Itt tartunk

2Krón 24,17-25 - Jojáda halála után aztán bementek s leborultak Júda fejedelmei a király elé s az hódolatuk hatása alatt szabadjára engedte őket. Erre ők elhagyták az Úrnak, atyáik Istenének templomát s a berkeknek meg a faragott képeknek szolgáltak. Erre az Úr megharagudott Júdára és Jeruzsálemre emiatt a vétek miatt. Prófétákat küldött hozzájuk, hogy térjenek vissza az Úrhoz. De bárhogy tiltakoztak is azok, ők nem hallgattak rájuk. Ekkor Isten lelke megszállta Zakariás papot, Jojáda fiát, ő megállt a nép színe előtt s azt mondta nekik: „Ezt üzeni az Úr Isten: Miért szegtétek meg az Úr parancsait? Nem fog az javatokra válni! Elhagytátok az Urat, hogy ő is elhagyjon titeket?” Erre ők egybesereglettek ellene s megkövezték őt a király parancsára, az Úr házának udvarán. Joás király nem emlékezett meg arról az irgalmasságról, amelyet az ő atyja, Jojáda vele cselekedett, hanem megölette fiát. Ez, amikor meghalt, így szólt: „Lássa és torolja meg ezt az Úr!” Az esztendő fordultával aztán felvonult ellene Szíria hadserege, behatolt Júdába és Jeruzsálembe s megölte a nép valamennyi főemberét, a zsákmányt pedig mind elküldte királyának, Damaszkuszba. Bár csak igen csekély számú szír jött, az Úr a kezükbe adta a végtelen nagy sokaságot, mert elhagyták az Urat, atyáik Istenét. Joáson is bosszút álltak, gyalázatos módon, úgy, hogy amikor elvonultak, súlyos betegségben hagyták hátra. Ekkor felkeltek ellene szolgái, hogy megbosszulják Jojáda pap fiának vérét és megölték őt ágyában. Így halt meg. Ekkor eltemették őt a Dávid-városban, de nem a királyok sírboltjában.

Zs 88,4-34 - „Szövetségre léptem választottammal, megesküdtem szolgámnak, Dávidnak: örökre megszilárdítom utódodat, nemzedékről nemzedékre építem trónodat.” Csodáidat, Uram, magasztalják az egek, és hűségedet az egybegyűlt szentek. Mert ki hasonló az Úrhoz a fellegek közt ki olyan az Isten fiai között, mint Isten? Isten, akit rettegnek a szentek tanácsában, aki nagyobb és félelmetesebb mindazoknál, akik körülötte vannak. Uram, Seregek Istene, ki hasonló hozzád? Hatalmas vagy, Uram, és hűséged övez téged. Te uralkodsz a tenger erején és háborgó hullámait te fékezed meg. Te tapostad el Ráhábot, halálra sebezve, hatalmas karoddal szétszórtad ellenségeidet. Tiéd az ég, és tiéd a föld, te alkottad a föld kerekségét és mindazt, ami rajta van. Te teremtetted északot és délt, nevedben örvendezik a Tábor és a Hermon. Karod hatalmas, kezed erős, jobbod diadalmas. Igazságosság és jog trónod alapja, irgalom és igazság vonulnak előtted. Boldog az a nép, amely tud ünnepelni. Az ilyenek arcod világosságánál járnak, Uram. Nevedben egész nap ujjonganak, s felmagasztalódnak igazságosságodban. Mert te vagy erejük és ékességük és jóságod emeli magasra fejünket. Mert az Úré a pajzsunk, s Izrael Szentjéé a királyunk. Egykor látomásban szóltál szentjeidhez és azt mondtad: „Segítséget nyújtottam egy hősnek, felemeltem népemből egy választottat. Megtaláltam szolgámat, Dávidot, felkentem őt szent olajommal. Vele lesz erős kezem és karom megerőssíti őt. Semmit sem tehet vele az ellenség, és nem árthat majd neki a gonoszság fia. Kiirtom előle ellenségeit, és gyűlölőit megfutamítom. Vele lesz hűségem és kegyelmem, és hatalma magasra emelkedik nevemben. Ráteszem kezét a tengerre és jobbját a folyóvizekre. Így szól majd hozzám: „Atyám vagy te, én Istenem, és szabadításom kősziklája!” S én elsőszülöttemmé teszem őt, legfölségesebbé a föld királyai között. Örökre megőrzöm irgalmamat iránta, és szövetségem mindig vele marad. Örökkévalóvá teszem nemzetségét, s fenntartom trónját, amíg az ég áll. De ha fiai elhagyják törvényemet és nem járnak parancsaim szerint, ha bemocskolják rendeleteimet, és parancsaimat nem teljesítik: vesszővel büntetem meg vétkeiket, és veréssel bűneiket. De nem vonom meg tőle kegyelmemet, és hűségemet nem hazudtolom meg.

Mt 6,24-34 - Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, nem sokkal inkább titeket, kishitűek? Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: „Mit együnk?”, vagy: „Mit igyunk?”, vagy: „Mibe öltözködjünk?” Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja.

