Isten a trénerem!
Bölcs 3,1-9 - Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes, kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig az igazak felragyognak, olyanok lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed, ítélkeznek nemzeteken, és uralkodnak népeken, s az Úr lesz a királyuk örökké. A benne bízók megértik az igazságot, s a hívek kitartanak mellette szeretetben, mert választottjai kegyben és békességben részesülnek.
Zs 125 - Zarándok-ének. Mikor az Úr megfordította Sion fogságának sorsát, olyan volt, mintha álmodnánk. Akkor szánk vígsággal telt meg, nyelvünk pedig ujjongással. Azt mondták akkor a nemzetek között: „Nagy dolgokat művelt velük az Úr!” Nagy dolgokat művelt velünk az Úr, azért örvendezünk. Fordíts fogságunkon, Uram, mint ahogy megfordítod délen a patakokat! Akik könnyek között vetnek, majd ujjongva aratnak. Csak mentek és sírtak, úgy vitték vetni vetőmagjukat; de ujjongva jönnek vissza majd, s úgy hozzák a kévéiket.
Mt 10,28-33 - Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Isten a trénerem! A bizalom, Isten számára azt jelenti, hogy alkalmassá akar tenni, ennek az életnek a kihívásain keresztül arra, hogy el tudjam viselni az örök életet. Minduntalan kihívások, megpróbáltatások várnak az emberre az életben. A pesszimista ember erre azt mondja, hogy szenvedés, áldozat. Isten nem áldozatot vár tőlem, hanem irgalmasságot. Legyek képes önmagammal szemben is az irgalmasságot gyakorolni. Azaz: tudjak kompromisszumot kötni mi jó Istennek, és mi használ nekem, de mi az, ami csak önmagamnak kedvez.
Egy sportoló mesterének tartja trénerét, edzőjét. Olyan személynek, akire rábízza magát, mert győzelemre áhítozik. Azt érzi, hogy képes lehet elérni valami csodálatos dolgot, talán többet is, mint amit tart magáról, de ahhoz szüksége van egy emberre, aki ki tudja hozni belőle azt a többletet, ami számára a sikert, a győzelmet, az önmaga feletti győzelmet jelenti. Ez a fizikai valóság, az evilági kiteljesedést szolgáló testi vágya az embernek, hogy sikeres legyek ebben az életben. És, amikor ezt eléri az ember, akkor talán ráébred arra, hogy ez kevés, nem is erre vágyott tulajdonképpen. De, akkor mi az, amire vágyakozik, és még az evilági sikerek után is hiányként él benne? Tulajdonképpen mindannyian sportolók vagyunk, tele az egész életünk azzal, hogy többet érjünk el, mint amit már elértünk. Az emberben benne van a szüntelen elégedetlenség. Csak tudnia kell, ezt az egészséges elégedetlenséget mederben tartani, hogy nehogy egészségtelenné legyen, netán fel is őrölje a személyiséget, az egészséget, vagy, nehogy olyan irányba térjen el ez az elégedetlenség, ami másoknak, és végül önmagának is kárára lesz. „Féljetek attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani”! És ez, sokszor mi, önmagunk rosszabbik éneként vagyunk. Én nem vagyok annak a híve, hogy a gonoszt kihelyezzem magamból, mint egy külső ellenséget szemléljem, és ezzel felmentsem önmagamat. Bennem van a rossz, a rosszra hajlandóság, aki ellen szüntelen kell küzdenem.
Talán a mártírok azok, azokból lesz mártír, vértanú, aki megelégeli azt, hogy küzdjön a rosszabbik énével, és elköteleződik a jó mellett, olyannyira, hogy gyökeresen kitépi magából a rosszat. A másik út az, hogy egész életen át küzdök ellene. Keresem a jót, és elvetem a rosszat. A kompromisszumokat keresem szüntelen, egész életen át. Az ilyen ember sorra szedi össze a sérüléseket, és eközben másokat is megsért, megbánt. Az ilyen embernek van szüksége, szüntelenül rá, hogy az irgalmasságot gyakorolja. Önmagával szemben is, és mások felé is. Megbocsátani önmagamnak, és mert tudom, hogy másokat bántok, tudjak megbocsátani azoknak is, akik engem bántanak. Igen, a vértanúkat szentté avatják. De, aki egy életen át képes küzdeni önmagával, és képes kifejlődni az örök életre való alkalmasságát, ők azok, akikről Jézus azt mondja: boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek [Mt 5,7].
Ennek szinonimája a mai evangéliumban így hangzik fel: „Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van.”
Edzeni kell a lelkemet! a jó mester pedig erre kész, és képes is. Az a kérdés marad csupán, hogy én, hiszek e, az edzőmben, a Mesteremben? Illetve, találok-e olyan segédedzőre, aki segít nekem abban, hogy megértsem a Mesteremet!?
Szabad kérnem Istenem? Akkor azt kérem, hogy adj nekem segédedzőt, mikor arra szükséget látsz, hogy már ne tévelyegjek, nehogy a cél előtt eltévedjek! Ámen
