No lám

ApCsel 8,26-40 - Ezek után az Úr angyala így szólt Fülöphöz: „Kelj föl és menj délre, arra az elhagyatott útra, amely Jeruzsálemből Gázába visz le!” Az fölkelt tehát, és elment. S íme, egy etióp férfi, Kandakénak, az etiópok királynőjének hatalmas udvari tisztje és minden kincsének kezelője, aki Jeruzsálembe jött imádkozni, visszatértében kocsiján ülve Izajás prófétát olvasta. Ekkor a Lélek így szólt Fülöphöz: „Menj oda, és szegődj ahhoz a kocsihoz!” Amint Fülöp odasietett és hallotta, hogy Izajás prófétát olvassa, megszólította: „Azt gondolod, hogy érted, amit olvasol?” Az így felelt: „Hogyan érteném, ha nincs, aki megmagyarázza nekem?” Megkérte tehát Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön melléje. Az Írás helye pedig, amelyet olvasott, ez volt: „Mint a bárány, amelyet leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírója előtt elnémul, nem nyitotta ki száját. Megaláztatásban hoztak fölötte ítéletet. A sorsával ki törődik? Hisz életét elvették e földön” [Iz 53,7-8]. Erre az udvari tiszt megkérdezte Fülöpöt: „Kérlek, kiről mondja ezt a próféta, önmagáról vagy valaki másról?” Ekkor Fülöp megnyitotta száját, s ebből az Írásból kiindulva hirdette neki Jézust. Amint haladtak az úton, egy vízhez értek. Erre az udvari tiszt így szólt: „Íme a víz; mi gátol abban, hogy megkeresztelkedjem?” Azután megállította a kocsit. Mindketten lementek a vízbe, Fülöp és az udvari tiszt, és megkeresztelte őt. Mikor a vízből feljöttek, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt. Az udvari tiszt nem látta őt többé, s örvendezve folytatta útját. Fülöp pedig Asdódban termett, körüljárt, és hirdette az evangéliumot, amíg Cézáreába nem érkezett.

Zs 65 - A karvezetőnek. Ének. Zsoltár. Ujjongjatok az Istennek, minden földek, mondjatok nevének éneket, dicsőségét dicsérve zengjétek. Mondjátok Istennek: „Milyen félelmetesek műveid, hatalmad nagysága miatt ellenségeid hízelegnek neked. Az egész föld imádjon és dicsérjen téged, zengjen nevednek dicséretet.” Jöjjetek és lássátok az Úr tetteit, félelmetes, amit végbevitt az emberek fiai közt. Szárazfölddé változtatta a tengert, gyalog keltek át a folyóvízen; Örvendeztünk akkor benne. Uralkodik hatalmával örökre, szemmel tartja a nemzeteket, hogy fel ne fuvalkodjanak magukban a lázongók. Áldjátok Istenünket, ti nemzetek, hallassátok dicséretének szavát; Ő adott életet lelkünknek, és nem hagyta meginogni lábunkat. Mert próbára tettél minket, Isten, megvizsgáltál minket tűzzel, mint ahogy az ezüstöt vizsgálják. Tőrbe is vezettél, nyomorúságot tettél hátunkra. Engedted, hogy emberek gázoljanak a fejünkön, tűzön és vízen mentünk keresztül, de te kivezettél minket az enyhülésre. Égő áldozatokkal jövök házadba; Megadom neked, amiket fogadtam, amit megígért ajkam, amit szám fogadott nyomorúságomban. Kövér égőáldozatokat mutatok be neked; Jóillatú áldozatul kosokat mutatok be neked, bikákat és kecskebakokat. Ti mind, akik félitek Istent, jöjjetek, halljátok, elbeszélem, milyen nagy dolgokat cselekedett velem! Számmal hozzá kiáltoztam, nyelvemmel őt magasztaltam. Ha gonoszság lett volna szívemben, az Úr nem hallgatott volna meg. Ám Isten meghallgatott engem, figyelembe vette hangos könyörgésemet. Áldott az Isten, aki nem vetette el imámat, s nem vonta meg irgalmasságát tőlem.

Jn 6,44-51 - Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza; és én feltámasztom őt az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: „Mindnyájan Isten tanítványai lesznek” [Iz 54,13]. Mindaz, aki az Atyától hallott és tanult, hozzám jön. Nem mintha az Atyát látta volna valaki: csak az látta az Atyát, aki Istentől való. Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.

