A Magvetőről szóló példabeszéd kapcsán jut eszembe
Bölcs 12,13.16-19 - Hisz nincsen kívüled Isten, aki gondját viselné a mindenségnek, hogy bizonyítanod kellene: nem ítéltél hamisan. Hiszen hatalmad az igazságosság alapja, és mivel mindennek ura vagy, kész vagy mindent megkímélni. Mutatsz ugyan erőt, ha kétségbe vonják hatalmad teljességét, és bünteted azok merészségét, akik nem ismernek téged, de fékezed hatalmadat, enyhén ítélsz, és nagy kímélettel igazgatsz minket, mert nálad van a hatalom gyakorlása, amikor csak akarod! Ezzel a bánásmóddal pedig arra tanítottad népedet, hogy az igaznak emberségesnek kell lennie, és azzal a jó reménnyel töltötted el gyermekeidet, hogy amikor ítélsz, alkalmat adsz a bűnök megbánására.
Zs 85 - Dávid imádsága. Hajtsd hozzám, Uram, füledet, hallgass meg, mert nyomorult és szegény vagyok. Őrizd meg életem, mert kedves vagyok előtted; Mentsd meg, Istenem, szolgádat, aki benned bízik. Könyörülj rajtam, Uram, mert hozzád kiáltok egész nap! Örvendeztesd meg szolgádat, mert hozzád emelem, Uram, lelkemet. Mert te, Uram, jóságos vagy és szelíd, nagyirgalmú mindazokhoz, akik téged segítségül hívnak. Figyelj, Uram, imádságomra, hallgass könyörgésem szavára! Hozzád kiáltok szorongatásom idején, mert te meghallgatsz engem. Uram, nincs az istenek közt tehozzád hasonló, semmi sem fogható a te műveidhez. A nemzetek, amelyeket alkottál, mindnyájan eljönnek, leborulnak előtted, Uram és dicsőítik nevedet, mert nagy vagy te és csodákat művelsz: egyedül te vagy Isten. Uram, vezess engem utadon, hogy igazságodban járjak; Szívemet tedd egyszerűvé, hogy félje nevedet. Teljes szívemből dicsérlek, Uram, én Istenem, és mindörökké magasztalom nevedet, mert nagy a te irgalmad irántam, kiragadtad lelkemet az alvilág mélyéből. Isten, gonoszok keltek fel ellenem és erőszakosak serege tör életemre, és nem vesznek figyelembe téged. De te, Uram, könyörületes és irgalmas Isten vagy, türelmes, nagy irgalmú és igaz. Tekints rám, könyörülj rajtam, add szolgádnak erődet, szabadítsd meg szolgálód fiát. Add jelét rajtam jóságodnak, hogy gyűlölőim lássák, és szégyent valljanak, minthogy te, Uram, megsegítesz és megvigasztalsz engem.
Róm 8,26-27 - Hasonlóképpen a Lélek is segítségére van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint.
Mt 13,24-43 - Más példabeszédet is mondott nekik: „Hasonlít a mennyek országa egy emberhez, aki jó magot vetett szántóföldjébe. Amíg aludtak az emberek, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé és elment. Amikor kisarjadt a gabona és kalászba szökkent, előtűnt a konkoly is. Odamentek a szolgák a gazdához és azt mondták neki: „Uram! Ugye, te jó magot vetettél a szántóföldedbe? Honnan van hát benne a konkoly?” Azt felelte nekik: „Ellenséges ember cselekedte ezt.” A szolgák erre megkérdezték tőle: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Ő azonban azt felelte: „Nem, nehogy a konkolyt kiszedve kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok együtt felnőni mindkettőt az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: „Gyűjtsétek először össze a konkolyt és kössétek kévékbe, hogy elégessék. A búzát pedig gyűjtsétek össze a magtáramba.” Egy másik példabeszédet is mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet egy ember megfogott, és elvetett a szántóföldjébe. Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor felnő, nagyobb lesz más veteményeknél. Akkora fa lesz belőle, hogy jönnek az ég madarai és az ágai közt fészkelnek” [Dán 4,8k.18]. Azután egy másik példabeszédet mondott nekik: „Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amelyet egy asszony megfogott, és belekeverte három merőnyi lisztbe, amíg meg nem kelt az egész.” Mindezeket Jézus példabeszédekben mondta el a tömegnek. Példabeszéd nélkül semmit sem mondott nekik, hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott: „Példabeszédekre nyitom ajkamat, kijelentem a világ alapítása óta elrejtett dolgokat” [Zsolt 78,2]. Akkor otthagyta a tömeget és hazament. Tanítványai odamentek hozzá és azt mondták: „Magyarázd meg nekünk a példabeszédet a szántóföldben lévő konkolyról!” Ő azt felelte nekik: „Az, aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki elvetette, az ördög, az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzben elégetik, úgy lesz a világ végén is: az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek az ő országában minden botrányt, és azokat, akik törvénytelenséget cselekszenek, és bedobják őket a tüzes kemencébe. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak ragyogni fognak Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!
