Féltek, és féltették a tanítványok az életüket

2Sám 12,1-7a.10-17 - Elküldte tehát az Úr Nátánt Dávidhoz. Amikor odaért hozzá, azt mondta neki: „Két ember volt egy városban: az egyik gazdag, a másik szegény. A gazdagnak igen sok juha és marhája volt, a szegénynek azonban nem volt semmije sem, csak egy kis nőstény báránykája, amelyet ő vásárolt és táplált, s amely nála, fiaival együtt nőtt fel, a kenyeréből evett, a poharából ivott, az ölében aludt, s olyan volt neki, mintha a lánya lett volna. Amikor aztán egyszer vendég érkezett a gazdaghoz, az nem akart a maga juhaiból s marháiból venni, hogy lakomát szerezzen a hozzá érkezett utasnak, hanem fogta a szegény ember bárányát, s azt készítette el eledelül a hozzá érkezett embernek.” Igen nagy haragra gerjedt erre Dávid az ellen az ember ellen, s azt mondta Nátánnak: „Az Úr életére mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt cselekedte. Négyszeresen térítse vissza a bárányt, mivelhogy ezt cselekedte és könyörtelenül járt el.” Azt mondta erre Nátán Dávidnak: „Te vagy az az ember! Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Én felkentelek Izrael királyává, megszabadítottalak Saul kezéből, Ne távozzék tehát a kard sohasem házadtól, mivel semmibe sem vettél engem, s elvetted a hetita Uriás feleségét, hogy a te feleséged legyen. Ezt üzeni ezért az Úr: Íme, saját házadból támasztok bajt ellened, szemed előtt veszem el feleségeidet, és adom oda vetélytársadnak. Az le fog feküdni feleségeiddel a nap színe alatt. Te ugyanis titokban cselekedtél, én azonban egész Izrael színe előtt s a Nap színe alatt váltom valóra ezt a dolgot.” Azt mondta ekkor Dávid Nátánnak: „Vétkeztem az Úr ellen!” Azt mondta erre Nátán Dávidnak: „Az Úr meg is bocsátotta bűnödet: nem lakolsz halállal; mindazonáltal, mivel e dolog által alkalmat adtál az Úr ellenségeinek a káromlásra, fiad, aki született neked, meghal.” Nátán erre visszatért házába. Meg is verte az Úr azt a gyermeket, akit Uriás felesége szült Dávidnak, úgyhogy lemondtak róla. Erre Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért, majd böjtöt tartott Dávid, félrevonult, és lefeküdt a földre. Erre odamentek hozzá házának vénei, és unszolták, hogy keljen fel a földről. Ő azonban nem akart, s eledelt sem vett magához velük.

Zs 50 - A karvezetőnek. Dávid zsoltára, amikor Nátán próféta eléje járult, miután ő Batsebával vétkezett. Könyörülj rajtam, Isten, irgalmad szerint, könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat! Moss egészen tisztára vétkemtől, bűnömtől tisztíts meg engem! Mert elismerem gonoszságomat, és bűnöm előttem van szüntelen. Ellened vétkeztem, egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz, hogy igaznak bizonyulj beszédedben, és igzságos a te ítéletedben. Íme, gonoszságban fogantattam, és bűnökben fogant engem az én anyám. Íme, te a szív igazságát szereted; bölcsességedet titokban kinyilatkoztattad nekem. Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem és a hónál fehérebb leszek! Add, hogy örömet és vidámságot halljak, hadd ujjongjanak csontjaim, amelyeket összetörtél! Fordítsd el bűneimtől arcodat, töröld el minden gonoszságomat! Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben! Színed elől ne vess el engem, szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add vissza nekem üdvösséged örömét, és készséges lélekkel erősíts meg engem! Hadd tanítsam útjaidra a bűnösöket, hogy hozzád térjenek az istentelenek! Szabadíts meg a vértől, Isten, szabadító Istenem, hogy nyelvem ujjongva hirdesse igazságodat! Uram, nyisd meg ajkamat, hadd hirdesse szám dicséretedet! Hiszen nem kedveled a véres áldozatot, ha égő áldozatot hozok, nem tetszik neked. A töredelmes lélek áldozat Istennek, a töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg. Tégy jót, Uram, jóságodban Sionnal, hogy felépüljenek Jeruzsálem falai. Akkor majd kedvedet leled az igaz áldozatban, ajándékokban, egészen elégő áldozatokban; Akkor majd fiatal bikákat tesznek oltárodra.

