. Idegen e táj a számunkra, Isten véleménye szerint, vagyis eltévelyedésre ad okot!

Ezzel szemben, mi úgy véljük, hogy mindent jól ismerünk és képesek vagyunk eligazodni a világban. Szent Ignác, Loyolai, nevezi magát zarándoknak önéletrajzi visszaemlékezésében. Önéletrajz írója P. Nadal jegyzi meg ezzel kapcsolatosan, hogy Szt. Ignác e megnevezéssel nem csak a zarándoklataira utal, hanem arra is, „hogyan oktatta és vezette Isten megtérése kezdetétől fogva”. Hasonlóképpen gondolom, hogy zarándoknak tekint bennünket is Isten, ezen a földi úton. Bennünket, akik úgy viselkedünk, mint akik Jézus falubéli ismerősei vagyunk. Azt képzeljük, hogy ismerjük Őt, csak mert szó szerint, ismerjük mindazt, amit megírtak róla, vagyis azok, akik ismerték őt, elmondták róla azt, amit ők tudtak Róla.

Azaz: e világi énünkkel ismeretünk van Jézusról, tetteiről, és mondásairól, de nem él bennünk az a személyiség, amelyről Pál úgy beszél, hogy ahhoz, hogy Istenről tudomást szerezzünk, és Vele közösségre jussunk, ahhoz a tudás, a tudomány ereje inkább nehézség, teher. Nekünk elég volna a kegyelem, és a nélkül gyengének kéne éreznünk magunkat.

Mi tehát a kegyelem? Ami a zarándoknak az idegen és ismeretlen tájon a vezető. Isten olyan biztosítéka, melyet a Lélek által ad mellénk, adna mellénk, ha mi észrevenni képesek lennénk és elfogadnánk, hogy vezessen!

Na persze, de ehhez kellene bennünk az a bölcsesség, mely a szüntelen megtérésen keresztül segítheti az embert arra, hogy képessé legyen belátni, hogy bolyongásomban jobb volna rábízni magam arra, aki ismeri a labirintust. Mert rálátása van mindarra, ami számomra segítség lehet, és ami megtéveszthet, elterelheti figyelmemet az utamról.

Szóval, nem elég az, ha eszemmel tudom, hogy Jézus az Isten Fia. E fogalmat, ha nem az Atya nyilatkoztatja ki a számomra, csupán „a test és vér” mondatja velem, akkor minden tette és minden szava, melyet ismerek, csupán egy emberről való feljegyzés, de nem válik Isten kinyilatkoztatásává. Amíg nem válok lelki emberré, addig csodáira sem számíthatok! Nekem kell hinnem Őt, a Krisztust! Aki Isten által a Felkent, hogy megváltottá lehessek! Vagyis: Szabaddá, örökérvényűvé a Szeretetre, Isten számára, Aki elvezetni akar oda, ahol a boldogság vár! Zarándok létemre taníts engem Krisztus! Ámen