2017.08.18.
2017. augusztus 22. írta: Kovász

2017.08.18.

Hatodik érzék

Jézus számít azok értésére

teljes_bizalom.jpg 

Józs 24,1-13 - Aztán Józsue egybegyűjtötte Izrael valamennyi törzsét Szíchembe, összehívatta a véneket, a fejedelmeket, a bírákat s az elöljárókat, s amikor azok odaálltak az Úr elé, így szólt a néphez: ,,Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: A folyóvízen túl laktak eleinte atyáitok, Táré, Ábrahámnak és Náchornak atyja és más isteneknek szolgáltak. Éppen azért kihoztam atyátokat, Ábrahámot Mezopotámia határaiból, elvittem Kánaán földjére, megsokasítottam ivadékát és adtam neki Izsákot, Izsáknak pedig adtam Jákobot és Ézsaut. Ezek közül Ézsaunak odaadtam Szeír hegyét birtokul, Jákob pedig és fiai lementek Egyiptomba. Aztán elküldtem Mózest és Áront és megvertem Egyiptomot sok jellel és csodával. Majd kihoztalak titeket s atyáitokat Egyiptomból és eljutottatok a tengerhez, s az egyiptomiak harciszekerekkel és lovassággal egészen a Vörös-tengerig űzték atyáitokat. Ekkor Izrael fiai az Úrhoz kiáltottak: s ő sötétséget vetett közétek és az egyiptomiak közé. Rájuk zúdította a tengert, s az elborította őket, a ti szemetek pedig nézte mindazt, amit Egyiptommal cselekedtem. Aztán hosszú ideig a pusztában laktatok. Majd bevittelek titeket az amoriták földjére, akik a Jordánon túl laktak, s amikor azok hadba szálltak ellenetek, kezetekbe adtam őket, s ti elfoglaltátok földjüket, és megöltétek őket. Aztán meg Bálák, Szefor fia, Moáb királya kelt harcra Izraellel és elküldött és elhívatta Bálámot, Beor fiát, hogy átkozzon meg titeket, de én nem akartam őt meghallgatni, sőt ellenkezőleg, megáldattalak vele titeket, s így megszabadítottalak titeket kezéből. Majd átjöttetek a Jordánon, s eljutottatok Jerikóhoz, és ennek a városnak az emberei, az amoriták, a periziták, a kánaániak, a hetiták, a girgasiták, a hivviták meg a jebuziták hadba szálltak ellenetek, de én a kezetekbe adtam őket. Darazsakat küldtem el előttetek, s így vetettem ki helyükből őket, az amoriták két királyát -- nem a te kardod és íjad által. Így adtam nektek földet, amelyért nem fáradtatok, s városokat, amelyeket nem építettetek, hogy bennük lakjatok, szőlőket s olajfákat, amelyeket nem ültettetek. ’

 

Zs 135 - ALLELUJA! Áldjátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló! Áldjátok az istenek Istenét, mert irgalma örökkévaló! Áldjátok az urak Urát, mert irgalma örökkévaló! Őt, aki nagy csodákat művel egymaga, mert irgalma örökkévaló! Aki az egeket bölcsen alkotta, mert irgalma örökkévaló! Aki szétterítette a földet a vizeken, mert irgalma örökkévaló! Aki a nagy világítókat alkotta, mert irgalma örökkévaló! A napot, hogy uralkodjék a nappalon, mert irgalma örökkévaló! A holdat és a csillagokat, hogy uralkodjanak az éjszakán, mert irgalma örökkévaló! Aki megverte elsőszülöttjeiben Egyiptomot, mert irgalma örökkévaló! És kivezette közülük Izraelt, mert irgalma örökkévaló! Hatalmas kézzel és felemelt karral, mert irgalma örökkévaló! Aki kettéhasította a Vörös-tengert, mert irgalma örökkévaló! S átvitte Izraelt a közepén, mert irgalma örökkévaló! De a Vörös-tengerbe vetette a fáraót és seregét, mert irgalma örökkévaló! Aki a pusztában vezérelte népét, mert irgalma örökkévaló! Aki megvert nagy királyokat, mert irgalma örökkévaló! És megölt hatalmas királyokat, mert irgalma örökkévaló! Szehont, az amoriták királyát, mert irgalma örökkévaló! Ógot, Básán királyát, mert irgalma örökkévaló! S odaadta örökségül földjüket, mert irgalma örökkévaló! Örökségül szolgájának, Izraelnek, mert irgalma örökkévaló! Aki megemlékezett rólunk megaláztatásunkban, mert irgalma örökkévaló! És megszabadított minket ellenségeinktől, mert irgalma örökkévaló! Aki eledelt ad minden testnek, mert irgalma örökkévaló! Áldjátok az ég Istenét, mert irgalma örökkévaló!

