Nem sokkal az után, hogy működni kezdett Jézus

2Kir 5,1-15a - Námán, Szíria királyának hadvezére, nagy és tekintélyes ember volt ura előtt, mert általa adott az Úr győzelmet Szíriának. Vitéz és gazdag ember volt, de poklos. Egyszer azonban portyázni mentek a szíriaiak, s foglyul ejtettek Izrael földjéről egy kislányt. Ez Námán feleségének szolgálatába jutott és azt mondta asszonyának: „Bárcsak lett volna az én uram annál a prófétánál, aki Szamariában van. Biztosan meggyógyította volna a poklosságtól, amelyben van.” Námán erre bement urához s elbeszélte neki: „Így s így szólt az az Izrael földjéről való lány.” Azt mondta erre neki Szíria királya: „Eredj el s én majd küldök egy levelet Izrael királyának.” Az, miután elment és magával vitt tíz talentum ezüstöt, hatezer aranyat s tíz váltóruhát, elvitte a levelet Izrael királyának. Ezek a szavak voltak benne: „Ha e levelet megkapod, tudd, hogy hozzád küldtem szolgámat, Námánt, hogy meggyógyítsd poklosságából.” Amikor Izrael királya elolvasta a levelet, megszaggatta ruháját s azt mondta: „Isten vagyok-e én, hogy ölni s életet adni tudjak, hogy ez hozzám küld, hogy meggyógyítsak valakit poklosságából? Észrevehetitek s láthatjátok, hogy csak ürügyet keres ellenem.” Amikor ezt Elizeus, az Isten embere meghallotta, azt tudniillik, hogy Izrael királya megszaggatta ruháját, elküldött hozzá ezzel az üzenettel: „Miért szaggattad meg ruháidat? Jöjjön hozzám, s tudja meg, hogy van próféta Izraelben.” Odament tehát Námán, lovaival és szekereivel együtt, és megállt Elizeus házának ajtaja előtt. Ekkor Elizeus követet küldött ki hozzá ezzel az üzenettel: „Menj s fürödj meg hétszer a Jordánban, s akkor tested visszanyeri egészségét s megtisztulsz.” Megharagudott erre Námán, elment, és ezt mondta: „Azt hittem, hogy ki fog jönni hozzám, megáll, segítségül hívja az Úrnak, Istenének nevét, megérinti kezével a poklosság helyét s meggyógyít. Hát nem jobbak-e az Abána és a Fárfár, Damaszkusz folyói, Izrael valamennyi vizénél arra, hogy bennük megfürödjem és megtisztuljak?” Amikor azonban megfordult s bosszankodva elment, eléje járultak szolgái s így szóltak hozzá: „Apám, ha nagy dolgot mondott volna is neked a próféta, bizonyára meg kellett volna tenned. Mennyivel inkább, hogy most csak azt mondta neked: „Fürödj meg és megtisztulsz.” Lement s megfürdött hétszer a Jordánban az Isten emberének szava szerint, s ismét olyan lett a teste, mint egy kis gyermek teste, és megtisztult. Erre visszatért az Isten emberéhez egész kíséretével együtt s bement s megállt előtte s azt mondta: „Immár tudom, hogy nincs másutt Isten az egész földön, hanem csakis Izraelben. Kérlek tehát, fogadj el áldomást szolgádtól.”

Zs 41 - A karvezetőnek. Maszkíl, Kóré fiaitól. Amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem! Szomjazza lelkem az erős, élő Istent: mikor jutok oda, hogy Isten színe előtt megjelenjek? Éjjel-nappal könnyem a kenyerem, hiszen napról-napra azt mondják nekem: „Hol van a te Istened?” Kiöntöm lelkemet és arra emlékezem, hogyan vonultam a csodás hajlék helyére, az Isten házához hangos ujjongással és hálaadással, az ünneplő sokasággal. Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet! Lelkem elcsüggedt bennem, azért rád gondolok a Jordán és a Hermon földjéről, a Miszár hegyéről. Örvény örvényt hív elő, amíg harsognak zuhatagjaid: mind áthaladnak rajtam árjaid és hullámaid. Nappal kegyességét küldi nekem az Úr, s éjjel neki szól énekem: imádkozom éltem Istenéhez. Ezt mondom Istennek: „Oltalmazóm, miért feledkezel meg rólam? Miért kell szomorúan járnom-kelnem, miközben sanyargat engem ellenségem?” Amíg csontjaimat törve, gyaláznak elnyomóim, és napról-napra azt mondják nekem: „Hol van a te Istened?” Miért vagy szomorú, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert fogom még áldani őt, arcom üdvösségét, az én Istenemet!

