A hit ajándékával hogy is bánunk mi

1Pét 1,10-16 - Ezt az üdvösséget vizsgálták és kutatták a próféták, akik a bennetek megvalósuló kegyelemről jövendöltek, kutatva, hogy melyik vagy milyen időre mutat bennük Krisztus Lelke, aki előre megjövendölte a Krisztusra váró szenvedéseket és a rájuk következő dicsőséget. Tudomásukra adták, hogy nem önmaguknak, hanem nektek szolgáltak mindazzal, amit most az evangélium hirdetői feltárnak nektek, miután az égből elküldetett a Szentlélek; ennek szemlélésére vágynak az angyalok is. Ezért tehát övezzétek fel elmétek derekát, legyetek józanok, és bízzatok tökéletesen a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor felajánlanak nektek; mint engedelmes fiak, nem tudatlanságotok régi vágyaihoz alkalmazkodva, hanem a Szent szerint, aki titeket meghívott, magatok is egész életmódotokban szentek legyetek, mert írva van: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!” [Lev 19,2]

Zs 97 - Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodálatos dolgokat cselekedett. Győzelmet szerzett jobbja, az ő szentséges karja. Megismertette szabadítását az Úr, megmutatta igazságosságát a nemzetek előtt. Megemlékezett irgalmáról, Izrael házához való hűségéről. A föld minden határa látta Istenünk szabadítását. Ujjongjatok Istennek, minden földek, énekeljetek, örvendjetek, zengjetek! Zengjetek az Úrnak lanttal, lanttal és a zsoltár szavával; Trombitával és kürtszóval, ujjongjatok az Úr, a király előtt! Zúgjon a tenger s ami betölti azt, a földkerekség és lakói. Tapsoljanak a folyóvizek, és a hegyek is mind ujjongjanak az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet. Igazságban ítéli meg a földkerekséget, és méltányosan a népeket.

Mk 10,28-31 - Ekkor megszólalt Péter: „Íme, mi mindent elhagytunk és követtünk téged!” Jézus azt felelte: „Bizony, mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, nővéreit vagy apját, anyját, a gyermekeit, vagy földjeit értem és az evangéliumért, százannyit kap már most, ebben a világban: házakat, testvéreket, nővéreket, anyákat, gyermekeket és földeket, bár üldözések között; az eljövendő világban pedig az örök életet. Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.”

A hit ajándékával hogy is bánunk mi, akik kereszténynek, és Istenben hívőnek valljuk magunkat? A Szentírás szavai, az apostolok buzdításai, mennyire alakítják, változtatják meg életünket, és tesznek bennünket – a mindennapjaink reakcióit a kihívásokra – elkötelezett Krisztus követőkké? Kevés feltenni a kérdést, hogy Jézus vajon hogyan tenne a helyemben? Ha nem ismerem, mert nem kutatom Jézus tetteit, szavait, melyek között mély összefüggést lehet felfedezni, ha foglakozom vele, és foglalkoztat, hogy nekem változnom kell! Az életemmel kell megdicsőíteni Jézust, és az Atyát, amihez bírom a Szentlélek kegyelmét, ha! És ez a ’ha’ az, amiből az életvitelemnek változásra kell jutnia! Mert abban legyek bizonyos, hogy az egész élet arról szól, hogy változnom kell, nem vagyok kiforrott, mindig van még olyan dolgom, amikor dolgoznom kel a magam személyiségén! (És erre csak közösségben jöhetek rá.)

Ha jól bele gondolunk, akkor a felnőtt, aktív korszaka az embernek a 20-65 év között van. Nos, ebből, mennyit szentelek az Ige általi életre és mennyit a világ számára? Szerintem, az ott dől el, elsősorban, hogy milyen neveltetésben részesülök az első húsz évemben. Vajon, kialakul bennem, és ha igen, milyen mértékben az, hogy Isten Igéjéhez igazítsam az életemet?

A felnőtt élet, ha abban az első helyen nem az önérvényesülés van, akkor a 20-30 év közötti időszak a családra való felkészülés időszaka. A 30-45 év közötti időszak már családépítés, a gyermek nevelés ideje. Az azt követő időszak már, ideális esetben, a közösségért való életről szól, amiben már a gyermekeimmel együtt valamilyen módon a közösségi életet részesítem előnyben. Ebben a korban a felnőtt képes adni, önmagát a közösségnek, és tud kapni erőt a közösségből arra, hogy az a közösség, amiben helyén lehet, kifelé olyan erőket képviselhessen, olyan jellemvonásokat mutathat, melyek a közösségen kívüli, és kereső emberek számára bizonyosságot, és biztonságot jelenthetnek, éppen ezért vonzó lehet. Persze, e mellett már beléphet a nagyszülői feladatkör is, de a kettő nem zárja ki egymást. Inkább megerősítő is lehet.

Úgy gondolom, hogy a krisztusi tanítás nem az agyas viselkedést részesíti előnyben, míg a világi tevékenység azt igényli. Vagyis, nekünk nem kell arra koncentrálnunk, hogy mivel „szédítsük” az embereket. Ugyanis, ha az életünk a szavainkat nem igazolják, akkor hiába is mondunk bármit. Másrészről, ha nem áll mögöttünk egy nyitott, befogadó közösség, akkor ugyan, mire tudjuk meghívni azokat, akik nyitottak rá, hogy meghallják Isten hívását?

Ebből arra a következtetésre jutok, hogy nekünk, keresztényeknek minden erőnkkel azon kell munkálkodnunk, hogy a közösségeinket tegyük vonzóvá, és képessé rá, hogy legyen olyan többletünk, melyből juthat azok számára is, akik keresnek életközeget a maguk és szeretteik számára. A keresztény közösségre minden más közösségnél igazabbnak kell lennie annak, hogy személyiségek alkotják! Vagyis: mindenki dolgozik a maga személyiségének fejlődésén és egymást is ebben segítik, ugyanakkor elkötelezettek a közösségért, mert hisznek a közösség építő és megtartó erejében, éppen ezért, személyiségükben rejlő erőiket – karizmáikat - a közösség javára használják fel!

Nagyon tetszik a NEK által felállított hároméves készületi program: az első évben a személyes Isten kapcsolatra összpontosít, melyben a személyiségemet kell Krisztushoz rendelni, és igazítani. A második év a közösség építésére, és a harmadikat szánja arra, hogy kifelé nyisson a közösség! Ehhez fegyelem, és tudatos igenlés kell, elengedhetetlen! Ehhez kellenek vezetők, karizmatikus személyek, akik segítik az egyes személyeket az egy cél érdekében növekedni, és közösségi erővé kibontakoztatni. Most már, a második évben járunk! Tudjuk, és ehhez igazodunk, vagy állandóan késésben vagyunk? Vajon miért? Személyességünk problémái miatt, vagy nem értük még el azt a tudatos lelkiségi szintet, melyet Isten vár el tőlünk?

Szentlélek Isten kérem, hogy áradj szét bennem, és bennünk a Szentlélek tüzével! Ámen