No lám! Még a kérdést is, mi felvetődik bennem, megelőzi valami. Vagy, valaki? „Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza” Isten jelenléte, teremtő – engem újjá teremtő – szándéka, mindennél előbb van! És a kérdés megint csak az marad, hogy mivé lesz bennem Isten? Mit kezdek én Istennel? Mit engedek meg magamból a számára?

Rettenetes terheket cipelünk, melyek nem engedik meg nekünk, hogy ezekre, és az ezekhez hasonló kérdésekre válaszolhassunk. Mert én magam vagyok az akadálya annak, hogy Isten cselekvővé lehessen bennem.

Melyek is ezek a terheink?

Legelőbb is neveltetésünk. Az, hogy falakat építeni tanítottak meg bennünket, és nem a szabad gondolkodásra, döntéseink tudatos meghozatalára.

A másik az, ami ettől nem független, hogy olyan közegben élünk, ahol az elvárás sem a személyiségünk kimunkálása, hanem a különféle hatalmaknak való engedelmesség tudomásulvétele.

Aztán, persze, van még számtalan, bennünket mesterségesen befolyásoló körülmény, ami érdekünkké, érdeklődésünkké fejlődi ki magát.

Mindezek automatizmussá válnak, és eredményezik, hogy önmagunk belső, belülről fakadó igényét hátrébb soroljuk. Ami első látásra alázatosságnak is tűnhet, de, valójában a kényelmesebb ez, mert nem kell felvállalni konfrontálódást – se magammal, sem a világgal -, látszólag még hasznossá is lehet a számomra, és gondolkodnom, döntéseket sem kell meghoznom, mert megteszi ezt más, helyettem.

Egyetlen dolog sérül ebben az automatizmusban, a magam személyisége, és persze, általam mások személyisége is.

Többé nem kutatom az igazságokat, nem veszem a fáradságot, hogy kérdéseket fogalmazzak meg, nehogy választ kelljen rá keresnem. Nem keresek, egyszerűen kiszolgálom azt, ami van, és abban megtalálom a magam magyarázatát, miért jó az nekem. Ráadásul, van lehetőségem választani, mi az, ami számomra hasznosabb?

A legfontosabb kérdést sem teszem fel eközben: mire van az életem? Erre a világra, vagy többre számítol?

Ennél rosszabb már csak az, amikor e kérdés előtüremkedik belőlem, akaratlanul is, és igyekszem rá olyan feleletet konfigurálni, ami az én világomra szabott életigenlésemet igazolni tudja. Mert már annyira elvilágiasodtam, hogy nincs szükségem rá, vagy már nem is tudok elképzelni olyant, hogy helyettem, kérdéseimre, a bennem megszólaló lelkiismeret adjon választ. Ha meg is hallok ilyent, sietve nyomom el, szerelem le, állok elébe a magam pragmatikus válaszával. Mert én, mindenre tudom a helyes választ!

Kandakénak volt egy problémája, ami nem hagyott neki nyugtot. De amivel, mert szembe nézni, és kereste rá a megoldást. Arra is ráismert, hogy önmaga ezzel a problémával nem tud megbirkózni. El tudta fogadni a segítséget, mert akart változtatni a valós problémáján, és valós megoldást akart.

Jézus ajánlja, kínálja magát, valós megoldásaként problémáinkra. Kandakénak ez még nem adatott meg. Számunkra megadatik. De, csak annak, aki felismeri a saját élete problémáját, és azzal úgy mer foglalkozni, ahogy Kandaké is.

Az én életem problémája, nélkülem nem fog megoldódni. Ahogy részese vagyok a problémának, a probléma keletkezésének is, úgy kell részt vennem a problémám megoldásában is. Istenben partnerre találok, Aki elküldte a Fiút, hogy társam legyen a problémám megoldásában.

Isten nem problémázó, nem problémakereső, és nem is problémagyártó, de minden problémám megoldásában készséges partner. Mert a szeretet nem probléma elkerülő, hanem problémamegoldó. Mert tudja Isten bölcsessége, hogy problémáink megoldása vezethet el békességre, boldogságunkra. Köszönöm Istenem, Atyám, hogy szereteteddel gondoskodó Atyám vagy! Ámen