Aki közülünk való

2Sám 24,2.9-17 - Meg is hagyta a király Joábnak, serege vezérének: „Járd be Izrael valamennyi törzsét, Dántól Beersebáig és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a számát.” Erre Joáb átadta a királynak a nép összeírásának eredményét, amely szerint Izraelben nyolcszázezer kardforgató, erős férfi, Júdában meg ötszázezer harcos akadt. Ám a nép megszámlálása után bántotta Dávidot lelkiismerete, s azért Dávid azt mondta az Úrnak: „Nagyon vétkeztem e tettel, de kérlek, Uram, bocsásd meg szolgád vétkét, mert igen esztelenül cselekedtem.” Mire Dávid reggel felkelt, az Úr a következő szózatot intézte Gád prófétához, Dávid látnokához: „Eredj és szólj Dávidhoz: Ezt üzeni az Úr: Három dolog közül választhatsz: válassz közülük egyet tetszésed szerint, s én azt cselekszem meg veled.” Gád el is ment Dávidhoz és jelentette neki: „Vagy hét esztendeig éhínségnek kell jönnie országodra, vagy három hónapig menekülnöd kell ellenségeid elől, s azoknak üldözniük kell téged, vagy pedig három napig döghalálnak kell lennie földeden. Nos, gondolkodj, s határozz, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött.” Azt mondta erre Dávid Gádnak: „Nagyon szorongok, de jobb az Úr kezébe esnem (mert nagy az ő irgalmassága), mint az emberekébe.” Döghalált bocsátott tehát az Úr Izraelre attól a reggeltől kezdve a megszabott ideig, s meghalt a népből Dántól Beersebáig hetvenezer ember. Amikor azonban az Úr angyala Jeruzsálemre nyújtotta ki kezét, hogy azt is elpusztítsa, megkönyörült az Úr a nyomorúságon és azt mondta a nép öldöklő angyalának: „Elég, vondd vissza immár kezedet.” Amikor ugyanis az Úr angyala a jebuzita Arauna szérűje mellett volt, így szólt Dávid az Úrhoz, amint meglátta a nép öldöklő angyalát: „Én vagyok az, aki vétkeztem, s aki gonoszul cselekedtem; de ők, a juhok, mit követtek el? Kérlek, forduljon tehát kezed én ellenem s az én apámnak háza ellen!”

Zs 31 - Maszkíl Dávidtól. Boldog, akinek gonoszsága bocsánatot nyert, és akiknek bűne el van takarva. Boldog az, akinek az Úr nem tudja be vétkét, s akinek lelkében nincsen csalárdság. Amíg hallgattam, csontjaim megöregedtek, s egész nap jajgattam. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, ellankadt erőm, mint a nyár hevében. Megvallottam előtted bűnömet, gonoszságomat el nem rejtettem. Elhatároztam: „Megvallom magam ellen hűtlenségemet az Úrnak.” És te vétkem gonoszságát megbocsátottad. Hozzád fohászkodjon tehát minden szent alkalmas időben, akkor áradjanak bár a vizek, el nem érik őket. Te vagy menedékem, megőrzöl a veszedelemtől; Körülveszel a szabadulás örömével. Értelmet adok neked és megtanítlak az útra, amelyen járnod kell; Rajtad tartom szemem. Ne legyetek értelmetlenek, mint a ló és az öszvér: amelyeknek fékkel és zablával kell szorítani az állát, másként nem közelednek hozzád. Sok csapás éri a bűnöst, ám az Úrban remélőt irgalom övezi. Örvendjetek az Úrban és vigadjatok, igazak, ujjongjatok mindnyájan egyenes szívűek!

Mk 6,1-6 - Ezután kijött onnan, és elment a saját falujába. A tanítványai követték. Amikor szombat lett, elkezdett a zsinagógában tanítani. Sokan, akik hallgatták, csodálkoztak tanításán, és azt kérdezték: „Honnan vette ez mindezt? Milyen bölcsesség az, amely neki adatott? És milyen csodák történnek a keze által? Nem az ács ez, Mária fia, Jakab és József és Júdás és Simon testvére? Nem az ő nővérei vannak itt nálunk?” És megbotránkoztak benne. Jézus pedig azt mondta nekik: „Nem vetik meg a prófétát, csak a maga hazájában, a rokonságában és a házában.” Nem is tehetett ott egy csodát sem, csak néhány beteget gyógyított meg, kezét rájuk téve. És csodálkozott hitetlenségükön. Ezután bejárta a helységeket a környéken és tanított.

