A módszer, ismerős

Ter 1,1-2,2 - Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.

Isten szólt: „Legyen világosság”, és meglett a világosság. Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Aztán este lett és reggel: az első nap.

Isten újra szólt: „A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat és alkosson válaszfalat a vizek között.” Úgy is lett. Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket. Isten a boltozatot égnek nevezte. És este lett és reggel: második nap.

Isten ismét szólt: „Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz.” Úgy is történt. Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. És Isten látta, hogy ez jó.

Akkor megint szólt Isten: „Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön.” Úgy is lett. A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyekben magvak vannak a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a harmadik nap.

Akkor megint szólt Isten: „Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától. Határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet.” Úgy is lett. Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat. Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsák meg a földet, uralkodjanak a nappal és éjszaka fölött, s válasszák el a világosságot meg a sötétséget. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a negyedik nap.

Isten szólt: „A vizek teljenek meg élőlények sokaságával; az égen, a föld felett, az égbolt alatt pedig röpködjenek madarak.” Isten megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó. Isten megáldotta őket, és így szólt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön.” Este lett és reggel: az ötödik nap. Aztán szólt Isten: „Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.” Úgy is történt. Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó.
Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ő uralkodjék a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az embert saját képmására: Isten képmására teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket.

Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állat fölött, amely a földön mozog.” Azután ezt mondta Isten: „Íme, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden növényt táplálékul adok.” Úgy is történt. Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.

Így készült el a föld, az ég, és minden, ami benne van. Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett.

Róm 6,3-11 - ³Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Jézus Krisztusra, halárára keresztelkedtünk meg? ⁴A keresztség által ugyanis vele együtt a halálba temetkeztünk, hogy amint Krisztus az Atya dicsősége által föltámadt halálából, úgy mi is új életet éljünk. ⁵Ha ugyanis halálának hasonlósága által egybenőttünk vele, akkor föltámadásában is úgy leszünk. ⁶Hiszen tudjuk, hogy a régi ember bennünk azért feszíttetett keresztre vele együtt, hogy a bűnös test elpusztuljon és ne szolgáljunk többé a bűnnek. ⁷Aki ugyanis meghalt, megszabadult a bűntől. ⁸Ha tehát meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy (Krisztussal) együtt élni is fogunk. ⁹Hiszen tudjuk, hogy a holtából föltámadt Krisztus többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. ¹⁰Halálával ugyanis egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, életével azonban Istennek él. ¹¹Ezért úgy tekintsétek ti is magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban (a mi Urunkban)

Mk 16,1-7 - ¹Szombat elmúltával Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalómé illatszereket vásároltak és elmentek, hogy megkenjék (Jézust). ²Kora reggel értek a sírhoz, amikor a nap éppen fölkelt. A hét első napja volt. ³Így tanakodtak egymás közt: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sír bejáratától?” ⁴De amikor odanéztek, látták, hogy a követ már elhengerítették, pedig igen nagy volt. ⁵Erre bementek a sírboltba és észrevették, hogy ott jobb felől egy fehér ruhába öltözött ifjú ül. Nagyon megijedtek. ⁶De az bátorította őket: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek? Föltámadt, nincs itt. Nézzétek, itt a hely, ahová temették. ⁷Most pedig siessetek, vigyétek hírül tanítványainak és Péternek: előttetek megy Galileába. Ott majd viszontlátjátok, amint megmondta nektek.”

A módszer, ismerős: gyorsan fejezzük be, temessük el, borítsunk az egészre fátylat, és ünnepeljünk! Nem érünk rá! Nekünk dolgunk van, és dolgainkat tisztelnünk kell. Ebbe senki ne merje beleártani magát, mert azzal elbánunk. Nem szeretjük azt, ami, és aki megzavarja, összekuszálja a nyugalmunkat, a jól bevált, ráadásul a nekünk jó állapotot.

Jézus, bizony az volt, aki az állóvizet felkavarta. Mert Isten tudja jól, hogy a most nyugalma nem tartható. Az, hosszú távon bajt hoz ránk, emberekre. Mert a most nyugalmában elaltatjuk, illetve a nyugalom érdekében félretoljuk a problémákat, melyek előbb-utóbb túlnőnek rajtunk, és végül ránk dőlnek. Nem úszhatók meg a problémák kezeléseit!

Vajon a vallásos zsidó ember tudott ünnepelni azok után, ami történt? Hogy zajlott akkor azon a pászka ünnepen a szombat megünneplése? Mennyire került elő az ünnepi asztalnál Jézus kereszthalála, tanítására, csodáira az emlékezés?

Azt tudjuk, hogy Isten tiszteletben tartotta a zsidó ünnepet. Három napig bánkódott, gyászolt. Mit gyászolt? Az Embert, aki ennyire elidegenedett Istenétől, Teremtőjétől, hogy képes megölni, csak azért, hogy élhesse a maga életét tovább úgy, ahogy azt jónak tartja, és … úgy fogalmaznám, ahogy képes volt élni, elvilágiasodott magányában elviselni magát, hordozni magát.

Szomorúság tölt el, amikor ezeket a gondolatokat leírom. Valójában azért tölt el szomorúság, amiért ma sem mondható különbnek a helyzet. Ma is, szó nélkül, keresztre feszítenénk, megölnénk, vagy addig gyötörnénk a mai civilizált módszerekkel, amíg el nem pusztulna, vagy egyszerűen kiközösítenénk azt, aki valami olyan új tanítást adna számunkra, Isten nevében, ami számunkra elviselhetetlen volna. Félek, hogy én magam is úgy viselkednék, mint Pál apostol. Talán nem. Talán már olyan korban vagyok, amikor már óvatosabban figyelném azt, hogy mit is mond? Miről is akar tanítani, és milyen eszközökkel bizonyítja az igazságot?

Szeretném azt hinni, hogy ma már érzékenyebb vagyok Isten jelenlétére, arra, amiben, illetve akiben Ő int, figyelmeztet, tanít, és vezetni szeretne a helyes úton. Érzékenyebbé lenni Isten jelenlétére nekem kell, magamat alakítani. Két személyiségem van: van az ego, aminek művelésére, felépítésére a világ tanít, és igényli, hogy legyen, hogy életképes legyek ebben az anyagi közegben. A másik egyéniségünk azonban az a természetfeletti, lelki emberi személyiség, mely istenvoltunk kíván meg tőlünk. Pontosan azért, hogy örökérvényűségünk lehessen. Mi azt képzeljük, hogy e kettő feltétlen ellentmondásban kell, hogy legyen egymással. Hiszen erre motivál bennünket a jelen környezetünk. Az a környezetünk, mely e világból való, és az evilági érdekeltségéből, vagy érdekeltségeiből indul ki, építi fel logikáját. Jézus, pontosan azt próbálja megértetni velünk, emberekkel, hogy e világi érdekeinket ne helyezzük istenvoltunk elé. Ne erőltessük magunkra a kettős személyiséget, aminek képtelenség megfelelni, és aminek úgy sem tudunk megfelelni, csak beleroppanni lehet. Vállaljuk fel azt személyiséget, aminek az eredője nagyobb értékűvé tesz! Méltóságra vezeti Az Embert.

Istenem segíts, hogy kitartani képes legyek melletted hittel, a feltámadásig! Míg fel nem támadsz bennem! Ámen