Képessé tenni magam arra, hogy átértékeljem a szavak jelentését

1Tessz 2,9-13 - Emlékeztek ugyanis, testvérek, munkánkra és fáradozásunkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, és úgy hirdettük nálatok Isten evangéliumát, hogy ne legyünk közületek senkinek sem a terhére. Ti tanúi vagytok ennek, és Isten is, hogy milyen szent, igaz és feddhetetlen módon éltünk értetek, akik hívők lettetek. Hasonlóképpen azt is tudjátok, hogy amint az apa inti a gyermekeit, mindegyikteket úgy intettünk és vigasztaltunk, s kérve-kértünk, hogy viselkedjetek méltóan ahhoz az Istenhez, aki országába és dicsőségére hív titeket. Szüntelenül hálát adunk tehát Istennek, hogy ti, akik Isten igéjének hirdetését tőlünk hallottátok, azt nem úgy fogadtátok, mint emberek szavát, hanem mint ami az valójában: mint Isten igéjét, amely bennetek is munkálkodik, akik hisztek.

Zs 138,7-12 - Hová mehetnék lelked elől, hová bújhatnék színed elől? Ha fölmennék az ég magasába, te ott vagy, ha alászállnék az alvilágba, jelen vagy. Ha felölteném a hajnal szárnyát, s a tenger szélső határára szöknék, ott is a te kezed vezetne, és jobbod tartana engem. Mondhatnám: ,,Borítson be a sötétség, s váljon éjszakává köröttem a fény’’, de neked nem sötét a sötétség, s az éj mint a nappal, oly világos előtted. Fény és sötétség közt neked nincs különbség.

Mt 23,27-32 - Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlítotok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a holtak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így ti is kívülről ugyan igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, és feldíszítitek az igazak sírjait, s azt mondjátok: ,,Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűntársaik a próféták vérében.'' De ti magatok tanúsítjátok, hogy fiai vagytok azoknak, akik a prófétákat megölték. Ti is betöltitek atyáitok mértékét!

Képessé tenni magam arra, hogy átértékeljem a szavak jelentését, eredeti tisztaságát véve magamra! Vagyis: elvonatkoztatni létemet e világtól, és egyedül az Isten bennem rejtőzködő szentségét viselni, hordozni, és engedni kibontakozni. Pál így szól: „viselkedjetek méltóan ahhoz az Istenhez, aki országába és dicsőségére hív titeket”. Hallom e szavakat, értő füllel? Megengedem a magam számára, hogy ne azonnal, csípőből igazoljam magam, bizonygassam, hogy mennyire elégséges vagyok e felhívásnak, hanem bírálón és bűnbánón vessem szavai elé lényemet és létemet? Kinek tartasz Te engem Istenem? Mennyire vagy megelégedve velem? Elégséges lehetek én, a Te szándékodra?

És még el sem jutottam az evangéliumban Jézus elhangzó, bíráló szavaihoz! Aki nem gyűlölettel, haraggal a szívében mondja e szavakat, hanem fájdalommal, keserűséggel, és intve rá, hogy változzak meg, mert Isten szeretetében hiába akar, nem képes megtartani, ha én nem tudok Vele mit kezdeni.

Itt van a szeretet lényege! Mely, mint a folyó a medrét, mosdat, megtisztít, elhord minden szennyet róla, de, ha a föld ontja bele a szennyet, az soha nem válik tiszta, éltető folyammá. Ő megszentelni próbál, én meg beszennyezem Őt, Aki folyamként, éltető vízként megtisztítani akar mindent, minket, embereket, és általunk a földet, és a mindenséget.

Ellentmondás így lesz Teremtő és Teremtménye között! Miért tiltakozunk, miért ágálunk, miért fekszünk keresztbe a jó előtt? Miért nem vagyok képes hinni, hogy Isten az egyedüli jó, Aki jót akar minden embernek? De, Aki nem képes a jó beteljesítésére, ha én, az Ember nem működöm Vele együtt! Mert szüntelen azt bizonygatom, gondolataimmal, szavaimmal és tetteimmel, hogy nem lehet az jó, ami eleve jó! Bűne az Embernek, hogy a szentet megszentségteleníti. Észre sem vagyok hajlandó venni, hogy tüsténkedésemmel, önigazolásommal, bizonygatásommal, jószándékommal (!) is, a rosszat szolgálom.

Nem mindegy, hogy tenni a jót – mely szerintem jó –, vagy megengedővé lenni a jóra!

Nem Isten szab nekem korlátokat, én korlátozom be Őt kiteljesedésében! Ez törvényszerű, de legalább, ne játszanánk rá, ne fokoznánk bölcselkedésünkkel, okoskodásunkkal, szenteskedésünkkel! Szolgálni a jót, szolgálni az Istent, egyet jelent Krisztussal közösséget alkotni, kereszténnyé lenni! Méltón viselkedni, méltóvá lenni arra a kegyre, hogy Isten megnyitja teljességének kapuit előttem, gyarló és gyenge, a teljességre képtelen ember előtt! Várományosa lenni annak, amire hitem kevés! Talán ezért komolytalannak tartjuk Isten ajánlatát. Jézus ezért mondja azt, hogy „bizony, mondom nektek: ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek, ‘menj innen oda’, elmegy, és semmi sem lesz lehetetlen nektek.” [Mt 17,20] Egyedül a hitem elégséges ahhoz, hogy elnyerhessem azt, ami az ígéret Istentől, a számomra! Nem kérek mást Istenem, csak hitet, mely Benned erősödik meg napról napra bennem! Ámen