Keresek egy képet

Én 2,8-14 - Csitt! A kedvesem íme, itt jön! Szökken a hegyeken át, szökell halmokon keresztül! Olyan a kedvesem, mint a gazella, mint a szarvasborjú, már itt is áll a házunk mögött, benéz az ablakon, nézdel a rácson át. Íme, a kedvesem szól nekem: „Kelj fel szaporán, szerelmem! Jöjj, galambom, szépségem! Mert a tél már elmúlt, az eső elállt, elvonult, földünkön előbújnak a virágok, eljött a szőlőmetszés ideje, s a gerle szava hallatszik a határban. A füge már kihajtja első gyümölcsét, s a virágzó szőlő illatot áraszt. Kelj fel, kedvesem! Jöjj, te szépségem! Te, galambom a sziklaüregben, a kőszál rejtekében, hadd lássam arcodat, hadd halljam hangodat! Mert a te szavad édes, és oly bájos az orcád!”

vagy

Szof 3,14-18a - Zengedezzél, Sion leánya, ujjongj Izrael; örvendezzél és vigadj teljes szívvel, Jeruzsálem leánya! Az Úr megsemmisítette ítéletedet, eltávolította ellenségeidet; Izrael királya, az Úr, közötted van, nem kell többé félned semmi bajtól. Azon a napon, majd ezt mondják Jeruzsálemnek: „Ne félj! Sion, ne lankadjon el kezed! Az Úr, a te Istened, közötted van, erős ő és megszabadít. örvendezik majd feletted örömmel, újjáéleszt szeretetével, és ujjongva vigad fölötted, mintha ünnepet ülne.” „Elfordítom felőled a balsorsot, hogy többé ne legyen gyalázatod miatta.

Zs 32 - Örvendezzetek igazak, az Úrban, igaz emberekhez illik a dicséret! Áldjátok az Urat lanttal, zengjetek neki dalt tízhúrú hárfával! Daloljatok neki új éneket, ujjongó szóval ügyesen zsoltárt énekeljetek neki! Mert igaz az Úr igéje, és minden tette hűséggel teli. Az igazságot és a törvényt szereti; Az Úr irgalma betölti a földet. Az Úr szava alkotta az egeket, szájának lehelete minden seregüket. A tenger vizeit mintegy tömlőbe gyűjtötte, az örvényeket tárházakba helyezte. Félje az Urat az egész föld, remegjen előtte a földkerekség minden lakója! Mert ő szólt, és meglettek, parancsolt, és létrejöttek. Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait, elveti a népek gondolatait. De megmarad az Úr terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet tulajdonául kiválasztott! Letekint az Úr az égből, mind látja az emberek fiait. Hajlékából nézi a föld megannyi lakóját. Egytől-egyig ő alkotta szívüket, ismeri minden tettüket. Nem szabadítja meg a királyt a nagy sereg, s a hőst nem menti meg nagy ereje. Nem nyújt neki a ló biztos segítséget, nem szabadítja meg hatalmas ereje. De íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt, akik remélik irgalmát, és megmenti a haláltól lelküket, s éhínség idején is táplálja őket. Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket. Valóban, benne örvend a szívünk, és szent nevében reménykedünk. Legyen, Uram, irgalmad rajtunk, amint benned bizakodunk!

Lk 1,39-45 - Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.”

Keresek egy képet, ami képes visszaadni a két asszony találkozását. Nem találok. Talán azért nem, mert bennem jött létre az a találkozás, ami kívülem képtelen megjeleníteni azt, ami bennem lesz láthatóvá.

Kénytelen kell kijelentenem, hogy egyetlen lelki találkozást sem vagyok képes megszemélyesíteni, kifejezni a valóságban, a természet adta körülmények között, amiért nincs az a teljesség a világban, ami ki tudja fejezni a lélek szabadságának örömét, boldogságát!

