Minden év tengelyén van egy nap

Iz 25,6a.7-9 - Sion hegyén a Seregek Ura bőséges lakomát rendez minden nemzetnek. Szent hegyén leveszi róluk a gyászleplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt. Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy ő megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk szabadításának!

Róm 14,7-9.10b-12 - Testvéreim! Egyikünk sem él csak önmagának, és egyikünk sem hal meg csak önmagának. Amíg élünk, Istennek élünk, és ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, mindig az Úréi vagyunk. Krisztus ugyanis azért halt meg és azért támadt fel, hogy mind a holtaknak, mind az élőknek Ura legyen. Mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk. A Szentírásban ugyanis ezt olvassuk: „Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr –, előttem meghajlik minden térd, és minden nyelv magasztalja az Istent!” Tehát mindegyikünk számot ad magáról Istennek.

Jn 14,1-6 - Az utolsó vacsorán Jézus így búcsúzott tanítványaitól: „Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek!? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” ,

Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.”

Minden év tengelyén van egy nap, egyetlen nap, ami nem az élőkről szól, hanem azokról, akik ebből az életből már kifogytak. Mégis köztünk vannak! Mert nekünk közösségünk van velük. Nem vonatkoztathatjuk el magunkat tőlük! Úgy tűnik, hogy szükségünk van Rájuk! És, talán, nekik, szükségük van ránk.

Ez egy olyan nap, amit nem választhatok, hanem a rendszer kínálja fel a számomra. Úgy tűnik, hogy a „rendszer” felelősséget érez értem, az együgyű részéért, aki szeretek szüntelenül csak magammal, a csak magam életével foglalkozni, törődni. Egoisták vagyunk, önzők, és önérdek érvényesítők, ha nem vigyázunk, és nem fegyelmezzük magunkat, illetve, ha nem figyelmeztetnek bennünket. Kényelem szerető az ember, ha nem aszkéta. Legszívesebben mindig azt csináljuk, amire kedvünk van, ami érdekünkben áll, és ami hasznunkra van. Legalább is, amiről azt gondoljuk, hogy hasznunkra van! Mert bennünk mindent az éppen pillanat hangulata mozgat, motivál.

Lehet érdekünkben az, hogy másokra is odafigyeljünk? Mint például, a már nem élőkre, ebben az anyagi valóságban?

Pál beszél erről a legvilágosabban: „Egyikünk sem él csak önmagának, és egyikünk sem hal meg csak önmagának.” [Róm 14,7] Nem teszem fel azt a kérdést, hogy hinnem kell Pál szavának? De elidőzöm szavain, forgatom magamban, és próbálom megérteni, mit jelentenek számomra e szavak? Ha van bennem Istenből egy szemernyi is, akkor azt kell észrevennem, hogy nem múlnak el Pál szavai anélkül, hogy ne visszhangozna, ne vetne hullámokat. Ha hitem az, hogy Isten teremtményei vagyunk, mi mindannyian, akkor Benne közösséget ismerek fel, miden emberrel. Így, már bizonyosságot érzek, a felöl, hogy életem, és akkor a halálom is, rendszerben álló valóság. A rendszert maga az Isten teremti meg, szándékából az, és Ő tartja fenn. Igen, Isten rendszerelméletének vagyok a része, és része minden valaha élt, és valaha eljövendő élet. Mégis, csak a holtakról, illetve a holtakra szakítunk ki éveinkből egy napot, mert velük van, hozzájuk van bármi is, ami kapcsolható, ami köt bennünket. A jövő életekkel nem tudunk mi kapcsolatot teremteni ebben az életben, amiért a magunk jelenléte az, ami lefoglal. Erre vagyunk képesek. Már a múltra is a „rendszernek” kell figyelmeztetnie!

Nem szeretnénk arról tudomást venni, hogy az örökkévalóság tudata nélkül mennyire szegények vagyunk. De arról sem akarunk tudomást venni, hogy a múltunk nélkül mennyire szegények vagyunk. Azt próbáljuk elhinni, és azt próbálja a világ elhitetni velünk, hogy mi, önmagunkban, mennyire értékesek vagyunk. Amit, persze, azért akar a környezetünk velünk elhitetni, hogy számára hasznot teremtsünk azzal, hogy önmagunkat értékeljük fel – múlt, és jövő nélkül, a jelenben! Lám, a halloween ünnep sem kell másra, csak arra, hogy kereskedelmi hasznot teremtsen. Ma, szomorúan kell felismernünk, hogy egymás számára többnyire, csak kereskedelmi értékünk van. És igaz ez arra is, hogy feltétlen hatalmat akarunk teremteni magunk számára életadás, életmegvonás kérdésében is. Ha már nem vagyunk, nem leszünk mások számára fontos. Ezzel szemben, Jézus számára fontos, hogy akik lettünk, és akik vagyunk, mert létünkkel igent mondunk rá, hogy ’Vagyok, Isten akaratából’, azok ott legyenek, ahol Ő van! A lét örökérvényű Isten számára! Hogy aki akaratából való, az soha el ne vesszen számára. Isten számára fontos az ember, aki szabad akaratával mondhat igent az isteni létre – a létezés örökérvényűségére!

Én hiszem, hogy elődeim, szeretteim, akik engem szeretetnek, azoknak gondjuk van rá, hogy Isten teljességében megmaradjak, a létezés örökérvényűségéből részesüljek! Én, aki szeretek, múltban, jelenben és mindörökre szeretetben akarok élni, közben járni akarok azokért, akik velem, és számomra közösségben vannak abban a szeretetben, melyet Isten él belém! Nem az én szeretetemmel akarom szeretni szeretteimet, mert az kevés nekem, és kevés számukra is. Én Isten szeretetében vágyom a közösséget szeretteimmel! Csak vágyakozni tudom, mert lelkemből élem, hogy erre van igényem, vágyam, szükségem, de értelmemmel ezt fel nem tudom fogni! De, mert lelkemből fakad ez az igény, ezért jobban ragaszkodom Hozzá, mint értelmemhez, mely véges, és töredékes. Ezért hiszem Istent, és, hogy Istennél meghallgatásra talál minden, mi a lét örökérvényűségét kívánja önmaga és mindenek számára! Ámen