Csak maradjunk meg hitben és szeretetben Istennel

ApCsel 18,9-18 - Az Úr pedig azt mondta éjjel látomásban Pálnak: „Ne félj, csak beszélj és ne hallgass, mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni, hogy ártson neked, mert sok népem van nekem ebben a városban.” Ott maradt tehát egy évig és hat hónapig, s közben tanította nekik az Isten igéjét. Egyszer azonban, amikor Gallió volt Akhája prokonzula, a zsidók egy akarattal rátámadtak Pálra. Odavitték az ítélőszékhez, és azt mondták: „Ez törvényellenes istentiszteletre beszéli rá az embereket!” Mielőtt azonban Pál szóra nyitotta volna száját, Gallió így szólt a zsidókhoz: „Zsidó férfiak! Türelemmel lennék hozzátok annak rendje s módja szerint, ha csakugyan valami törvénytelenségről vagy nagyon gonosz bűntettről volna szó. De ha tanításról, nevekről és a ti törvényetekről folyik a vita, intézzétek el magatok. Ezekben én nem akarok bíró lenni.” S elűzte őket az ítélőszéktől. Erre mindnyájan megragadták Szosztenészt, a zsinagóga elöljáróját, és megverték az ítélőszék előtt, de Gallió ezzel sem törődött semmit. Pál pedig még jó ideig ott maradt, aztán búcsút vett a testvérektől. Miután Kenkreában megnyíratta a fejét - fogadalma volt ugyanis -, elhajózott Szíriába, és vele ment Priszcilla és Akvila is.

Zs 46 - A karvezetőnek. Kóré fiainak zsoltára. Tapsoljatok mindnyájan, nemzetek, örvendezzetek Istennek ujjongó szóval, mert az Úr felséges, rettenetes, hatalmas királya ő az egész földnek. Alánk vetette a népeket, lábunk alá a nemzeteket. Kiszemelte nekünk örökségünket, Jákob ékességét, melyben kedvét leli. Ujjongás közepette felvonul az Isten, harsonazengés között az Úr. Zengjetek Istennek, zsoltárt zengjetek, zengjetek királyunknak, zengedezzetek. Mert Isten az egész föld királya, zengjetek bölcsességgel. Isten uralkodik a nemzeteken, s ül szent trónusán az Isten. Egybegyűlnek a népek fejedelmei Ábrahám Istenének népével, mert az Istené a föld pajzsa: s igen fenséges ő.

Jn 16,20-23a - Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; amikor azonban megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra. Most ti is szomorkodtok, de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki. S azon a napon már semmit sem kérdeztek tőlem. Bizony, bizony mondom nektek: Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

Csak maradjunk meg hitben és szeretetben Istennel és Krisztussal közösségben, a Szentlélek erejéből! – mintha ezt mondaná Jézus. Illetve mondja is ezt, másutt. Nekünk értenünk kell, hogy erről beszél akkor, amikor búcsúzkodik, és megerősítésünkre megígéri a Szentlelket.

Ahogy Pálnak is mondja a Lélek: „Ne félj, csak beszélj és ne hallgass, mert én veled vagyok.”

Miért nem hisszük ezt? Csak azért, amiért számunkra, életünkben nem azon a helyen van Jézus, a Vele való barátságunk, ami bizonyossággal tölthetne el arról, hogy a Lélek éltető ereje táplálni kész a hitünket!

És bizony, egymást sem erősítjük meg, inkább nevetségessé tesszük, és negatívvá a bizalomban, a szeretetben, a reményben és a hitben.

Valójában, még durvábban is fogalmazhatok, mert így is beszélgethetünk e problémáról, ha valóban, Jézus jelenlétét az életünkben, bármilyen mértékben is már a vágy átjárta. Megmaradni? Nem inkább újra kellene építenem Istennel, és Krisztussal a közösségemet? Valójában vallásosságunkat arra használjuk fel, hogy magunkat igazoljuk, és elaltassuk a bennünk feltörni vágyakozó Lélek buzdítását. Mindennek az okát ott látom, hogy Isten kapcsolatunkat a világhoz mérjük. Másokhoz, és nem vagyunk személyes kapcsolatban Krisztussal. Megelégszünk vallásos hiedelmeinkkel, hogy „azt hiszem” elég az, amit megteszek. Mert nekem sürgető dolgom, sőt dolgaim vannak ebben a világban, és ha azokat teljesítem, akkor én már jó vagyok. De ez nem hit, Istenben! Ez egy egoista – világias gondolkodású - keresztény hiedelme csupán. Növelnünk kell hitbéli kapcsolatainkat Istennel, hogy szomorúságunk örömre változhasson. Azaz: várjuk, vágyakozással készüljünk a második eljövetelre! Erre nekem magamnak kell képessé lenni, és nem elég okoskodással lehűteni magam, és megelégedetté lenn i hitállapotomban. Ez bizony mindennapos dolga annak, aki hinni akarja Istenben létezését. És ehhez nem elég a vallási szertartásokon való részvétel. De az is kell, amiért nekünk egymást kell erősíteni, bizonyosságot tenni arról, hogy mi az a hit, mely cselekvővé lehet akkor, ha Krisztussal szoros kapcsolatot tartok fenn.

Segíts engem Istenem! Ámen