„Minden forrásom belőled fakad”
ApCsel 7,51 - 8,1a - Ti keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek! Ti mindenkor ellenálltok a Szentléleknek: amint atyáitok, úgy ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Igen, megölték őket, akik annak az Igaznak eljöveteléről jövendöltek, akinek ti most árulói és gyilkosai lettetek, ti, akik angyalok szolgálata által kaptátok a törvényt, de meg nem tartottátok.” Amikor ezeket hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: „Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől.” Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig letették ruháikat egy ifjú lábához, akit Saulnak hívtak. Megkövezték Istvánt, aki így könyörögött: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Amikor pedig térdre esett, fennhangon azt kiáltotta: „Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!” Amint ezt kimondta, elszenderült az Úrban. Saul pedig egyetértett azzal, hogy megöljék őt. Azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen, s az apostolok kivételével mindnyájan szétszóródtak Júdea és Szamaria tartományában.
Zs 30 - A karvezetőnek. Zsoltár Dávidtól. Uram, tebenned remélek, soha meg ne szégyenüljek, igazságodban szabadíts meg engem! Hajtsd hozzám füledet, siess, szabadíts meg! Légy oltalmazó sziklám és megerősített házam, hogy megszabadíts engem! Mert erősségem és menedékem vagy, a te nevedért légy vezérem és viseld gondomat! Ments ki ebből a csapdából, amelyet ellenem titokban felállítottak, hiszen te vagy erősségem. Kezedbe ajánlom lelkemet, ments meg engem, Uram, igazság Istene! Gyűlölöd azokat, akik üres hiúságok után futnak, én azonban az Úrba vetem bizalmamat. Ujjongva örvendek irgalmasságodnak, hisz megláttad megalázottságomat, észrevetted ínségemet, és nem juttattál ellenség kezére, sőt tágas térre állítottad lábamat. Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongatnak engem, szemem, lelkem, testem a búsulástól elsenyved, mert fájdalomban enyészik el életem, és éveim siránkozásban. Az ínségtől ellankad erőm és remegnek csontjaim. Temérdek ellenségem miatt csúfsággá lettem, szomszédaim és ismerőseim nagyon félnek tőlem: akik meglátnak az utcán, elfutnak előlem. Mint a halott, feledésbe mentem a szívekben, mint összetört edény, olyanná lettem. Mert hallottam sokak szidalmazását, az iszonyatot mindenfelől; Amint egybegyűltek ellenem mindannyian, s azon tanakodtak, hogy elveszik életem. Én azonban benned bízom, Uram; Azt mondom: „Te vagy az én Istenem! Sorsom a te kezedben van.” Ments meg ellenségeim kezéből s üldözőimtől. Ragyogtasd fel szolgád fölött arcodat, szabadíts meg irgalmasságodban. Uram, ne hagyd, hogy szégyen érjen, hisz segítségül hívlak téged. Érje szégyen a gonoszokat és némuljanak el az alvilágban; Némuljanak el az álnok ajkak, melyek az igaz ellen gonoszat szólnak, kevélyen és megvetéssel. Uram, milyen bőséges a te édességed, amelyet elrejtettél a téged félők számára, amelyet a benned bízóknak juttatsz az emberek fiai előtt! Elrejted őket arcod rejtekében az emberek háborgatása elől; Megoltalmazod őket hajlékodban a perlekedő nyelvektől. Áldott az Úr, mert csodásan megmutatta irgalmát nekem a megerősített városban! Én ugyan azt gondoltam ijedtemben: „Elvetettél szemed elől engem!” Te azonban meghallgattad könyörgésem szavát, amikor kiáltottam hozzád. Szeressétek az Urat, szentjei mind, mert az Úr megőrzi a hűségest, de bőségesen megfizet a kevélyen cselekvőknek. Legyetek bátrak és erősítsétek meg szívetek, mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek!
Jn 6,30-35 - Erre megkérdezték tőle: „Milyen jelet viszel végbe, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint írva van: „Égi kenyeret adott enni nekik”„ [Kiv 16,4]. Jézus ezt válaszolta: „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.” Ekkor azt mondták neki: „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!” Jézus azt felelte nekik: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.
Minden forrásom belőled fakad (Zsolt 87,7) – a 2020-as Magyarországi Eucharisztikus kongresszus mottója ez. Melyre a válaszom, igenlő, helyeslő, elfogadó, hittel elhangzó válaszom ez lehet, Jézussal közösségben: „Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak.”
Megvallom: én jelenleg nem vagyok abban a helyzetben, hogy szentségekkel élhessek! De ez nem igaz. Ez annyiban igaz csak, hogy a Katolikus Keresztény Egyház által deklarált elvárások szerint nem vagyok méltó az általa kiszolgáltatott szentségekhez járulni. Nekem személyes lelki utat kell járnom! Nekem Krisztussal kell olyan személyes szentségi kapcsolatot ápolnom, melynek során közvetlen kegyelmi utat találhatok, és mely során közvetlenül Ő táplál engem.