Mk 4,35-41 - Amikor aznap beesteledett, így szólt hozzájuk: „Menjünk át a túlsó partra!” Erre azok elbocsátották a tömeget, őt pedig magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Több bárka is kísérte őket. Nagy szélvész támadt, s a hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy már-már megtelt. Ő pedig a bárka hátsó végében egy vánkoson aludt. Felkeltették: „Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?” Ő fölkelt, megfenyegette a szelet, és azt mondta a tengernek: „Csendesedj és némulj el!” Erre elállt a szél és nagy csendesség lett. Azután hozzájuk fordult: „Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?” Erre nagy félelem fogta el őket, és azt kérdezgették egymástól: „Ki ez, hogy a szél és tenger is engedelmeskedik neki?”

Féltek, és féltették a tanítványok az életüket. De lehet, hogy azt az életet, amit magukénak hittek! Pánik hangulat, kishitűség, kétség, és bizonytalanság: „Nem törődsz vele, hogy elveszünk?”

Ezek a jelzők csak feloldani akarják bennünk a valódi okot. Feloldozni akarjuk magunkat, valójában Jézus mondja ki az igazságot: még mindig nincs hitem, gyávaság vesz erőt rajtam, pontosan ezért! Jézus nem azt mondja, hogy nem elég a hitem, hanem azt mondja: „még mindig nincs”. Sokkal élesebben fogalmaz, mint ahogy szeretném. Én, magammal túlságosan is lojális, elnéző vagyok. Jézus azt szeretné, hogy sokkal fegyelmezettebb lennék, ha őszintébb, és szigorúbb lennék akkor, amikor önmagamról van szó! Nem másokkal szemben, önmagammal. És ne azért, hogy másokat is bírálhassak, egyszerűen önmagamat kell fegyelmeznem, nevelnem, ha én Krisztus arcvonásait szeretném viselni, ha Vele törekszem barátságra, és az Ő általa tanítottakat tartom magam számára mércének.

Azt gondolom, hogy az emberi méltóság hiányosságának, az Ember minden pszichés problémájának alapja önmaga rendetlensége, szétziláltsága, fegyelmezetlensége, a megalkuvás, és önismeret hiány. Helytelen szerintem, ha ezeket a problémákat egyetlen szóval próbáljuk helyettesíteni, és azt állítjuk, hogy nagyobb szigorral kell viseltetnünk önmagunkkal szemben. A szigor az nem hit, és a hiszékenység sem hit!

A hit, amiről Jézus beszél, az az Istennel való azonosságtudatom alakítását jelenti. Nevelni magam rá, hogy gondolkodásomban képes legyek az isteni logikára lecserélni azt a logikámat, mely neveltetésem, tanulmányaim, és élettapasztalatom alapján vált személyiségemmé. Ez sokkal több, és egészen más irány, mint magamra erőltetni, kényszeríteni olyan elveket, melyek nem lettek még sajátommá. Fel kell vennem ismereteim és megtapasztalásaim közé azokat amelyek Isten igazságáról bizonyosságokká válhatnak a számomra. Tudomásul kell vennem, hogy ez nem történhet meg, ha állandóan arra vigyázok, hogy jaj, bűnt el ne kövessek! Ha alkalmat sem adok Istennek, hogy megváltson, irgalmasságát megmutassa rajtam, mert önmagam megváltását, a kiengesztelődést én akarom véghezvinni, magamon, akkor hitem lehetséges fejlődési útját vágom el. Ha állandóan azzal vagyok elfoglalva, hogy bűnt el ne kövessek, akkor soha nem fog kialakulni bennem bűntudat, megbánás, és kiengesztelődésre vágyakozás! Élnem kell, el kell fogadnom, fel kell vállalnom, hogy én egy gyarló, esendő ember vagyok, aki Isten irgalmas szeretete nélkül nem fejlődhetem meg emberi méltóságomat! Nekem, emberként, egyszerre van szükségem, Jézus tanítására, csodáira, az Atya gondviselő szeretetére és a Szentlélek kegyelmi ajándékaira! Amit elfogadni, amivel élni, segíts engem Istenem, hogy a Te szereteted javamra váljon! Ámen