Szabaddá lenni arra a kegyelemre

Ter 15,1-6; 21,1-3 - Ezen események után az Úr látomásban beszédet intézett Ábrámhoz, és azt mondta neki: „Ne félj, Ábrám, én az oltalmazód vagyok, és igen nagy lesz a jutalmad!” Ábrám ekkor megkérdezte: „Uram, Isten, mit adhatnál nekem? Gyermektelenül költözöm én el, s házam gondviselőjének fia, a damaszkuszi Eliézer örökli a házamat!” Aztán így folytatta Ábrám: „Nem adtál nekem gyermeket, és íme, a házamban született rabszolga lesz az örökösöm!” De az Úr azt válaszolta neki: „Nem az lesz az örökösöd, hanem aki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd!” Majd kivezette a szabadba, és azt mondta neki: „Nézz fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha tudod!” Aztán így folytatta: „Éppen ilyen lesz az utódod is.” Hitt az Úrnak, s ez igazságul tudatott be neki.

Az Úr azután meglátogatta Sárát, amint megígérte, és teljesítette Sárának, amit mondott. Fogant ugyanis és fiút szült Ábrahámnak vénségében, abban az időben, amelyet Isten előre megmondott neki. Erre Ábrahám elnevezte fiát, akit Sára szült neki, Izsáknak.

Zs 104,1-9 - ALLELUJA! Áldjátok az Urat, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek a nemzetek közt műveit! Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, beszéljétek el minden csodatettét. Dicsekedjetek szent nevével, örvendezzen azoknak a szíve, akik az Urat keresik. Keressétek az Urat és erejét, keressétek szüntelenül arcát. Emlékezzetek meg csodatetteiről, amelyeket művelt, jeleiről és szája ítéleteiről, ti, az ő szolgájának, Ábrahám utódai, választottjának, Jákobnak fiai. Ő, az Úr, a mi Istenünk, az egész földön ő ítélkezik. Örökké gondol szövetségére, szavára, amelyet ezer nemzedékre adott, arra, amit Ábrahámmal megkötött, amire megesküdött Izsáknak.

Zsid 11,8.11-12.17-19 - Mivel hitt, azért engedelmeskedett az, akit Ábrahámnak hívnak, hogy elköltözzék arra a helyre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elköltözött [Ter 12,1.4], bár nem tudta, hová megy. Mivel hitt, azért nyert még a meddő Sára is erőt magzat foganására, még idején túl is, mert hűségesnek hitte azt, aki az ígéretet tette. Ezért származtak egy embertől - és pedig egy ereje vesztettől - olyan sokan, mint az ég csillagai, és mint a megszámlálhatatlan homok, amely a tenger partján van [Ter 22,17]. Mivel hitt, azért áldozta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett; feláldozta egyszülöttjét [Ter 22,1-2], aki az ígéreteket kapta, mikor azt mondták neki: „Izsák utódait hívják majd utódaidnak” [Ter 21,12 G]. Hitt ugyanis abban, hogy Istennek van hatalma a halálból is életre kelteni; ezért fiát - előképül - vissza is nyerte.

Lk 2,22-40 - Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van: „Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve” [Kiv 13,2.12], és hogy áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: „Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát” [Lev 12,8]. Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt benne. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt: „Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim a te megváltásod [Iz 40,5], melyet minden nép színe előtt készítettél [Iz 52,10], világosságul a pogányok megvilágosítására [Iz 42,6; 49,6] és dicsőségére népednek, Izraelnek” [Iz 46,13]. Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át - hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.” Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után; nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt vele.

Szabaddá lenni arra a kegyelemre, mellyel Isten ajándékoz meg. Ma ezt a hangot hallom.

Tegnap egy ilyen példát hallottam: a csecsemőt megitathatnák borral, sörrel, vagy tejjel is. De édesanyja tejjel táplálja, mert tudja, hogy az jó a számára.

Nem tudom, miért jut eszembe most ez. Ma, amikor az Ó évet búcsúztatjuk. Valami véget ér, valami elmúlik, és valamivel számot lehet vetni. El lehet számoltatni az időt: mire ment el, mi született abból, mit nem engedtem megszületni benne, vagyis: mennyi tapasztalattal lettem gazdagabb, mi bölcsességemre válhat.

Azt nem érzem, hogy ezt a napot most a család tiszteletére kellene szentelnem, csak azért, mert a mai nap, az Egyház naptára szerint a Szent Család vasárnapja. Bár, a Szent család példájából is kiolvasható az a bölcsesség, hogy szabaddá tenni magamat arra a kegyelemre, mellyel Isten ajándékoz meg. Ugye, Mária köszöntésénél is az angyal azt mondja: „ne félj Mária, kegyelmet találtál Istennél!”

Ugyan! Nem kegyelem már az is, hogy részem lehet abban, hogy az elmúlt évvel elszámolhatok!? Számot vethetek, és levonhatom mindabból, ami az elmúlt évben történt, a magam tanulságait!? Isten jelenlétét utolérhetem! Ha utolérhetem, akkor ez is egy találkozásra alkalom Vele, Akinek mindenért hálát adhatok, a felismerem, hogy javamra válhatott ebben az évben bármi is. Vagy összevethetem, hogy abból, amit szerettem volna ebben az évben elérni, az sikerült, vagy sem. Ha sikerült, akkor merjem azt mondani, hogy Isten szándékával sikerült találkozni az én szándékomnak, vagyis szándékom kedves volt Istennek. Ami azonban ebben az évben nem sikerült, azon el kell gondolkodnom: lehet, hogy nem volt arra szükségem? Vagy az nem vált volna a javamra, és nem illett bele Isten szándékába? Ha így van, akkor azt kell, lehet, megköszönnöm, hogy nem engedte meg Isten, hogy az, megvalósuljon! Hiszem, hogy Isten, számomra mindig jót akar. Abban segít engem, ami javamra válik. Ebből, az derül ki, hogy bármi lett is velem, számomra, ebben az évben, az a javamra lett! Abból kell építkeznem, épen ezért azért kell, lehet, hálát adnom Istennek.

Szükséges időről időre a visszatekintés. Megállni, elcsendesedni, és számot vetni a dolgokkal. Leltárt készíteni. Ebben a szemlélődésben rátalálhatok magamra: ki vagyok, éppen ma, éppen most, Isten jelenlétében, aki mindent kezében tart, és minden hajszálamat számon tart!

Köszönöm Istenem ezt az évet, ebben az évben mindazt, mit úgy alakítottál, hogy az a javamat szolgálja! Köszönöm, hogy dolgaimat úgy intézed, hogy azzal én a Te szándékodnak eszköze lehessek! Hálát adok mindenért, és kérem növeld bennem a múltam értékeivel örökké létem esélyét, Benned! Ámen