A Magvetőről szóló példabeszéd kapcsán jut eszembe Jézus tanítása. Aki úgy tanít, mint a magvető. Miközben hinti az Igazság magvait, beszél a magokhoz, inti, figyelmezteti őket: „úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé, …”. Tudnom kell, hogy farkasok közé kell kerülnöm, de nem szabad farkassá lennem, mert én bárányként vagyok közéjük vetve. El kell viselnem a farkasokat, fel kell ismernem a különbözőségünket. Azt, hogy nekik és nekem, nekünk, az életről más a véleményünk, más az élettel a célunk, más a feladatunk az életben (!), és más van úti tarisznyánkban is, melyet kaptunk az életre. Ez nem csupán filozófia, ez hivatásra szólító életlátásbeli eltérés. Alapállásom legyen más, mint sokaké, olyan, ami az Igazságra épül, sziklaszilárdan, megingathatatlanul! Aki többet kapott, attól többet is kérnek számon. Amit úgy is érthetek, és úgy is kell értenem, hogy nekem másra szól, másra van az Élet! Isten Igéje, ahogy a bölcsesség szól: „az igaznak emberségesnek kell lennie,” tudva, hogy ítéletre vár minden tettem, de azzal a jó reménnyel tölt el Isten, hogy amikor ítél, alkalmat ad számomra a bűnök megbánására! Értenem kell, hogy ebben mekkora kegyelem rejtőzködik Ember számára, Isten irgalmas szeretete által! És ez, megadatik a konkoly lelkűnek is!
Számomra a biztonságot jelentheti Pál buzdítása, hogy a Lélek közben jár azokért, akik küldetésükben állhatatosak akarnak lenni, mert hiszik, hogy bárányként kell élni a farkasok között. Bizony, ők azok, akik el is pusztíthatnak, fel is falhatnak! Vállalom? Akarom a báránylétet? Csak mert, Isten erre szán engem, ezt kéri tőlem, erre szór szét engem, tenyeréből hintve, sokakkal másokkal együtt! Kovásszá lenni, akár!
Az igazak, a bárányok azok az emberek, akik nem a mának élik életüket, hanem annak az örömnek, mely elérhető, és aranyként örökre tündökölhet: „Akkor az igazak ragyogni fognak Atyjuk országában, mint a nap.”
Azonban, a pillanat öröme, és az életre alkalmasság, a jó földben bőséges termést adó életrevalóság között is van különbség! Nem véletlen, hogy akkor, amikor Jézus hinti tanítványait, azaz elküldi őket, akkor azt is mondja, hogy „legyetek okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok. De óvakodjatok az emberektől!” [Mt 10,16-17]. Jézus nem idealizál, és nem szentimentális, abszolút reáli akkor, amikor küldetést ad azoknak, akik vállalják, mint magok. Isten természete a vetés, de aki nem csupán vet, hanem jó termést is vár, és amihez a feltételeket – esőt és szelet, napot az érlelésre – is biztosítja! Csak hinnem kell, és használnom kell, javamra és termőképességem javára eszközeit!
Benne vagyok, az Isten Gondviselő Szeretetében! Magként! Azaz, az élet csíráját hordozom. Csak nehogy én, a mag, a Teremtő szeretetnél többre tartsam magam. Talán mondhatom azt is, hogy a szívem fontosabb, mint fejem. Ha elfogadom, hogy a „szív bőségéből szól a száj” [Mt 12,34] Áldalak Uram, Istenem, és meghajolok nagyságod előtt! Ámen