Itt tartunk: lassan végi az iskolai évnek mindenhol, elkezdődik a nyár, és a szabadságok ideje. Eddig életünket azok a gondok töltötték ki, melyeket a napi munka, a napi élet problémái hívtak elő, melyekre a megoldást nekünk kellett magunkból megválaszolni. Tudásunk, vagy tudálékosságunk, logikánk és logikusnak vélt válaszokat kellett megszülnünk, és azokat megmérettetni – mennyire felelnek meg válaszaink a környezetünknek, a társadalmi közegünknek. Bizony, ebben a kontextusban ezek a történések számunkra rengeteg stressz helyzetet jelentettek, jelentenek, melyek idegileg, érzelmileg, és nem csak fizikailag kimerítenek bennünket. Mennyi, de mennyi energia az, amit a napi élet kivesz belőlünk!

Ekkor jön a nyár, amiről azt tartjuk, hogy ez a feltöltődés ideje. Jár nekünk, hogy elutazzunk, kikapcsolódjunk, lazítsunk, kiengedjünk, olyan dolgokat tegyünk meg, amiket egész évben nem engedhettünk meg magunknak. Ezekben a töltődésekben elszabadulunk, bizony olyan dolgokra is megengedőkké válunk a magunk számára, amitől görcsösen óvtuk magunkat egész évben, talán azért, amiért úgy tartottuk, hogy azok a dolgok nem illenek hozzánk, és nem valók, hogy megtegyük, mert egy keresztény embertől a közössége elvárja, hogy tudja mi helyes, és mi nem. Azonban, ha elutazunk, akkor ott nem kell alkalmazkodnunk, mert ott nem ismernek!

Ha így vélekedünk, és ezt jelenti számunkra a stressz oldás, akkor az azt jelenti, hogy bizony nem hoztuk meg még azt a döntésünket, hogy szabad akaratunkat kire bízzuk, kivel akarjuk megosztani. Bizony, még két úrnak próbálunk megfelelni. Nem hogy ebben a világban élünk, „jövevényekként”, de bizony ennek a világnak meg is akarunk felelni!

Lássuk be, hogy egész évben energiáinkat arra fordítottuk, hogy a világ igényére meg tudjunk felelni, miközben rengeteg frusztráció ért bennünket, majd a nyarat arra fordítjuk, hogy ezeket a frusztrációinkat feloldjuk, olyan életformával, amit ez a világ kínál számunkra, stressz oldásként. Ha gazdaságilag nézzük, akkor egész évi munkánk során gyűjtögettünk, amit aztán nyáron elkölthetünk, hogy az egyenlegünk megmaradjon. Tehát szellemileg, érzelmileg, és fizikailag az év során egyenleget tudunk felmutatni, sőt, talán még eredményt is fel tudunk mutatni – örömünkre, büszkeségünkre – gazdaságilag, ami elég számunkra ahhoz, hogy frusztráltságunkat feledtesse.

Egyetlen egy dologgal ebben a képletben nem törődtünk eddig, vagy legalább is úgy tettünk, hogy az nem fontos, és ez a lelki életünk. Jószerivel arra azt mondjuk – talán kimondatlanul is úgy tekintjük -, hogy az magánügy, azt én lerendezem Istennel, az nem fontos, azzal nem kell még a házastársamnak sem megfelelnem, azt majd úgy, amikor marad egy kis időm, energiám, majd megoldom. És szép lassan ez a ’lelki élet’ átsiklik a stressz kezelés probléma körébe, hitetve magam, hogy, ha érzelmileg, és szellemileg, no meg fizikailag sikerült megújulnom, akkor a lelkem is rendben van, elcsendesítem azt az igényt, mely az Istennel való személyes kapcsolatomról kellene, hogy szóljon. Bizony, így válunk vasárnapi jó keresztényekké. Lehet, hogy részt veszünk néhány különös pap által nyújtott élményen, talán még közösségesdit is vállalok, időnként, csak azért, hogy önmagamat megnyugtathassam, de valójában nincs élő kapcsolatom Istennel.

Jézus, a mai evangélium szavain keresztül erre a jól bevált, önmagammal elégedett, langyos elköteleződésre mutat rá, úgy, mint ami nem helyes, nem jó magatartásunk. Az ilyen megkeresztelt ember még nem elkötelezett arra, amire felkente őt Isten. A kiválasztottság többet jelent, többet akar jelenteni Isten értelmezése szerint! Többre tartja alkalmasnak az Embert!

Hogy mennyire tévedés azt képzelnünk, hogy magánügy az Istennel való kapcsolat, az Istenhit! Isten kiválasztottai nem azok, akik arra érdemesek, eleve elrendeltetésből, hogy üdvözüljenek, betöltsék az Isten országát, nem! A megkeresztelt emberek azok, akiket Isten szeretne arra a szolgálatra felhasználni, akiken keresztül kiterjesztheti kegyelmi terét ebben a világban! A feladatunk, hogy közeggé legyünk a világban, mint a só az ételben, és világító lámpás a sötétben! Jézus nem farizeusokat akar nevelni, hanem követőket akar támasztani Isten ügyéhez. Jézus nem Egyházat akar, szervezetet, hadsereget, hanem olyan tanításához hű, hívő embereket, akik közösségben, egymást is kegyelmekkel ajándékozzák meg, erősítik meg arra a szolgálatra, amire Isten választott népe lehet belőlünk!

Istenem, Jézus Krisztusban újíts meg napról napra, hogy józanok, bölcsek és szentek legyünk, ahogy Te ezzel a vággyal kelted fel napodat minden nap újra, meg újra ránk! Ámen