Az Atya és a teremtett lénye, az Ember viszonyáról beszél Jézus

Kiv 16,1-5.9-15 - Izrael fiainak egész sokasága elindult Elimből, és az Egyiptomból való kivonulásuktól számított második hónap tizenötödik napján eljutottak a Sin pusztába, amely Elim és Sínai között van. Itt a pusztában Izrael egész közössége zúgolódni kezdett Mózes és Áron ellen. Izrael fiai ezt mondták nekik: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk és jóllaktunk kenyérrel. Miért hoztatok ki minket ide a pusztába? Hogy az egész közösség éhen vesszen?” Ekkor az Úr így szólt Mózeshez: „Íme, én kenyeret hullatok nektek az égből. A nép menjen ki és gyűjtsön magának egy napra valót belőle. Így akarom próbára tenni, hogy követi-e parancsomat. Ha a hatodik napon elkészítik azt, amit begyűjtöttek, kétszer annyi lesz, mint amennyit naponként gyűjtöttek.” Erre Mózes így szólt Áronhoz: „Mondd meg Izrael fiai egész sokaságának: »Járuljatok az Úr színe elé, mert meghallotta zúgolódástokat!«” Amikor Áron közölte ezt az izraeliták egész közösségével, és ők a puszta felé tekintettek, az Úr dicsősége megjelent felhő alakjában. Az Úr így szólt Mózeshez: „Hallottam a nép zúgolódását. Közöld velük: »Ma este húst fogtok enni, és holnap reggel jóllakhattok kenyérrel. Erről fogjátok megismerni, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek.«” És valóban: estére fürjcsapat jelent meg, és ellepte a tábort. Reggel pedig harmatozó felhő ereszkedett alá a táborra. Amikor a harmatozó felhő felszállt, a puszta talaján valami finom szemcsés dolog maradt, olyan, mint a dér a földön. Izrael fiai meglátták és kérdezgették egymást: „Mi ez?” Nem tudták ugyanis, hogy mi az. Mózes így szólt hozzájuk: „Ez az a kenyér, amelyet az Úr eledelül adott nektek.”

Zs 77 - Ászáf zsoltára. Hangosan kiáltok az Úrhoz, hangosan kérem Istent, hogy figyeljen rám. Szorongatásom napján Istent keresem, éjjel is hozzá emelem kezeimet: nem lankadnak el. Nem akar megvigasztalódni a lelkem. Sóhajtozom, ha Istenről elmélkedem, eleped a lelkem, ha rá gondolok. Szememet ébren tartod, nyugtalan vagyok, beszélni sem tudok. A hajdani időkre gondolok, a régmúlt esztendők járnak eszemben. Szívem elmélkedik éjszaka, gondolkodom és töpreng a lelkem. Vajon örökre elvet Isten, s nem kegyelmez többé? Végleg elfogyott irgalma, elmarad nemzedékről nemzedékre szálló ígérete? Elfelejtette Isten a könyörületességet, vagy haragjában visszatartja irgalmát? Így szóltam: »Az az én bajom, hogy megváltozott a Fölségesnek jobbja.« Megemlékezem az Úr cselekedeteiről, megemlékezem csodáidról, amelyeket kezdettől műveltél. ¹³Elmélkedem minden műveden, és végzéseiddel foglalkozom. Isten, szentséges a te utad; Ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk? Te vagy az Isten! Te csodákat művelsz, megmutattad a népeknek hatalmadat. Karoddal megváltottad népedet, Jákob és József fiait. Láttak téged, Isten, a vizek, láttak téged a vizek és remegtek, és reszkettek a mélységek. A felhők ontották a vizet, megzendültek a fellegek, nyilaid repültek. Mennydörgésed zengett a forgószélben, villámaid beragyogták a földkerekséget, rengett a föld és remegett. Tengeren vitt át utad, nagy vizeken vezetett át ösvényed és lábad nyoma nem volt látható. ²¹Mint juhnyájat vezetted népedet Mózes és Áron kezével.

