Először is: itt van Sámuel

1Sám 3,1-10.19-20 - Azokban a napokban, amikor a gyermek Sámuel Héli előtt az Úrnak szolgált, ritka volt az Úr szózata, s nem fordult elő gyakran látomás. Történt azonban az egyik nap, amikor Héli, akinek szeme elhomályosodott már és látni sem tudott, a szokott helyén pihent, Isten mécsesét pedig még nem oltották ki, és Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája volt, hogy szólította az Úr Sámuelt. Az felelt és így szólt: „Itt vagyok!” Azután odafutott Hélihez és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál!” Héli azt felelte: „Nem hívtalak, menj vissza és aludj!” Elment tehát és aludt. Ám az Úr ismét szólította Sámuelt. Sámuel megint felkelt, Hélihez ment, s azt mondta: „Itt vagyok, hívtál!” Az ezt felelte: „Nem hívtalak, fiam, menj vissza és aludj!” Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem nyilatkozott meg neki az Úr szózata. Ám az Úr ismét, harmadszor is szólította Sámuelt. Ő megint felkelt, Hélihez ment, és azt mondta neki: „Itt vagyok, hívtál!” Megértette erre Héli, hogy az Úr szólítja a gyermeket, ezért azt mondta Sámuelnek: „Menj és aludj, s ha megint szólít, mondd neki: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” Elment tehát Sámuel, s aludt a helyén. Ekkor eljött az Úr, odaállt és szólította, ahogy előbb is szólította: „Sámuel, Sámuel!” Sámuel erre azt felelte: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” Sámuel aztán felnövekedett, s az Úr vele volt, és ezekből a szavakból egy sem esett a földre. Meg is tudta egész Izrael, Dántól Beersebáig, hogy Sámuel az Úr meghitt prófétája.

Zs 39 - A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Várva-vártam az Urat, s ő lehajolt hozzám. Meghallgatta könyörgésemet, kihúzott a nyomorúság verméből, a sár fertőjéből; Lábamat kősziklára helyezte, lépésemet biztossá tette. Új éneket adott számba, Istenünket dicsérő szózatot.Sokan látják és félelem fogja el őket, s az Úrba vetik reményüket. Boldog az az ember, aki az Úrba vetette reményét, s aki nem tart a gőgösöktől, a hazugságra vetemedőktől. Sokat tettél értünk, Uram, én Istenem, csodáiddal és terveiddel: nincs hozzád hasonló senki sem! Hirdetni akarom őket és beszélni róluk, de túl sok ahhoz, hogy számba vehetném. Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: „Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van.” Nagy gyülekezet előtt hirdetem igazságodat; Íme nem tartom vissza ajkamat, Uram, te tudod! Igazságodat nem rejtem el szívemben, hűségedet és segítségedet hirdetem. Nem titkolom irgalmadat és hűségedet a nagy gyülekezetben. Te, Uram, ne vond meg irgalmadat tőlem; Kegyelmed és hűséged tartson fenn mindenkor engem, mert számtalan veszély környékez; utolértek gonoszságaim, fel sem tudok tekinteni, számosabbak, mint a hajszál fejemen, és a szívem is elhagyott engem. Teljék kedved, Uram, megmentésemben, Uram, siess segítségemre. Jöjjenek zavarba mind és szégyenüljenek meg, akik életemre törnek, hogy elvegyék. Hátráljanak meg és piruljanak, akik rosszat akarnak nekem. Dermedjenek meg zavarukban, akik azt mondják: „Úgy kell neked!” Ujjongjanak s örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek; „Magasztaltassék az Úr!” - mondják mindenkor, akik örvendeznek szabadításodon. Bár én koldus vagyok és szegény, az Úr majd gondoskodik rólam. Segítőm és szabadítóm te vagy, Istenem, ne késlekedj!

Mk 1,29-39 - Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: „Mindenki téged keres.” Azt felelte: „Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.

Először is: itt van Sámuel, akit annyira vágyott Édesanyja, hogy képes volt Istennek odaajánlani. Képessé lenni rá, hogy átérezzem, mit is jelent ez az odaszentelés a szülő részéről, az édesanyának. Szülőként úgy élni, hogy az a gyermek észrevenni képessé legyen, amikor Isten szólítja Őt! Mert Anna erre nem tudta alkalmasnak magát, ezért Hélire, a főpapra bízza gyermekét, gyermekének tanítását, hogy az, Isten emberévé lehessen! Meg kell, fel kell ismernünk azt, hogy Isten hogyan akar velünk, személyesen kommunikálni. Azért más és más mindegyikünkkel Isten kommunikációs módszere, mert mindegyikünk más és más személyiség. Annyira személyiségek vagyunk, hogy még mi magunk is rejtőzködünk önmagunk elől! A szülőnek lenne feladata, elsősorban, hogy ezt a rejtőzködő személyiséget, személyiségünket segítsen megismernünk, akit Isten megszólítani akar, képes lehet, úgy, ahogy csak, egyedül engem és velem akar kapcsolatra lépni.

Egyedül én vagyok az Isten számára az, aki képes lehetek Istennek azt a részét megélni, melyet rám osztott! Ahogy minden egyes szál virág is személyes titkát, részét hordozza Istennek, úgy vagyunk mi is jelen, ebben a teremtett természetben. Nem kell ezt értenünk, csak megélnünk.