Aki közülünk való, hogy lehetne jobb nálunk? Aki közülünk való, az megbotránkoztató, ha másként gondolkodik, mint amiről a mi életünk tanúskodik. Vagyis, ha másképpen gondolkodik közülünk valaki, mint, ahogy mi élünk, akkor Ő elárulja azt, amit mi igaznak vallunk. Ki állítja, ki a tanúja annak, a saját falujában, hogy Jézus próféta? Ismerjük a mondást: „Jöhet valami jó Názáretből?” – Natanael mondása ez [Jn 1,46]. Itt, nem egynek a szájából hangzik ez el, hanem, már a falu egyként zúgja. Ami ellen Jézus nem lehet több.

Ami ezzel a történettel kapcsolatosan el kezd bennem motoszkálni: az a közösség megtartó ereje, ami erő akkor is, ha az a közösségben változást próbál előidézni, még akkor is, ha az a közösség javát szolgálhatná! Mert a változás, egy olyan történés, amiről személyemben döntést kell hoznom. Nem maradhatok semleges: döntenem kell a változásról, mellette, vagy ellene. Elfogadom, vagy elutasítom? Fel kell vállalni a döntést, úgy, hogy tudnom kell, hogy minden döntésemnek van következménye. Vagyis: vállalnom kell a döntésem következményeit. Felmerül a kérdés: a döntés felelőssége nagyobb, a kockázata nagyobb, vagy a lehetőség a döntésben az, ami kihívás a számomra? Ezen a ponton dől el az, hogy bennem mi a motiváló erő: a félelem, vagy a szeretet? Vagy egyik, vagy másik! A kettő nem viseli el egymást! Egy döntéshelyzetben van esélyem arra, hogy megismerjem önmagam! Ki vagyok én? Félelem, vagy szeretet? Ha a szeretet működik bennem, akkor nem félek a magam döntéseit meghozni. De félhetek attól, ha a döntéseimet a közösség befolyásolja. Köteles vagyok a közösség döntésével közösséget vállalni? Itt, belép egy következő lépcsőfok: az én közösségem megengedő a Lélek kegyelmeire, vagy sem? Én, képes vagyok a közösségem figyelmét ráirányítani erre a választási lehetőségre? A másik nagy kérdés ezen a szinten az, hogy érettnek tartom-e közösségemet a ráhagyatkozásra?

Jézus esetében azt látom, hogy falujának népét nem tartotta érettnek rá, hogy hagyatkozzon. Jézus lépése: elcsodálkozott ezen, és magukra hagyta őket! Távozott! Tovább ment! Oda, ahol olyanokat talált, akik az Ő békességére igényt tartottak.

Emlékszünk rá, nem rég olvastuk azt az esetet, amikor elküldi maga előtt a hetvenkettőt, kettesével, azzal az üzenettel, hogy mondjátok: „Békesség e háznak!” „Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok.” [Lk 10,6] Jézus ezzel a békességgel ment tovább, „bejárta a helységeket a környéken és tanított”.

Vallom, hogy ez így működik, minden időkben! Ma sincs másképpen! Az a közösség lehet falu, lehet város, lehet egyházközség, és lehet az egész egyház közössége is! Ferenc pápa kicsoda? Nem Péter utódának valljuk? Aki Krisztustól kapott megbízatással kopogtat minden szív ajtaján, hogy megújulásra bírja a lelkeket, akik Krisztusban életre kaptak meghívást! Mi a válaszom?

Ideje elhinni, hogy megújulásra van szükségem, és megújulásra van szüksége az egész keresztény világnak! Ferenc pápa nagyon jól látja, és láttatni akarja, hogy a megújulásra a lehetőség az oktatásban van (http://www.magyarkurir.hu/hirek/a-katolikus-oktatas-megujitasat-celzo-papai-dokumentumot-tettek-kozze). Persze, az oktatóknak is okulniuk kell, hogy az oktatáson átmenjen az az üzenet, amire az oktatás való! Segíts meg Istenünk, hogy a Te kegyelmed átjárjon, átformáljon, átalakítson engem, és a világot is! Ámen