„Az Írásnak be kell teljesednie”

ApCsel 13,13-25 - Azután Pál, és akik vele voltak, elhajóztak Páfoszból, és a pamfíliai Pergébe jutottak. János azonban elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe. Ők pedig átmentek Pergén, s a pizídiai Antióchiába érkeztek. Szombaton bementek a zsinagógába és leültek. A törvényből és a prófétákból való felolvasás után a zsinagóga elöljárói hozzájuk küldtek ezzel az üzenettel: Férfiak, testvérek, ha van valami intelmetek a nép számára, mondjátok el!” Pál felemelkedett tehát, s a kezével csendet intve megszólalt: Izraelita férfiak, és ti istenfélők, halljátok! Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat és naggyá tette a népet, amikor Egyiptom földjén jövevények voltak. Azután hatalmas karral kivezette őket onnan, és negyven esztendeig tűrte viselkedésüket a pusztában, majd Kánaán földjén hét népet elpusztított, és sorsolással felosztotta nekik azoknak a földjét [Kiv 6,1.6; 16,35; Szám 14,34; MTörv 7,1], mintegy négyszázötven évre. Azután bírákat adott nekik Sámuel prófétáig. Ettől fogva királyt kívántak, és Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kís fiát, a Benjamin törzséből való férfit. Ennek elvetése után Dávid királyt támasztotta nekik, aki mellett tanúságot is tett, mondván: Szívem szerint való férfit találtam, Jessze fiát, Dávidot, aki megteszi majd minden akaratomat” [Zsolt 89,21; 1 Sám 13,14; Iz 44,28]. Az ő ivadékából támasztotta Isten az ígéret szerint Izrael üdvözítőjét, Jézust, akinek eljövetele előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének [Lk 3,3]. Mikor pedig János bevégezte pályafutását, azt mondta: Nem az vagyok, akinek tartotok engem; íme, utánam jön, akinek a lábáról a saruit sem vagyok méltó megoldani.”

Zs 88,2-27 - Az Úr kegyelmét örökké éneklem, hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti szám. Mert ezt mondtad: Örök időkre épül az irgalom” - hűséged szilárdan áll a mennyekben. - Szövetségre léptem választottammal, megesküdtem szolgámnak, Dávidnak: örökre megszilárdítom utódodat, nemzedékről nemzedékre építem trónodat.” Csodáidat, Uram, magasztalják az egek, és hűségedet az egybegyűlt szentek. Mert ki hasonló az Úrhoz a fellegek közt ki olyan az Isten fiai között, mint Isten? Isten, akit rettegnek a szentek tanácsában, aki nagyobb és félelmetesebb mindazoknál, akik körülötte vannak. Uram, Seregek Istene, ki hasonló hozzád? Hatalmas vagy, Uram, és hűséged övez téged. Te uralkodsz a tenger erején és háborgó hullámait te fékezed meg. Te tapostad el Ráhábot, halálra sebezve, hatalmas karoddal szétszórtad ellenségeidet. Tiéd az ég, és tiéd a föld, te alkottad a föld kerekségét és mindazt, ami rajta van. Te teremtetted északot és délt, nevedben örvendezik a Tábor és a Hermon. Karod hatalmas, kezed erős, jobbod diadalmas. Igazságosság és jog trónod alapja, irgalom és igazság vonulnak előtted. Boldog az a nép, amely tud ünnepelni. Az ilyenek arcod világosságánál járnak, Uram. Nevedben egész nap ujjonganak, s felmagasztalódnak igazságosságodban. Mert te vagy erejük és ékességük és jóságod emeli magasra fejünket. Mert az Úré a pajzsunk, s Izrael Szentjéé a királyunk. Egykor látomásban szóltál szentjeidhez és azt mondtad: Segítséget nyújtottam egy hősnek, felemeltem népemből egy választottat. Megtaláltam szolgámat, Dávidot, felkentem őt szent olajommal. Vele lesz erős kezem és karom megerőssíti őt. Semmit sem tehet vele az ellenség, és nem árthat majd neki a gonoszság fia. Kiirtom előle ellenségeit, és gyűlölőit megfutamítom. Vele lesz hűségem és kegyelmem, és hatalma magasra emelkedik nevemben. Ráteszem kezét a tengerre és jobbját a folyóvizekre. Így szól majd hozzám: Atyám vagy te, én Istenem, és szabadításom kősziklája!”

Jn 13,16-20 - Bizony, bizony mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte. Mivel ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha meg is teszitek. Nem mindnyájatokról mondom; tudom én, kiket választottam. De az Írásnak be kell teljesednie: Aki kenyeremet eszi, sarkát emelte ellenem” [Zsolt 41,10]. Már most megmondom nektek, mielőtt megtörténik, hogy mikor bekövetkezik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem.”

„Az Írásnak be kell teljesednie”! – mindenkor, minden időben érvényes, gondolom, Jézusnak ez a kijelentése. De, megérthető lehet számomra az, hogy ebben a kijelentésben, megállapításban, vagy egyszerűen közlésben, viszonyulását az Isten, az Emberhez hogyan éli meg? Hogy kenyerével táplálja azt, ki eközben sarka után leselkedik? Milyen ez a szeretet? Semmi, de semmi igénye nincs Istennek rá, hogy az Embertől viszonzást kapjon érte?

Én úgy gondolom, hogy az Ember szabadsághoz való jogát Isten nem akarja, nem is hajlandó, de talán nem is képes a szeretetével felülírni. Mert a szeretet, Aki az Isten, számára az képtelenség, hogy bármivel is hasson arra a szabad akaratra, amit szeretetből ad az Ember számára. Talán Isten, ezt a szabadságot minden teremtménye számára megadja? Csak a tudatlan teremtmény ezzel másképpen van? Ez az a szeretet, amire én, emberként, képtelen vagyok. Nem független szeretet képességem teremtett mivoltomtól: azaz, hogy véges, behatárolt. Képtelen vagyok független, szabad, és kényszerektől mentes lenni. Tehát függőségek közötti a létem. Talán a kérdés csak az, hogy függőségeimet, és kényszereimet tudom-e keretek között tartani, és a kérdés az, hogy ezek a kereteim hol vannak!

Itt van talán Jézus ezen szavainak a súlypontja, amikor azt mondja: „Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem.” – Ne legyek függő és kényszerektől terhelt, lehetőleg, csak és egyedül az általa felállított szabályoktól! Ha az Atyához való tartozás fontos a számomra! Én akarom, hogy fontos legyen minden időben! Ámen