Lk 4,24-30 - Majd így folytatta: „Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Bizony, mondom nektek: sok özvegy volt Illés napjaiban Izraelben, amikor bezárult az ég három évre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett az egész földön; mégis azok közül egyikhez sem küldték Illést, csak a szidoni Szareptába, az özvegyasszonyhoz [1 Kir 17,8-16]. És sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idejében, de azok közül senki sem tisztult meg, csak a szíriai Námán” [2 Kir 5,1-27]. Ezeket hallva mindnyájukat düh töltötte el a zsinagógában. Fölkeltek, kidobták őt a városból, és fölvitték annak a hegynek a oldalára, amelyen a városuk épült, hogy letaszítsák őt. Ő azonban áthaladt köztük és eltávozott.

Nem sokkal az után, hogy működni kezdett Jézus, ellátogat szülőfalujába is. Talán, ahogy oly sokszor már megtette, bement a templomba, hiszen, zsidó volt, és Ő, megtartva a törvényt, minden szombaton elment a templomba, és olvasásra jelentkezett. Azokkal akart közösségben lenni, akikkel addig is, oly sokszor közösségben lehetett, akikkel közösségben tudhatta magát.

De most, valahogy másként volt már minden. Már híre eljutott Názáretbe is, hogy Jézus, ahol csak járt tanított, és dicsőítették bölcsessége miatt. Mikor olvasás után leült, mindenki azt várta, hogy most, végre, itt, Názáretben is tanítson. Kíváncsiak voltak rá, hogy mi az, amire képes, mi az, ami annyira a hírét viszi. És lám, Jézusnak, itt, a szülőfalujában, azok előtt, akik ismerték, tudtak róla szinte mindent, nekik kellett kimondania, hogy mi az Ő küldetése.

Ez az ember, aki az itt lévők előtt, és közöttük cseperedett fel, Ő állít valami olyan dolgot, amivel hirtelen, mostantól, mindegyikük elé akar kerülni? Tolakodásnak, talán önteltségnek vélik! Ő akar valami újat mondani, földieinek?

Ráadásul kioktatva beszél. És Jézus megérzi, látja és hallja a vélekedéseket. Bizonyosságot akarnak, talán kellene adni számukra, hogy elhallgattassa a kétkedőket. De, ehelyett, mintha más utasítást kapna az Atyától. Az Atya nem akarja, egy ilyen olcsó húzással elintézni, erőből befolyásolni ezeket az embereket! Mintha nagyobb alázatot, nagyobb nyitottságot várna a Názáreti közösségtől. Vagy, eleve a zsidó néptől, akik a választottak, akik már kaptak „kiképzést” Isten szándéka felöl, nagyobb önállóságot remélt?

Bennünk, keresztényekben is, van valami büszkeség, belénk nevelt felsőbbrendűség. Ahogy ott, Jézus példáját hallgatva kibuktak a kedves falubéliek is, és annyira elragadtatták magukat, hogy rögtön végezni is akartak Jézussal. A názáretieket nagyon megviselte Jézus viselkedése. Az Atyának kellett kimenekítenie a názáretiek kezei közül Jézust. Kitagadták övéi!

Ha visszagondolok neveltetésemre, valahogy az él bennem, hogy az a változás, ami zajlik az Egyházban, úgy csendesen, fű alatt, szinte kijátszva az emberek éberségét is, azért így zajlik, mert magunknak sem merjük bevallani, nem merjük beismerni, félünk szembesülni azzal, hogy valahogy nekünk is azt kellene megvallanunk, hogy elhazudjuk, vagy legalább is, a magunk igazságából – vagy mondhatnám úgy is, hogy értetlenségünkből, vagy érdekeinkből - kiindulva értelmezzük Isten igazságát. És csak akkor látjuk be, hogy nincs igazunk, amikor szembesítenek azzal bennünket. Észrevenni, hogy önmagunkat is becsapjuk. Ami ennél is rosszabb, hogy az egész világot becsapjuk, félrevezetjük! Bizony, tudni kell elhordozni együgyűségünket, butaságunkat, kishitűségünket, gyengeségeinket! Nem vagyunk különbek! Egyszerűen emberek vagyunk! Egyedül abban vagyunk mások, hogy elfogadni próbáljuk Isten végtelen szeretetét, irgalmasságát. Sőt! Szükségét érezzük Isten megbocsátó szeretetének, mert különben, nem vallhatjuk magunkat Embernek, aki Isten jelenlétében lelheti örömét! És ezért hálát érzünk, és ez örömünk, hogy van Istenünk, és nem kell mindenben és mindenért nekünk, magunknak helyt állnunk! Ámen