De, magamban, a lelkemben megélhetem! És ez az a nagyszerű élmény, ami egyedül az enyém! Mária és Erzsébet találkozásában, kettőjük lelkében lejátszódó esemény, élmény, nem lehet másé, csak az övék. Sietve, azt is ki kell fejeznem, ugyanakkor, hogy Mária öröme sem lehetett az, ami Erzsébeté. De Erzsébeté sem lehetett az, ami Máriáé lehetett! Nincs két ember, nem lehet olyan közösségben egymással, amilyen közösségre lépni képes lehet Ember, Istennel. Mert a lélek – a lelkek – közösségének teljességét képtelen ember kifejezni. Az mindig személyes, és magányos marad. Úgy értem, hogy, mert vágyakozunk örömünket megosztani másokkal, de tudnom kell, hogy nem lehet. Mert a másik ember soha nem képes arra, hogy bármit is úgy éljen meg, ahogy azt én élem meg, a lelkem legmélyén.

Amikor örömöm van, az egyedül az enyém. Amikor keserűségem van, az egyedül az enyém. Azt senki sem értheti úgy meg, ahogy én, egyedül az Isten. Amiért a legmélyebb örömöt, és a legmélyebb fájdalmat is, a lelkemben élem meg. Mely lélek, Isten rész bennem, Aki minden örömöt, és minden szenvedést a szeretetben él meg, él át.

Az a torzulás, ami az öröm kiélését, a fájdalom és szenvedés kiélését cselekvésben éli ki – mondhatom úgy is, hogy folytja el – az nem az isteni én, hanem, csupán, az, az evilági vetülése annak. A lélek létének deformációja többnyire az ember cselekvése, mely azért válik mások számára megtapasztalhatóvá, amiért én nem vagyok képes azt Istennel kapcsolatomban kifejezni, elrendezni. Amire azt mondom, talán azt kell mondanom, hogy azért van szükségem rá, mert Istennel a személyes közösségem töredékes, hiányos, képtelenségét szenvedem el. Vagyis, mások tapasztalása örömömről, vagy fájdalmamról jellemrajzom, mely e világban helyzetemről árulkodik, e világhoz tartozásomról árulkodik, de nem adja hiteles tanúságát – nem képes adni – annak, hogy milyen kapcsolatban vagyok Istennel.

Az átlagemberről mondom ezt, mert a szenteket nem ismerem. Csak próbálom sejteni, és magamban leképezni mit élhetett át a két asszony, amikor megoszthatták egymással azt a titkot, melyet megélhettek az által, hogy bizonyosságát kapták, mikor megnyilvánult a számukra, hogy Isten szava cselekvő, Isten számára az Ember szolgálatra képessége megszentelővé lesz! Önmagán túl, a mindenek javára tett szolgálattá válik.

A személy, ha magát Isten szolgálatára bírja, oda ajánlja, oda adja, akkor azzal minden ember javát képes szolgálni. Ettől megszentelődés a személy számára Isten szolgálata!

Így kerülhet helyére életemben Pál tanítása, amikor így tanít: „Bármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és adjatok hálát az Atyaistennek általa! (…) Bármit tesztek, szívből tegyétek, mintha az Úrnak, és nem embereknek tennétek!” [Kol 3,17;23] Így élhető meg a hálaadás szerepe életemben. Amikor Pál azt mondja, hogy „mindent Jézus nevében tegyetek”, akkor nem azt mondja Pál, hogy amikor bármit megteszek, tegyem hozzá, hogy Jézus nevében teszem; ezzel azt akarja Pál mondani, hogy ne tegyek olyant, ami nem Krisztussal való közösségből való cselekvés.

Tudom, hogy ezt nehéz értelmezni, de talán úgy lehetne példával illusztrálnom, Jézus tanításából kiindulva, hogy ha Vele nem járom körbe szándékomat, azt nem látom más szempontok szerint is, csak a magam szempontjai szerint, akkor inkább ne tegyem meg. Ha cselekvésemet kényszer szülte, akkor utólag vizsgáljam felül Krisztussal megvitatva, hogy szerinte milyen minősítést érdemel az, amit tettem. Arra a Jézusi tanításra utalok, ahol Jézus azt mondja, „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” [Mt 18,20] Azaz: két-három szempont kell, hogy azok közül a helyes választ megtalálhassam, amikor döntésemet meg kell hoznom. A szempontokat nem nekem kell minősítenem egyedül, hanem, Krisztussal közösségben kell meghoznom! Merjem hinni, hogy Isten bölcsessége, minden esetben, az enyémnek többszöröse! Kegyességed legyen osztályrészem! Ámen