A hit és a képmutatás

Róm 4,1-8 - Mit mondjunk tehát Ábrahámról, test szerint való atyánkról? Mit nyert el ő? Ha ugyanis Ábrahám a tettei által igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem az Istennél. Mert mit mond az Írás? „Ábrahám hitt Istennek, s ez megigazulásul tudatott be neki” [Ter 15,6]. Márpedig aki tetteket visz végbe, annak a bért nem kegyelemből számítják be, hanem a tartozás kiegyenlítéseként. Annak ellenben, aki nem visz végbe tetteket, hanem hisz abban, aki megigazulttá teszi a bűnöst, annak a hitét számítják be megigazulásul Isten kegyelmének végzése szerint. Mint ahogy Dávid is hirdeti annak az embernek a boldogságát, akinek Isten beszámítja a megigazulást tettek nélkül: „Boldogok, akiknek megbocsátották gonoszságait és elfedték bűneit. Boldog a férfi, akinek az Úr nem számítja be bűneit” [Zsolt 32,1-2].

Zs 31 - Maszkíl Dávidtól. Boldog, akinek gonoszsága bocsánatot nyert, és akiknek bűne el van takarva. Boldog az, akinek az Úr nem tudja be vétkét, s akinek lelkében nincsen csalárdság. Amíg hallgattam, csontjaim megöregedtek, s egész nap jajgattam. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, ellankadt erőm, mint a nyár hevében. Megvallottam előtted bűnömet, gonoszságomat el nem rejtettem. Elhatároztam: „Megvallom magam ellen hűtlenségemet az Úrnak.” És te vétkem gonoszságát megbocsátottad. Hozzád fohászkodjon tehát minden szent alkalmas időben, akkor áradjanak bár a vizek, el nem érik őket. Te vagy menedékem, megőrzöl a veszedelemtől; Körülveszel a szabadulás örömével. Értelmet adok neked és megtanítlak az útra, amelyen járnod kell; Rajtad tartom szemem. Ne legyetek értelmetlenek, mint a ló és az öszvér: amelyeknek fékkel és zablával kell szorítani az állát, másként nem közelednek hozzád. Sok csapás éri a bűnöst, ám az Úrban remélőt irgalom övezi. Örvendjetek az Úrban és vigadjatok, igazak, ujjongjatok mindnyájan egyenes szívűek!

Lk 12,1-7 - Amikor olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy csaknem legázolták egymást, először csak a tanítványaihoz kezdett beszélni: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, és nincs olyan titok, ami ki ne tudódna. Ezért amit sötétben mondtatok, fényes nappal halljátok majd vissza, és amit a belső szobában fülbe súgtatok, a háztetőkről fogják hirdetni. Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek. Megmondom én nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, akinek, miután megölt, hatalma van a kárhozatra vetni. Igen, mondom nektek: tőle féljetek. Öt verebet ugye két fillérért adnak? Isten mégsem feledkezik meg egyről sem közülük. Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: sokkal értékesebbek vagytok ti a verebeknél.

A hit és a képmutatás. Van-e ott hit, ahol a képmutatás az úr? Vagy, hitem hogyan párosulhat képmutatással? Én magam képes vagyok e kettőt megkülönböztetni, önmagamban, és szándékaimban? Képes vagyok a hitemet kifejezni, kinyilvánítani képmutatás nélkül?

A megfelelési kényszer önmagamnak, és a velem való elvárásoknak szerintem valami olyan teher az emberen, ami neveltetéséből és a tapasztalásából válik konfliktussá. Mert mást tanultam, és mást tapasztaltam. A neveltetésem valahol véget ért, de a tapasztalatszerzés folyamatos. Amibe bele kellene, hogy avatkozzon az önismeretem, a személyiségem kibontakozása, mely a felnőtté válás, az önállóvá és tudatossá válás nagy történése.

Menyire akarunk felnőtté válni, önállóvá és tudatossá lenni? Olyan emberré, aki egyedüli, és magányos, aki személyesen képes elköteleződni, vagy elhatárolódni dolgoktól, és körülményektől. Amikor döntéseim a sajátom, és nem függ mások döntésétől. De, akkor ki vagyok én? Igen, ez lehet az az állapota az Embernek, amikor döntéseit egyedül Istennel hozza meg. Senki más ember fiától nem függ, még szülei, vagy szerettei sem korlátozzák mozgásterét. Ez az az Ember, aki lehet akár egyedülálló, pap, vagy szerzetes, esetleg házas is, mindegy. Mert személyisége tiszteletet követel, és tiszteletet érdemel.

Amikor Jézus azt mondja ki, hogy kitől féljek, vagy kitől ne, akkor bizony ebbe bele kell értenem még önmagamat is! Én, képes vagyok annyira megismerni önmagam, hogy függőségeim, megfelelési kényszereim ne károsítsák személyiségem fejlődését? Lehet, hogy képes lehetnék, de a külső ingerek kihívásaitól engedem magamról elterelni a figyelmet, és inkább az ingerekre ráhangolódni. Ami, nem más, mint más emberek igényeinek megfelelési kényszer. Amiért a magam igényeivel foglalkozni, nem engedek teret és időt sem magamnak!

Bizony, azon is érdemes eltűnődnünk, hogy mi magunk, mennyire vagyunk életellenesek önmagunk számára, és mások számára!

Az Istenhitnek a szerepe sokkal lényegesebb kérdés az Ember számára, úgy vélem, mint gondolnánk. Különösen akkor, amikor egy társadalom, egy emberi közösség részeként létezünk. Az Istenhit az, ami közösségi lénnyé teszi az Embert! Ami, ha hiányzik, akkor elidegeníti az embert embertől. Mit látunk ma magunk körül? Elidegenedést!

Vélem, hogy az elidegenedés következményei a nemi torzultságok, a tömeges divatos betegségek is. Istenem, Örök Atyám, adj embernek kijózanodást, feleszmélést, hogy rádöbbenjünk valós énünk igényeire! Ámen