Nem tekinthetem úgy

ApCsel 11,1-18 - Az apostolok és a júdeai testvérek meghallották, hogy a pogányok is befogadták Isten igéjét. Mikor tehát Péter feljött Jeruzsálembe, a körülmetéltségből valók nekitámadtak, és azt mondták: „Bementél a körülmetéletlen férfiakhoz, és ettél velük!” Erre Péter hozzáfogott, hogy sorjában elmondja a történteket: „Joppe városában voltam és imádkoztam, amikor lelkem elragadtatásában látomást láttam. Valami edény ereszkedett le, mint egy nagy lepedő, a négy sarkánál fogva az égből, úgyhogy egészen elém ért. Mikor szemügyre vettem és beletekintettem, négylábú földi állatokat és vadakat, csúszó-mászókat és égi szárnyasokat láttam. Szózatot is hallottam, amely felszólított: „Kelj föl Péter, öld meg és edd!” Én azonban azt mondtam: „Távol legyen tőlem, Uram, mert közönséges vagy tisztátalan sohasem jutott a számba!” Erre másodszor is megszólalt a szózat az égből: „Amit Isten tisztává tett, azt te ne mondd közönségesnek.” Ez pedig három ízben történt, mire az egész újból visszaemelkedett az égbe. Akkor nyomban három férfi állt ott a házban, amelyben voltam. Cézáreából küldték őket hozzám. Ekkor a Lélek azt mondta nekem, hogy menjek velük minden habozás nélkül. Velem jött ez a hat testvér is, és beléptünk Kornéliusz házába. Ő elbeszélte nekünk, hogyan látta az angyalt, aki megállt házában, és így szólt hozzá: „Küldj Joppéba, és hivasd el Simont, akit Péternek is hívnak; ő olyan igéket hirdet majd neked, amelyek által üdvözülsz, te és egész házad.” Amikor aztán beszélni kezdtem, a Szentlélek leszállt rájuk, ahogyan miránk is kezdetben. Ekkor megemlékeztem az Úr szaváról, amely megmondta: „János csak vízzel keresztelt, titeket azonban Szentlélekkel fognak megkeresztelni” [1,5; Lk 3,16]. Ha tehát Isten ugyanazt a kegyelmet adta nekik, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, ki vagyok én, hogy útjába állhattam volna Istennek?” Mikor ezeket meghallották, megnyugodtak, és így magasztalták Istent: „Tehát a pogányoknak is megadta Isten a bűnbánatot, hogy ők is életet nyerjenek!”

Zs 41 - A karvezetőnek. Maszkíl, Kóré fiaitól. Amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem! Szomjazza lelkem az erős, élő Istent: mikor jutok oda, hogy Isten színe előtt megjelenjek? Éjjel-nappal könnyem a kenyerem, hiszen napról-napra azt mondják nekem: „Hol van a te Istened?” Kiöntöm lelkemet és arra emlékezem, hogyan vonultam a csodás hajlék helyére, az Isten házához hangos ujjongással és hálaadással, az ünneplő sokasággal. Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet! Lelkem elcsüggedt bennem, azért rád gondolok a Jordán és a Hermon földjéről, a Miszár hegyéről. Örvény örvényt hív elő, amíg harsognak zuhatagjaid: mind áthaladnak rajtam árjaid és hullámaid. Nappal kegyességét küldi nekem az Úr, s éjjel neki szól énekem: imádkozom éltem Istenéhez. Ezt mondom Istennek: „Oltalmazóm, miért feledkezel meg rólam? Miért kell szomorúan járnom-kelnem, miközben sanyargat engem ellenségem?” Amíg csontjaimat törve, gyaláznak elnyomóim, és napról-napra azt mondják nekem: „Hol van a te Istened?” Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet!

Jn 10,1-10 - „Bizony, bizony mondom nektek: Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshol oson be, az tolvaj és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Ennek ajtót nyit a kapus, a juhok pedig hallgatnak a szavára. Juhait a nevükön szólítja, és kivezeti őket. Amikor mindegyiket kiengedi, előttük megy, a juhok pedig követik őt, mert ismerik a hangját. Idegen után pedig nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegenek hangját nem ismerik.” Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de ők nem értették, mit mondott. Jézus ekkor ismét szólt: „Bizony, bizony mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Mindnyájan, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók, s a juhok nem is hallgattak rájuk. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, bejár és kijár, és legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.

Nem tekinthetem úgy, hogy közöm van Isten Igéjéhez, ha nem találok benne olyant, ami engem szólít meg, engem hív meg rá, hogy lépjek be Isten jelenlétébe. Mert nem mindenkinek adja meg Isten azt, hogy Vele közösségre jusson! (lásd: Jn 14,16-17) De azt is gondolom, hogy ha én vágyakozom, ráadásul kérem Istent, hogy Vele közösségre juthassak, akkor Ő nem fogja a kérésemet visszautasítani.

Azt mondja a mai ige, hogy Jézus, miután példabeszéddel szólt, „ők nem értették, mit mondott” Jézus, nem akarja azt, hogy ne értsék, ne értsük meg a szavait. Nem akarja azt, hogy haszontalanokká legyenek a szavai, ezért magyarázattal szolgál. Ha még így sem értik meg, akkor elküldi az „igazság Lelkét” [Jn 16,13], a Vigasztalót. „A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya küld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” [Jn 14,26]. De, ez az ígéret nem teljesülhet úgy, ha én sem időt, sem teret nem adok a találkozásra. Én vagyok az, akinek mondja Isten: „Ha valaki meghallja szavamat, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele étkezem, és ő énvelem.” [Jel 3,20]

Azaz: nekem kell vendégszeretővé, vendéglátóvá, fogadóképessé lennem, hogy Isten Lelke bennem otthonra találjon!

A mai evangéliumban azonban, van egy érdekes kijelentése Jézusnak: „Mindnyájan, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók, s a juhok nem is hallgattak rájuk.” Kikre mondja ezt Jézus, talán a prófétákra, vagy a farizeusokra és írástudókra? Ha Jézus minősítésében a tolvajt és rablót úgy értelmezem, hogy öncélú, földhöz ragadt gondolkodású, rosszul értelmezve Isten szándéka, önös emberi értékközpontú gondolkodás, amivel elértéktelenedik, kiüresedik Isten üzenete, mert másra használjuk, mint amire szánta Isten, akkor bármelyikünk magára veheti bírálatát, még az is, aki jó szándékkal, mégis rosszul érti az akaratot.

Ami könnyen megtörténhet, ha a Szentlélekben való keresztség kegyelmét, kegyelmeit nem szolgálom magamban. Tudatommal megsegíteni van lehetőségem testi énemet, hogy a lelki ember formálódhasson! A Szentleckében halljuk, hogy Péter idézi az ApCsel 1,5 –ben elhangzó Jézus szavait. Ami eszébe jut, és képessé lesz összekapcsolni a látomással!

Azaz: Péter lát, érez, hall, és rögzít. Majd összeveti a tapasztalatait azzal az elkötelezettségével, melyet Istennek adott, a Szentlélek kegyelmeit magára vonva. És képes levonni a helyes következtetést: Isten szándéka, hogy a pogányok is megtérjenek, amihez Péter által akar cselekedni Isten. Eszközöd, tanúd és cselekvő részed akarok lenni Istenem, jó magam is! Ámen