Jézus csodatettei mit akarnak kifejezni, közölni velem? Itt, most, azzal, hogy meggyógyítja személyesen Simon anyósát, illetve azokat, akiket oda vittek Hozzá?

Márk evangéliumának keletkezéséről azt tudhatjuk, hogy Ő, előbb Pálnak, majd Péternek volt a munkatársa. Egyes feltételezések Márkot, Péter tolmácsának tartják. Úgy feltételezhetjük, hogy evangéliuma a 70-es évek tájékán keletkezett, de lehet, hogy később, ráadásul Márk feljegyzése lett alapja mindegyik másik szinoptikus evangéliumának. Amiből arra kell következtetni, hogy nem saját tapasztalata, inkább mások elmondása alapján kerül papírra az első evangélium. Éppen ezért, én úgy gondolkodom, hogy amikor azt írja Márk, hogy Jézus „meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki”, akkor egy utólag tett megállapítást, vagyis következtetést rögzít. Semmi esetre sem kell okvetlenül azt feltételeznünk, hogy mindenki, abban a pillanatban gyógyult meg, amikor Jézussal találkozott. De bizonyos, hogy ott, azon a találkozáson indult el a később meggyógyultakban valami, e találkozás nyomán. Ugyanakkor azt tudjuk, hogy Jézus senkit sem műtött meg, senkit fizikailag nem látott el olyan módon, ahogy az, a kor orvoslásának kultúrája alapján feltételezhető lehetne. Azaz, Jézus isteni erejét a Szentlélek által mutatta ki azokon, akik később beszámolhattak arról, hogy Jézus meggyógyította őket. Tovább gondolom: a Lélek ereje ma, kétezer évvel Jézus földi élete után ugyanúgy, szüntelenül él, és működik, gyógyulásokra vezethet, amit majd a gyógyulás után, amikor annak megtapasztalása bizonyossággá válhat, szintén megírható, rögzíthető lesz! Azt írja Márk, hogy tettei után nem hagyta szóhoz jutni azokat, akik megtapasztalták jelenlétének, tetteinek következményeit. Ennek oka lehet az is, hogy ugyan, kifejezhető-e az, amit tapasztaltak, vagy csak azt lehettek volna képesek kifejezni, hogy valami olyan történt velük, ami elmondhatatlan, de örök emlék maradt a számukra, és melyből elindult bennük valami olyan dolog, melyből később azt a következtetést tudták levonni, hogy igen, meggyógyultam.

Azt próbálom bemutatni, hogy nekünk nem a csodákban kell hinnünk, hanem annak a Jézusnak, Aki Krisztussá lett, és Aki egy az Atyával, mégis kinyilatkoztatni képes nekünk az Atyát! Személyesen, számomra képes a Szentlélek kegyelmi ajándékai által megmutatni, hogy ki számomra az Atya Isten! Hogy én magam is, ahogy Sámuel, személyes kapcsolatba kerülhessek Istennel. Aki engem is hív, megszólít, és utasít, kér, és eligazítani képes ebben, az én életemben! Ahhoz, hogy azon az úton járhassak Krisztussal, mely elvezet Hozzá! Egyszeri találkozás Istennel elég ahhoz, hogy elinduljak a gyógyulás útján. Mi számomra a gyógyulás, miből kell kigyógyulnom, a találkozástól hogyan juthatok el a gyógyulásra? Igen, kérdések, de ezekre a kérdésekre nincs felelt a Szentírásban, mert nem is lehet. Ezek egyéni utak, személyes utak. A fogalom lehet egy és azonos, hogy „gyógyulás”, de a fogalom tartalma olyan személyes történés, amit nem lehet mások által rögzíteni, hiszen az az én életem, és az én gyógyulásom. Vagyis kiteljesedésem Istenben, hiszen, valljuk meg, a világból, az anyagi létünk elkorcsosodásából kell kigyógyulnunk ahhoz, hogy felérhessük csak azt a gondolatot, azt a felismerést, hogy mekkora a távolság a magam gondolatai és Isten gondolatai közötti távolság! Ez a gondolat, amit ma sikerült átelmélkednem, az, ettől a pillanattól válik részemmé, és kezd el dolgozni bennem. Ettől kezdve kezdődik bennem egy gyógyulás, mely ki akar gyógyítani abból, amit eddig gondoltam Jézus csodáiról. Mert eddig csak olyan viszonyban voltam Jézus csodáival, amilyen viszonyt mutatott számomra az, aki Jézus csodáihoz, a maga viszonyulásáról beszélt. Valójában, az nem is viszony a számomra, csak valakinek a megtapasztalásával való közösségem. Mert Ő, megosztotta a tapasztalatát velem. Csak azért váltam részévé az Ő tapasztalásának, hogy higgyem, nekem is lehet olyan közösségre jutnom Istennel, amikor számomra is feltárja azt a titkot, amire szükségem van ahhoz, hogy higgyek abban, hogy úton vagyok Vele és felé.

Ezt a békességet, ezt a bizonyosságot, ezt a nyugalmat kérem Istenem, hogy add meg számomra, hogy utamon dicsőítéseddel, hálával járhassam, így keresztem is elviselhető legyen Érted! Ámen