 

Mt 19,3-12 - Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: ,,El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?’’ Ő ezt felelte: ,,Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket?’’ [Ter 1,27] Aztán így folytatta: ,,Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz [Ter 2,24]. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.’’ Erre azt mondták neki: ,,Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adni [MTörv 24,1] és úgy kell elbocsátani?’’ Azt válaszolta nekik: ,,Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét -- hacsak nem paráznaság miatt --, és mást vesz el, házasságot tör.’’ Tanítványai erre azt mondták neki: ,,Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.’’ Ő azt felelte nekik: ,,Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott. Vannak ugyanis eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyan eunuchok is, akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg.’’

 

Jézus számít azok értésére, akik keresik Vele a lelki közösséget. A lelki közösség, egyben a szellemi közösséget is jelenti - Vele! Ebben a ma hallott tanításban előbb ezt olvassuk: „Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott.” Majd ez áll: „Aki meg tudja érteni, értse meg.’’ Jézus nem csak ebben az esetben, és nem csak ennél a történésnél tartja szükségesnek azt, hogy szavait nem elég hallgatni, azt érteni is kell.

Van egy kulcs Jézus tanításához, de ez, nem mindenkinek kerül a kezébe! Mit kezébe, szívébe! Mert Jézus tanításának megértéséhez nem észre van szükség, hanem valami olyan dologra, ami evilági értelemtől nagyon más, nagyon idegen. A hatodik érzékszervünkre van szükségünk, hogy az képessé tegyen a természetfeletti dolgok érzékelésére, megértésére, és így a Jézussal való szellemi, lelki közösségre.

A misztikus harmadik szemnek van irodalma. Azt olvasom róla, hogy a harmadikszemes látás egy olyan készség, amely időtől és tértől független. Tehát nem csak adott helyen és időben, hanem múltban, jövőben és helytől függetlenül is alkalmazható. Ezt a bizonyos készséget nevezi a köznyelv hatodik érzéknek, a mindenségben való olvasás képességének, ez maga az intuitív készség felidézése.

Nevezzük ennek, azt a képességet (?), készséget (?), melyre utal Jézus. Egy a lényeges talán, amivel a harmadikszemes irodalom is foglalkozik. Az intuitív érzékelést, látást őseink egészen természetesnek tekintették. Manapság a legtöbben a ’hiszem, ha látom’ elvét alkalmazzák a természetfeletti jelenségekkel szemben. Sajnos sokan értetlenek azt illetően, hogy ez a készség nem fejlődik ki, ha mi eleve tudatilag, gondolatilag elutasítjuk létezését. Felnőttként már megválaszthatjuk, viselkedésünkkel irányíthatjuk ezt a látást, a gyermekeknél ez azonban születési adottság, ösztönös képesség. A kisdedek az első életévben szinte szelektálás nélkül képesek minden finomfizikai ingert is befogadni.

Azt merem mondani, minden ezoterikus vélemény ellenében, és minden más misztikus, de az egy Istentől idegen istenvallásoktól elhatárolódva - melyek bár lehetnek az embernek útjai arra, hogy Istenre rátaláljon, mégis tévedés és távolságtartása Embernek Istentől -, hogy a harmadik szem elmélet, és Jézus kijelentése között van valami kapcsolat. Magam számára azt tartom lényegesnek, hogy egész életen át keresni kell, dolgoznom kell azon, hogy a hatodik érzékszervem és jézusi látásom, mentalitásom, a dolgokhoz való ilyen módon való viszonyulásom, azaz: jézusi életmódom fejlődjön, tökéletesedjen, alakuljon.

Mert, bizony, neveltetésem során, akarva, akaratlanul - és ezzel többnyire mindannyian így vagyunk – eltávolodtunk e velünk született képességünktől. Bizony, egy egész életre szükségünk van rá, hogy e rendszerhibát kijavítsuk! Csak engedjük meg magunknak, hogy e felismeréssel elbírjunk, és élni tudjunk!

Köszönöm Istenem, hogy győzni próbálsz e világ ellenében is, az én javamra! Ámen

A bejegyzés trackback címe:

https://eleszto.blog.hu/api/trackback/id/tr4012771212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása