Mert Te bennem, és ha én Tebenned élek, …

Ter 19,15-29 - Szodoma lakóinak gonoszsága miatt virradatkor az angyalok így sürgették Lótot: „Kelj föl, vedd a feleségedet meg két lányodat, hogy el ne pusztulj te is a város gonoszsága miatt!” Amikor pedig Lót tétovázott, megragadták a kezét, meg a feleségének és a két leányának kezét is, mivel az Úr megkegyelmezett nekik.

Kivezették, és a városon kívül útra bocsátották őket. Közben így szóltak Lóthoz: „Mentsd az életedet! Hátra ne tekints, és meg ne állj az egész környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne pusztulj!”

De Lót könyörgött: „Kérlek, Uram, ne küldj oda! Hiszen szolgád kegyelmet talált előtted, és nagy a te irgalmasságod, amelyet irántam tanúsítottál, hogy megmentsd életemet. Én nem tudok a hegyre menekülni, hátha utolér a veszedelem, és meghalok. Íme, itt ez a város a közelben, hadd fussak oda! Kicsi is, hadd meneküljek oda! Ugye valóban kicsi? És akkor életben maradok.” Az Úr így válaszolt neki: „Íme, ebben a dologban is meghallgatom kérésedet, és nem pusztítom el azt a várost, amelyért szólottál. Sietve menekülj oda, mert semmit se tehetek, amíg oda nem érsz.” Ezért nevezték azt a várost Szegornak, (azaz „Kicsi”-nek).

A nap éppen akkor kelt föl, amikor Lót Szegorba ért. Ekkor az Úr kénkövet és tüzet hullatott az égből Szodomára és Gomorrára. Így pusztította el ezeket a városokat és az egész környéket a városok egész lakosságával, sőt a föld növényzetével együtt. Lót felesége azonban hátratekintett, azért sóoszloppá változott.

Ábrahám kora reggel fölkelt, és arra a helyre ment, ahol korábban az Úr színe előtt állott. Odatekintett Szodoma és Gomorra felé, meg a környék egész földje felé, és látta, hogy olyan füst száll föl a földről, mint az olvasztókemence füstje.

Amikor tehát az Isten elpusztította a környék városait, megemlékezett Ábrahámról, és megmentette Lótot a pusztulástól, amikor elpusztította azokat a városokat, amelyekben Lót lakott.

Zs 25 - Dávidtól. Szolgáltass, Uram, igazságot nekem, mert ártatlanságban járok, s az Úrba vetett bizalmam nem inog meg. Tégy próbára, Uram, és vizsgálj meg engem, próbáld meg tűzzel vesémet és szívemet! Mert szemem előtt van irgalmasságod, s a te igazságodban járok. Nem ültem együtt a hivalkodókkal, és nem jártam az alattomosokkal. Gyűlölöm a gonoszok társaságát, nem ülök le az istentelenekkel. Ártatlanságban mosom kezemet, és körülveszem oltárodat, Uram, hogy halljam a dicséret szavát, és hirdessem minden csodatettedet. Uram, szeretem házad rejtekét, és dicsőséged lakóhelyét. Istenem, ne pusztítsd el a gonoszokkal együtt lelkemet, s éltemet a vér embereivel, Akiknek kezéhez gonoszság tapad, és jobbjuk telve van megvesztegetéssel. Én azonban ártatlanságomban járok, ments meg engem, irgalmazz nekem! Lábam egyenes úton áll, a gyülekezetekben áldom az Urat.

Mt 8,23-27 - Amikor beszállt a bárkába, követték őt a tanítványai. És íme, olyan nagy vihar támadt a tengeren, hogy a bárkát elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Odajöttek és felkeltették: „Uram, ments meg, elveszünk!” Ő azt mondta nekik: „Miért vagytok gyávák, ti kishitűek?” Majd fölkelt, rászólt a szelekre és a tengerre, s nagy csendesség lett. Az emberek pedig elcsodálkoztak és így szóltak: „Kicsoda ez, hogy még a szelek és a tenger is engedelmeskednek neki?”

Mert Te bennem, és ha én Tebenned élek, akkor kegyelmedből megmenteni hajlandó vagy Istenem! Ahogy Lótot, és ahogy azokat is, akik kérték segítségedet a viharban. Csak legyen hitem, és kétségnek hitem ne engedjen! – ahogy Lót felesége.

De tudok-e a Zsoltárossal együtt így dalolni? „Az Úrba vetett bizalmam nem inog meg. Tégy próbára, Uram, és vizsgálj meg engem, próbáld meg tűzzel vesémet és szívemet! Mert szemem előtt van irgalmasságod, s a te igazságodban járok. … ments meg engem, irgalmazz nekem! Lábam egyenes úton áll, a gyülekezetekben áldom az Urat.”

Amikor Jézus felébred, mert felkeltik az aggódók, a maguk életéért aggódók, akkor így csitítja őket: „Miért vagytok gyávák, ti kishitűek?” Igen, ez nekem is szól! A kishitűség szüntelen ármányként a gonoszok erejeként kísért engem. A bennem megpihenni és nyugalmat kereső Isten ereje ellenében, az én hitemet tápláló erő ellenében kísértést kell elszenvednem.

Tegnap elővettem egy könyvemet, amit egy idő óta félretettem egyéb elfoglaltságai miatt, ami a Lélek ajándékainak 3 színéről szól. A fejezet, amit éppen olvastam, az Isten energiáiról szól. Az 1Kor 12,6 versre hivatkozik, abból fejti ki a fejezet elmélkedését, ami így hangzik: „s az erőmegnyilvánulások is különfélék, de Isten, aki mindezt mindenkiben cselekszi, ugyanaz.”

Jézusban Isten ereje lakott, mely erő kifejeződéseként volt képes hatni a viharra. De Isten ereje nyilvánult meg abban is, amivel elpusztította Szodomát és Gomorát. Miért? Amiért, ahogy az olvasmány írja: a városok „lakóinak gonoszsága miatt”. Itt egy egész város, egy egész földrész pusztulásáról hallok. Ugyan, ha az én gonoszságomat látná Isten, nem lenne képes így tenni velem is? Ráadásul, az én pusztulásomhoz nem is kell ekkora energiákat igénybe vennie!

A gyávaság és kishitűség gonosszá tesz! A gonoszság pusztító erő. Önmagát is pusztító erő!

Inkább legyek engedelmes Isten szent erejének hitemben, minthogy gyávaság, kishitűség tegyen gonosszá, elpusztíthatóvá! Csak, mert okoskodásom, evilági bölcselkedésem végül úgy is csalódást fog okozni. Mit ér bármilyen e világból szerzett okosság, ha lelkem kárt szenved!

Uram, Istenem! Hozzád futok, Benned keresek menedéket minden evilági vihar idején! Akár én keltettem a vihart, akár más, Te segíts meg engem, abban el ne vesszek! Ámen