Mt 13,1-9 - Abban az időben Jézus elment hazulról és leült a Genezáreti-tó partján. Hatalmas tömeg gyűlt össze, ezért beült egy csónakba, a tömeg pedig ott állt a parton. Ekkor példabeszédekben sok mindenre oktatta őket:

„Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az ég madarai, és ezeket mind megették. Némely szem kövek közé esett, ahol nem volt elég termőföld. Ezek hamar kikeltek, hisz nem volt mély a föld. Majd amikor a nap fölkelt és forrón tűzött, kiégtek, mert nem volt gyökerük. Voltak szemek, amelyek tövisek közé estek, és amikor nőni kezdtek, a tövisek elfojtották őket. De a többi szem jó földbe hullott, és termést hozott: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!”

Az Atya és a teremtett lénye, az Ember viszonyáról beszél Jézus. Óhatatlan a kérdés: én milyen ember vagyok? Isten kivet, elvet, a föld és anyám méhe táplálékával növekszem, de mivé leszek? Konkollyá, vagy kalásszá? Ha kalászos vagyok, milyen termést várhat tőlem az én Uram? Isten kalászosa olyan tábla a mezőn, melybe vetett magok termékenysége, eredményessége, nem független a mag természetétől sem. Ellenállok, együttműködök, vagy még rá is segítek arra, hogy a termésemmel meg legyen elégedve az Úr?

Izgalmas kérdés. De sokkalta inkább bonyolult, összetett kérdés, mert, eleve, mi emberek szeretünk és képesek is vagyunk mindent túlbonyolítani. Már észrevettem magamon, hogy ha valamit kitalálok, akkor azonnal azt tartom jónak, és próbálom megvalósítani. Majd, később jövök rá, mikor már értékelem a cselekvésemet, hogy jobb lett volna várnom. Az eredmény talán nem lett volna jobb, de kevesebb energiával, vagy idővel juthattam volna el az eredményre. Azaz, a bölcsesség híján vagyok! Sokkal több az az eset, amikor, ráadásul ügyeskedésem el sem jut arra az eredményre, amire kidolgoztam a tervemet. Újabban, hogy már megengedem, hogy időben Isten beavatkozhasson tetteimbe, az eredményt sokkal előbb, számomra is meglepő módon érem el. Ez igaz akkor, amikor személyesen, egyedül kell valamilyen feladatot megoldanom. Még nem vagyok ennyire sikeres akkor, amikor feleségemmel, vagy másokkal közösségben kell egy feladatot megoldani. Vagyis, van még mit fejlődnöm!

Azért elmélkedek erről, mert teremtettségem és Teremtőm közötti viszonyomban lényeges szerepet kapnak azok, akikkel Isten által nekem adott napokat közösségben kell megélnem. Mert mi mind ugyanabból a napból részesedünk. Ráadásul azért kerülünk szituációkban közösségbe, mert mindegyikünk dolga az, hogy Isten országát építsük. Márpedig, ha ebben nem vagyunk képesek közösségre lépni, akkor egymás hatékonyságát rontjuk le. Egyikünk sem fogja Isten, velünk elképzelt aznapi tervét megvalósítani! Aznap, amikor nem tudunk egymás hasznára lenni, akkor selejtet gyártunk, vagyis lerontjuk a kalász termelékenységi mutatóját. Na, már most, minél többen vagyunk közösségben cselekvésre bírva, akik egymás hatékonyságát nem javítjuk, hanem rontjuk, annál rosszabb lesz az aznapi hatékonysági mutató Isten építési naplójában.

Uram, mi mást kérhetek, mint azt, hogy bölcsességeddel múld felül önmagam, hogy hasznodra és javadra lehessenek napjaim – a Te napod javára -, melyekkel megajándékozol! Ámen