Jézus körül nincs üresjárat 

ApCsel 18,1-8 - Ezek után eltávozott Athénból, és elment Korintusba. Itt találkozott egy Akvila nevű, Pontuszból származó zsidóval, aki nemrégen jött Itáliából - mivel Klaudiusz elrendelte, hogy az összes zsidó távozzon Rómából -, meg a feleségével, Priszcillával, és elment hozzájuk. Mivel ugyanaz volt a mesterségük - sátorkészítők voltak -, náluk maradt és dolgozott. Minden szombaton vitatkozott a zsinagógában, hirdette az Úr Jézus nevét, és igyekezett meggyőzni a zsidókat és a görögöket. Amikor pedig Szilás és Timóteus megjöttek Makedóniából, Pál még többet fáradozott az igehirdetésben, és bizonyította a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus. Mivel azok káromlások között ellentmondtak neki, lerázta ruháit, és azt mondta nekik: „A fejeteken a véretek! Én tiszta vagyok, és mostantól fogva a pogányokhoz megyek.” Elköltözött tehát onnan, és betért egy bizonyos Tíciusz Jusztusz nevű istenfélő férfinak a házába. Az illető háza a zsinagóga mellé épült. Kriszpusz pedig, a zsinagóga elöljárója hitt az Úrban egész házával együtt, sőt, a korintusiak közül sokan, akik hallgatták, hittek és megkeresztelkedtek.

Zs 97 - Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodálatos dolgokat cselekedett. Győzelmet szerzett jobbja, az ő szentséges karja. Megismertette szabadítását az Úr, megmutatta igazságosságát a nemzetek előtt. Megemlékezett irgalmáról, Izrael házához való hűségéről. A föld minden határa látta Istenünk szabadítását. Ujjongjatok Istennek, minden földek, énekeljetek, örvendjetek, zengjetek! Zengjetek az Úrnak lanttal, lanttal és a zsoltár szavával; Trombitával és kürtszóval, ujjongjatok az Úr, a király előtt! Zúgjon a tenger s ami betölti azt, a földkerekség és lakói. Tapsoljanak a folyóvizek, és a hegyek is mind ujjongjanak az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet. Igazságban ítéli meg a földkerekséget, és méltányosan a népeket.

Jn 16,16-20 - Még egy kis idő, és már nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem.” Ekkor a tanítványok közül néhányan így szóltak egymáshoz: „Mi az, amit mond nekünk: „Egy kis idő, és nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem”, és: „Az Atyához megyek”?” Aztán megjegyezték: „Mi az, amit mond: „egy kis idő”? Nem értjük, mit beszél!” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, azért így szólt: „Arról tanakodtok egymás között, hogy azt mondtam: „Egy kis idő, és nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem”? Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul.

Jézus körül nincs üresjárat, nincs tétovaság, vagy bizonytalanság. Jézus nagyon tudatos, következetes teremtés. Nem beszél a levegőbe, és feleslegesen sem. Talán azt is mondhatom, hogy nagyon megfontolt. Emberileg, ha Rá tekintek, akkor én bizonytalanodok el. Milyen felületesen élek, élünk! Ma azt mondjuk erre, hogy nagyvonalúság. De valóban az? Vagy inkább következetlenség, céltalanság, kisstílű tudatosságot kerülő, a pillanatnak megfelelni próbáló esztelenség?

Mennyire merem azt mondani, hogy Rá bízom magam! Hiszek szavainak, tetteinek, és törekszem rá, hogy kövessem tanácsát, utasításait, mi több: életvitelét. Persze, amennyire ez, a magam természetével, adottságaival, és körülményeivel lehetséges számomra. Ezen a ponton kezdődik az alkudozás. Az időbe és a térbe belenyugvás. - Csak most, csak ennyit meg kell engednem magamnak, nem tudok mást tenni, ezek a lehetőségeim. - Hiába szeretnék másként élni, mindenki így él, én sem vagyok képes többre, vagy másra. - Miért én járjak rosszul, miért én legyek a mindig vesztes. – és ehhez hasonló, önmagamat felmentő, de lelkiismeretemet elaltató önigazolások, okoskodások.

Mikortól, és meddig tart a magam kereszténysége? Hol vagyok, hol lehetek keresztény? Ki vagyok, amikor keresztény vagyok, és mikor nézem el magamnak, hogy nem vagyok keresztény? Be merem vallani azt, hogy nem vagyok elégedett kereszténységemmel, hitem erejével, elszántságával, állhatatosságával?

Azt mondja Jézus, hogy „Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul”. Van bennem szomorúság akkor, amikor nem vagyok képes keresztény értékrendemnek megfelelni? Egyáltalán van határozott keresztény értékrendem, amihez igazodni próbálok? Mennyire krisztusi az én keresztény értékrendem? Azt is felteszem kérdésként, hogy van olyan keresztény értékrendem, amiben közösségre lelek, közösséget találok, és közösséget alkothatok?

Mindezeken túl! Krisztussal szövetségem, barátságom, tanítványságom nem lehet feltétele annak, hogy mennyire vagyok magammal és világommal megelégedett! Krisztus kapcsolatom felül kell, hogy emelkedjem minden emberi töredékességemen, kisstílű vallásosságomon. Tudnom kell azt, hogy hitem nem statikus lelki működésem következménye, hanem a Szentlélek kegyelméből az, ami, és Aki mindenkor képes rá, hogy kibillentsen, kivezessen kétségeimből, hitérzékenységem erősödésének javára!

Atyám, Istenem! A kérdésekig még csak eljutok. Csak ne kellene rájuk választ adnom! Mert abban fájdalom van, keserűség, és szégyenérzet, mi több rengeteg bizonytalanság! Bocsánatodért esedezem, és kérem segítségedet, hogy merjek rájuk választ adni. És, ha sikerül őszintének lennem magammal, és Veled is, akkor kérlek, segíts, hogy mindazon változtatni képessé lehessek, melyek elszomorítnak, elkedvetlenítenek, és szégyennel töltenek el! Ámen