Ez a „bárcsak”

1Mak 2,15-29 - Antióchosz király követei pedig eljutottak addig is, hogy azokat, akik Modin városába menekültek, arra kényszerítsék, hogy áldozatot mutassanak be, tömjént égessenek, és elszakadjanak Isten törvényétől. Meg is adták sokan beleegyezésüket Izrael népéből és hozzájuk csatlakoztak. Matatiás meg a fiai azonban állhatatosak maradtak. Antióchosz követei ekkor ezekkel a szavakkal szóltak Matatiáshoz: „Te elöljáró és tekintélyes nagy ember vagy ebben a városban. Fiakkal és testvérekkel ékeskedsz. Járj tehát elöl, teljesítsd a király parancsát, amint azt az összes nemzet és Júdea férfiai is teljesítették, meg azok, aki visszamaradtak Jeruzsálemben! Akkor helyed lesz a király barátai között neked is, meg fiaidnak is, és bővelkedni fogsz aranyban, ezüstben, meg sok ajándékban.” Matatiás erre így felelt, és hangos szóval mondta: „Ha minden nép engedelmeskedik is Antióchosz királynak, és mindenki felhagy atyái törvényének szolgálatával és az ő parancsaihoz alkalmazkodik, én, a fiaim, meg a testvéreim a mi atyáink törvényéhez ragaszkodunk. Mentsen meg minket attól az Isten! Nincs javunkra, hogy elszakadunk Isten törvényétől és szertartásaitól. Mi nem hallgatunk Antióchosz király szavára, nem mutatunk be áldozatot, nem szegjük meg törvényünk parancsait, hogy más úton járjunk.” Alighogy abbahagyta ezt a beszédet, mindenki szeme láttára előlépett egy zsidó, hogy a király parancsa értelmében áldozzék a bálványoltáron Modin városában. Amint ezt Matatiás meglátta, úgy elkeseredett, hogy megremegtek a veséi. Jogos és igazságos haragra gerjedve odarohant és leszúrta őt az oltáron. Megölte ugyanakkor azt az embert is, akit azért küldött Antióchosz király, hogy az embereket az áldozatra kényszerítse; az oltárt pedig lerombolta. Úgy buzgólkodott ő is a törvényért, mint ahogy Fineesz Zamrival, Sálomi fiával szemben cselekedett. Majd hangos szóval így kiáltott Matatiás a városban: „Mindaz, aki buzgólkodik a törvényért és kitart a szövetség mellett, jöjjön utánam!” Aztán a hegyekbe menekült ő, meg a fiai, és mindenüket otthagyták a városban. Akkor sokan, akik jogot és igazságot kerestek, a pusztába vonultak.

Zs 49 - Ászáf zsoltára. Szól az Úr, az istenek Istene, és szólítja a földet napkelettől napnyugatig. Felragyog Sionból ékes szépséggel az Isten. Jön íme, Isten, íme, jön a mi Istenünk és nem hallgat: színe előtt emésztő tűz, körülötte hatalmas förgeteg. Szólítja onnan felülről az eget s a földet, hogy népe fölött ítélkezzék: „Gyűjtsétek elém szentjeimet, akik az áldozatban szövetségre léptek velem.” Igazságát hirdetik az egek, mert Isten tart ítéletet. „Halljad én népem, hadd beszéljek, Izrael, hadd tegyek bizonyságot ellened: Én Isten, a te Istened vagyok. Nem áldozataidért perelek veled, hisz égő áldozataid folyton előttem vannak. Nem veszek el házadból fiatal bikákat, sem nyájaidból kecskebakokat. Mert enyém az erdő minden vadja, az állatok ezrei a hegyekben. Ismerem az ég minden madarát, és ami csak mozog a mezőn, az enyém. Ha éheznék, nem kellene neked szólnom, mert enyém a földkereksége, s mindaz, ami betölti. Eszem-e én a bikák húsát, iszom-e én a kecskebakok vérét? Dicséretet mutass be áldozatul Istennek, és teljesítsd fogadalmaidat a Fölségesnek; Hívj segítségül a szorongatás napján: megmentelek, és te dicsérni fogsz engem.” A bűnöshöz azonban így szól az Isten: „Miért beszélsz te parancsolataimról, s miért veszed szádra szövetségemet? Hiszen te gyűlölöd a fegyelmet, és hátad mögé veted szavaimat. Ha tolvajt láttál, vele tartottál, házasságtörőkkel közösködtél. Szád gonoszságot árasztott, és nyelved csalárdságot szőtt. Leültél és testvéred ellen beszéltél, és gáncsot vetettél anyád fia elé. Így cselekedtél, s mivel én hallgattam, azt hitted, hogy olyan vagyok, mint te. Pedig perbeszállok veled és mindezt felhozom ellened. Értsétek meg ezt ti, akik megfeledkeztek Istenről, nehogy védtelenek legyetek, amikor elragadlak titeket! Aki a dicséret áldozatát mutatja be, az tisztel engem, és aki bűntelenül jár az úton, annak mutatom meg Isten üdvösségét.”

