Öröktől fogva való, Akiben létezem.

Ter 18,1-15 - Ezután az Úr megjelent neki Mamre völgyében, amikor a legforróbb napszakban éppen a sátra nyílásában üldögélt. Amint fölemelte szemét, megjelent neki három férfi, s megállt ott a közelében. Amikor észrevette őket, a sátra ajtajából eléjük szaladt, földig borult előttük, és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam szemed előtt, ne haladj el szolgád mellett! Hadd hozzak egy kis vizet, mossátok meg lábatokat, és pihenjetek le a fa alatt! Teszek majd elétek egy falat kenyeret is, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek, hiszen azért tértetek erre szolgátok felé!” Azok így szóltak: „Tégy, ahogy mondtad!” Besietett erre Ábrahám a sátorba Sárához, és azt mondta neki: „Siess, keverj be három véka lisztlángot, s készíts hamuban sült lepényt!” Maga pedig elfutott a csordához, hozott onnan egy fiatal borjút a javából, odaadta a legénynek, s az sietve elkészítette. Aztán fogta a vajat, a tejet és a borjút, amelyet készíttetett, és eléjük tette, ő maga pedig odaállt melléjük a fa alá. Azok, miután ettek, így szóltak hozzá: „Hol van Sára, a feleséged?” Ő azt felelte: „Itt, benn a sátorban.” Erre az egyikük azt mondta neki: „Egy esztendő múlva, ilyen időtájban, visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának, a feleségednek.” Amint Sára a sátor ajtaja mögött meghallotta ezt, elnevette magát. Öregek voltak ugyanis mindketten, és élemedett korúak, Sárának megszűntek már megjönni az asszonyi dolgok. Nevetett tehát magában, s azt gondolta: „Miután megöregedtem, és az uram is vén, lehet-e még gyönyörben részem?” Így szólt erre az Úr Ábrahámhoz: „Miért nevetett Sára, s miért mondta: „Szülhetek-e még vén asszony létemre?” Túlságosan csodálatos talán bármi is az Úrnak? Amint megmondtam, egy esztendő múlva, ilyen időtájban, visszatérek hozzád, s fia lesz Sárának.” Sára azonban tagadta: „Nem nevettem!” - mert félelmében megrettent. De az Úr azt mondta: „Nem úgy van az, te bizony nevettél!”

Lk 1,46-55 - Mária erre így szólt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben [Hab 3,18], mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát [1 Sám 1,11]. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék [Ter 30,13], mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas [MTörv 10,21], és Szent az ő Neve [Zsolt 111,9]. Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik [Zsolt 103,13.17]. Hatalmas dolgokat művelt karja erejével, szétszórta a gondolataiban kevélykedőket [Zsolt 89,11]. Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt [Zsolt 147,6]. Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat [Zsolt 107,9]. Felkarolta Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezve irgalmasságáról [Iz 41,8-9; Zsolt 98,3], amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre” [Ter 17,7].

Mt 8,5-17 - Amikor pedig bement Kafarnaumba, odajött hozzá egy százados és kérlelte őt: „Uram, a szolgám a házamban fekszik bénán, és rettenetesen kínlódik.” Azt mondta neki: „Megyek és meggyógyítom.” De a százados így válaszolt: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, beosztott katonák vannak alattam, és ha azt mondom az egyiknek: „Menj!”, elmegy, vagy a másiknak: „Gyere!”, odajön, a szolgámnak pedig: „Tedd ezt!”, megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és azt mondta követőinek: „Bizony, mondom nektek: Izraelben nem találtam ekkora hitet senkinél. Mondom nektek: Sokan érkeznek majd keletről és nyugatról, s letelepszenek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában. Az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!” Ezután Jézus így szólt a századoshoz: „Menj, és legyen úgy, ahogyan hitted.” És meggyógyult a szolgája abban az órában. Mikor ezután Jézus bement Péter házába, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas. Megérintette a kezét, mire elhagyta a láz. Fölkelt és felszolgált neki. Amikor beesteledett, odahoztak hozzá sok ördögtől megszállottat. Kiűzte szavával a lelkeket, azokat pedig, akik rosszul voltak, meggyógyította, hogy így beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Ő a mi gyengeségeinket magára vette, és betegségeinket hordozta” [Iz 53,4].

Öröktől fogva való, Akiben létezem. Ha ebbe a kijelentésben elmélyülök, akkor bizony az a sóhajtásom, vágyakozásom, szándékom, hogy ’Legyen Isten kegyelme velem és általam! Végbe vigye így mindazt, mi szándéka ma, és mindörökké!’, azt jelentheti, hogy mindaz, mit teszek, cselekszem, tudom, hogy a világ rendjébe örökre nyomot fog hagyni. Valamit tenni, bármit is, az valami változást idéz elő. Mely változásba, ha Isten nem kapcsolódik, nem avatkozik bele, akkor az, nem válhat megszentelővé. Más szóval, Isten országának építőkövévé.

Miért állítom ezt? Azért, amiért hiába szeretnék, nem vagyok olyan egységben az Istennel, amilyen egységben lehetett, és volt is Jézus. Hiába akarom érteni Isten szándékát, töredékességem okán képtelen vagyok rá. Éppen ezért kinyilatkoztatni ugyan úgy nem lehetek egyetemleges, ahogy igazságaim is maximum részigazságok lehetnek. Jézusnak az a felszólítása, hogy legyetek tökéletesek, abban a tudatban hangozik el, hogy törekvésre, és az Istennek elkötelezett bizalomra akarja, hogy építsük életünket.

A hit, amit meglátott, megismert Jézus a századosban, ez szülheti bennem is a teljes, ráhagyatkozó bizalmat Istenre. Amikor már minden mindegy a számomra, mert tudom, hogy bármi történik velem, abban Isten munkálkodása van, éppen ezért javamra van! A bizalom által tűnhet el minden aggódás, kétség, reménytelenség az ember életéből! Mert Isten szeretete betölteni, és elragadni kész! De ahhoz bizalmammal kell, hogy megajándékozzam. Ami az általa felkínált szövetség elfogadását jelenti.

Az Ember által generált változás a világ rendjében, Isten szándéka, akarata, megengedő szeretete. Mely azt is jelenti, hogy én, az Ember, Isten teljes bizalmát élvezhetem! Rám bízza a teremtés magasztos feladatát, úgy, hogy minden felelősséget önmaga vállal értem, és tetteimért! Hallom én e szavakat? Értem én, megérthetem, felfogni képes lehetek Istennek ezt a pazarló nagyvonalúságát? Izajástól a ma idézett szavak sokkal többet jelentenek, mint amit képes az Ember hordozni. Ó, bizony, az ember gyengesége nem az, hogy fizikailag erőtlen, hanem azt jelenti, hogy buta, együgyű, ostoba, önző, kishitű, bigott, felfuvalkodott, gőgös, rettenetesen szubjektív, antiszociális, stb. Bizony beteg vagyok, gyengeségeim betegítenek meg, tesznek életképtelenné, mert hitem, Istennek engedelmességem naivan idealizált, külsőségekre orientált, és bensőm kong az ürességtől.

Isten, Jézus csodáin keresztül bizonyosságát akarja adni, hogy felülmúlni akarja minden elképzelésemet, csak, hogy bizalmamat elnyerje. Készséges vagyok rá Istenem, de erőtlen! Erőddel pótolj ki engem, hogy legyőzni bírjam önmagam, a Veled való közösségért cserében! Ámen