Jézust, e mai esemény kapcsán tett kijelentéseit

2Sám 6,12b-15.17-19 - Hírül vitték erre Dávid királynak, hogy az Úr megáldotta Obededomot és mindenét az Isten ládájáért. Erre Dávid elment, s vigasság közepette átvitte az Isten ládáját Obededom házából a Dávid-városba. Dávid hét énekkart és áldozati borjút is vitt magával. Amikor aztán az Úr ládájának hordozói hat lépést haladtak, bemutatott egy marhát és egy kost. Dávid teljes erejéből táncolt az Úr előtt; közben Dávidot gyolcs efód övezte. Így vitte Dávid és Izrael egész háza az Úr bizonyságának ládáját ujjongás és harsonaszó közepett. Az Úr ládáját aztán bevitték, s elhelyezték a helyére, annak a sátornak a közepére, amelyet Dávid állíttatott neki, majd egészen elégő áldozatokat s békeáldozatokat mutatott be Dávid az Úr előtt. Amikor aztán befejezte az egészen elégő áldozatok s a békeáldozatok bemutatását, megáldotta a népet a seregek Urának nevében és juttatott Izrael egész sokaságának, férfinak, asszonynak egyaránt egy-egy cipó kenyeret, egy-egy darab sült marhahúst, meg egy-egy olajjal gyúrt kalácsot. Aztán elment az egész nép, mindenki a maga házába.

Zs 23 - Zsoltár Dávidtól. Az Úré a föld s ami azt betölti, a földkerekség és minden lakója. Mert ő alapította a tengerekre, s a folyók fölé ő állította. Ki mehet fel az Úr hegyére? Ki állhat meg az ő szent helyén? Az, akinek keze ártatlan, akinek szíve tiszta, aki magát hiúságra nem adja, s nem tesz hamis esküt. Az ilyen áldást nyer az Úrtól, s irgalmat Istentől, oltalmazójától. Ez azok nemzedéke, akik őt keresik, akik Jákob Istenének arcát keresik. Táruljatok fel, hatalmas kapuk, táruljatok fel, örök kapuk, hadd vonuljon be a dicsőség királya! Ki az a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, a harcban hatalmas Úr. Táruljatok fel, hatalmas kapuk, táruljatok fel, örök kapuk, hadd vonuljon be a dicsőség királya! Ki az a dicsőség királya? A seregek Ura, ő a dicsőség királya.

Mk 3,31-35 - Ekkor az anyja és a testvérei odajöttek, és kint megállva üzentek neki, és hívták őt. A körülötte ülő tömegből szóltak is neki: „Íme, anyád és testvéreid keresnek téged odakinn!” Ő így felelt nekik: „Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?” Aztán körültekintett azokon, akik körülötte ültek, és ezt mondta: „Íme, az én anyám és testvéreim. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám.”

Jézust, e mai esemény kapcsán tett kijelentéseit, megint nem Isten oldaláról minősítjük, hanem a magunk emberi kapcsolati függőségeink szerint, ha olyan következtetést vonunk le, hogy milyen volt a viszonya vérségi rokonságához. Egyrészt a vérségi rokonságáról ugyan tudunk-e egyértelmű kijelentést tenni? Másrészt, hogy is szólnak szavai, melyekkel tanítani, nevelni, formálni próbál bennünket, a mi Istennel való kapcsolatunkat? Mert szavai lényege ebben áll: „aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám.” Ezzel önmagát pozícionálja! Felnőtt ember, akinek Istentől egyértelmű küldetése van, melyet már tisztázott az előtt a szüleivel, amikor elindul, hogy küldetését teljesítse!

Egy, tiszteletben álló pap ismerősöm mesélte el, és ezt olvashatta tőle bárki, hogy amikor papi hivatására elköteleződött, akkor özvegy édesanyjával ezt tisztázta. Addig a mélységig, hogy mi lesz édesanyja öregségére a megélhetésével. Akkor, édesanyja kikérte fia engedélyét, hogy házasságot kössön egy férfival, aki számára megadhatja az anyagi biztonságot öregségére. Mert Ő, az Édesanyja sem volt hajlandó azt a felelősséget magára venni, hogy korlátozza, akadályozza fia vállalt, Istennek odaajánlott szolgálatát. A pap, az Édesanyja, és nevelőapja között (aki végül is már nem kellett, hogy nevelje a felnőtt, pap fiút) olyan családi közösségre léptek, mely Isten előtt vált megszentelt közösséggé. Mindenki, mindhárom személy Istennek vállalta a szolgálatot. És ezt a szolgálatot a nevelőapa vállalta az édesanya haláláig, a fiú, már papként, vállalta nevelőapja haláláig. És a pap személyében Isten így vihette véghez azt a szándékát, melyet a fiútól kért.

Amiért ide idéztem a történetet, annak oka az, hogy Jézus nem minősítette egyetlen kapcsolatát sem a ma olvasott esetben, hanem azt a közösséget definiálja, amelynek meghirdetésére feladatot kapott az Atyától! Jézussal az lép közösségre, az vállal vele rokonságot, aki teljesíti az Isten akaratát. Ha még nem értem, hogy mi velem az Isten akarata, akkor sürgősen keresnem kell Krisztussal a kapcsolatot! A személyes kapcsolatot, melyben világossá lesz számomra – Jézus tanítása alapján, nekem adott szavai szerint – az, ami velem Isten akarata. Személyesen Jézus az, aki elmondhatja, megértetheti velem, az Isten szándékát. Mert senki sem ismerhet engem úgy, mint az Isten! Éppen ezért rám érvényes eligazítással egyedül Isten szolgálhat. Ami persze, feltételezi, hogy én ismerjem magamat Isten ismeretében. Őszinte, nyílt, felvállalt kapcsolatot kell kialakítanom Istennel, mely párbeszédet igényel. Amire időt és teret kell szánnom.

Ha pedig, már ismerem, akkor miért nem cselekszem azt? Talán nem akarok Jézus Krisztussal rokonságot építeni, fenntartani? Aki megígérte a rokonainak, hogy „Atyám házában sok hajlék van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” [Jn 14,2-3]

Segíts engem Istenem, a Szentlelked által, lehessek az, akinek helye nem marad üres ott, ahol Krisztus van! Ámen