Lk 19,41-44 - Mikor közeledett és meglátta a várost, megsiratta, s így szólt: „Bárcsak te is felismernéd legalább ezen a napon, ami békességedre szolgál! Most azonban el van rejtve a szemed elől. Mert jönnek napok, amikor ellenségeid körülvesznek sáncokkal, bekerítenek és szorongatnak mindenfelől. Földre tipornak téged és gyermekeidet, akik benned laknak; nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”

Ez a „bárcsak”, aggaszt engem is. Amiért érzem, és tudom, hogy hányszor, de hányszor nem ismerem fel azt, ami az Úr akarata, vágya, és békességemet szolgálná Benne, Általa, és Vele!

Mert: nem vagyok készséges, nem vagyok szelíd, nem vagyok alázatos; mert indulatok uralkodnak rajtam; mert önmagamba vagyok rejtőzködő. Titok az Ember önmaga számára is!

De hiszem, és tudom is, csak élni még – remélem, hogy még – nem vagyok képes, hogy e titkot feltárjam, mely titok kulcsa Isten. Egyedül Istennel közösségben képes az Ember önmagát megismerni. Ha Krisztussal közösségre jutok, és mellőle tekintek magamra, akkor, igazán akkor veszem, vehetem észre gyengeségeimet, hiányaimat; ugyanakkor erősségemet, és képességeimet, ajándékaimat, melyekkel szolgálhatom Őt. Azt, Aki van, és Akiben lehetek én. Mert nem valósíthatjuk meg magunkat, csak, és kizárólagosan Isten jelenlétében.

Amikor bármit is teszek, de nem jelenlétében vagyok, tudom magam, engedem meg magamnak, hogy jelenlétében legyek jelen, akkor olyant teszek, és azt úgy teszem, hogy az nem gazdagítja a rám bízott talentumokat. Olyankor eldugom magam és mások elől is. Olyankor vagyok rejtőzködő. Szerepet játszok, csak nem élek! Megtanulni Élni! Az életre Krisztus taníthat meg bennünket, embereket. De, ehhez értenem kell Jézust. A beszédét, a tetteit, a miértjeit. Isten logikáját! Az odafent valók világlátását kell megismernem és abba bele helyezkednem, hogy életem legyen és bőségben legyen!

Ma is, meg akarok térni Istenem! Ezekben a gondolatokban, melyeket ma adsz a számomra! Könnyű, én azt tartom, hogy számomra könnyű e gondolatokat lejegyeznem. A szenvedésem abból fakad, hogy úgy érzem, hogy nem hatol a szívembe. Nem vagyok képes e gondolatokat életre kelteni úgy, ahogy érzem azok csengését, azok szentségi áradását, fényét és illatát! Szinte látom és olyan egyszerűnek tűnik ez a bölcsesség. De, amikor estefelé próbálok visszatekinteni önmagamra, akkor veszem észre, hogy mennyire együgyű, mennyire gyenge és képtelen voltam rá, hogy Isten szándékát beteljesítsem!

Ilyenkor érzem azt, hogy mennyire távol van tőlem Krisztus, a maga alázatával, szelídségével, és szeretetképességével. Nem is az a legdöbbenetesebb benne, számomra, hogy vállalta a megvetést, az elutasítást, a meghurcoltatást – mely rengeteg szenvedéssel járt (!) - a halálra menést, a halált. Számomra, a legelképesztőbb és valójában felfoghatatlan az, hogy mennyire képes volt emberi mivoltát alávetni, alárendelni az Atya szándékának! Egészen megalázta emberségét – szabad akaratát, világban létét, érzéseit, idejét, és önrendelkezését, indulatait, és érzelmeit, vagyis MINDENT, amit kapott Istentől erre a világra -, hogy az lenni lehessen, akinek szánta Őt az Atya! Irigylésre méltó képesség számomra. Ezért akarom Őt követni, ezért akarok a tanítványává lenni, hogy, ha már én erre képtelen vagyok, legalább a közelében lehessek! Mert akkor már csak jobb lehetek és több önmagamnál. Köszönöm Istenem, hogy irgalmadból ismerhetem Jézust, és kereshetem minden napommal azt, hogy hogyan kerülhetek Hozzá egyre közelebb. Ámen