Ilyen módon, számomra az Eucharisztia más dimenziókban kifejeződő, és ünneplésre alkalmat adó, késztető esemény. Melyet minden egyházi, liturgikus eseményben kifejezhetek, megélhetek, és ünnepelhetek. Hálát adhatok szüntelen, és örömömet kész vagyok kifejezni, megosztani mindazokkal, akik erre igényt tartanak.
Mi ez számomra, amit megoszthatok? Nem lehetek közönyös, közömbös, és lagymatag hívő, aki szokásból, elvárásból, talán felsőbbrendűségi tudatának kényeztetéséből járul azokhoz a szentségekhez, melyek tömegjelenetekben bizonyítékot, kielégülést és önigazolást nyújtanak – csupán külső jeleken keresztül -, hogy keresztény vagyok. Nekem ez nem adatik meg, de már nem is kérek ebből, és nem is elégítene ki! Emlékszem még arra az időre, amikor szentségekhez járulhattam. Akkor is tiltakoztam, védekeztem azoktól a tömegjelenetektől, amiket képmutatónak, magamutogatónak, és hitelteleneknek tartottam. Remélem, hogy fordítási hibából áll ott, az áldozás előtt ez az ima: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, elég csak egy szóval mond és meggyógyul az én lelkem!” Majd a tömeg, aki e szavakkal fohászkodott, elindul, engedelmeskedve a szokásnak, a jól begyakorolt szokásnak, hogy magához vegye azt, amiről azt mondta előbb még, hogy elég, ha csak egy szóval segítesz meg. Sokszor volt az az érzésem, hogy nem is tudjuk, mit mondunk, és mit teszünk. Csupán szokás, engedem, hogy történjem velem az, amihez nincs is közöm. Mert így tanították, mert más is ezt teszi, stb.
Az Eucharisztia megünnepléséből is eltűnt a misztérium! A Szent titok, mely magával ragad, mely élettel ajándékoz meg, mert abban találkozásom jött létre! Minden természetessé lett, a hit és a vallási szokás között egy hatalmas űr tátong, és erről nem szabad beszélni, nehogy megbántsuk egymást.
Én azt akarom vallani, hogy a keresztény ember egy állandó forradalmár. Mindig elégtelen önmagával, és az Istennel való kapcsolatával. Nem lehetek elégedett, mert nem vagyok Isten, nem vagyok szent, és nem tudok szeretni. De látom az Istent, és Hozzá ragaszkodom, akiről nem tudom, hanem érzem, és érzékelem, hogy Szent, állhatatos, hűséges, és teljes bizalommal van irántam – akkor is, amikor én már teljesen kiábrándultam magamból, a világból -, és végtelen alázattal szeret; hogy szeretetének elfogadására, befogadására, megélésére képessé tegyen!
Én hinni akarom, és bírom azt a Krisztust, Aki isteni méltóságával, minden nap, újra és újra irgalmas szeretettel emel fel a porból, gyenge és gyarló emberségemből. Mert a megváltásomból tudhatom, és élhetem azt a kegyelmet, mely megtartó, megszabadító, értem való, engem üdvösségre segítő végtelen nagyvonalúság, bőkezűség, egyszerűen pazarló szeretet, melyet szeretni kénytelen vagyok, és jó nekem!
Szükségem van Rá! Pontosan azért, amiért méltatlannak tartom magam is arra, hogy elfogadjam és békességre találjak magammal – gyengeségeim, képtelenségeim, bűneim, önmagamban való csalódásaim miatt, … - hát még mások, akik számára nem vagyok képes megfelelni. Kell, legyen, egy Teremtő Istenemnek lenni, Aki jónak tart a maga számára, és Aki felment minden megfelelési kényszer alól. Mert számára a jó valami olyant jelent, aki lenni szeretnék, de nem tudok azzá lenni sem önmagamban, sem a körülményeim között, csak, és egyedülien a Vele való személyességben! Mert Ő az, aki esendő, teremtett voltomat, megszentelni képes, egyedül Ő az! Benne lelhetem meg emberi méltóságomat!
Igen, akarom e Szentséget szolgálni, hogy megszentelődjek Általa, Benne és Vele! Nem akarok közhely lenni, és nem akarok középszerű lenni, ha az az állapot eltávolít, távol tart Istentől! Eucharisztikus jelenlétében is csodálni és magasztalni akarom! Könnyek között, örömben, és vígasságban; bánatban, magányban, egyedüllétben és közösségben is! Bárhogy és bármikor, csak ne váljak soha érdektelenné számára, viszont eszköze lehessek, hogy Igazságának háza, az Isten országa épüljön: szélesedjen és magasodjon, lehessen terek és idők felett álló végtelenséggé számomra, és mindazok számára, akiket lefoglal szentségének öröme, és vigasztalása, szomjúhozzák és éhezik a Lélek békességét és nyugalmát! Ámen
Vallom, hogy a Szentségeket művelnünk kell! Bennünk érlelni; hogy megérhessenek és beérhessenek, hogy bőven termő gyümölccsé lehessenek!
