Új eszmék akkor nyernek teret

ApCsel 6,8-15 - István pedig, telve kegyelemmel és erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között. Felléptek azonban néhányan abból a zsinagógából, amelyet a libertinusokról, a cireneiekről, az alexandriaiakról neveztek el, és azokról, akik Kilíkiából és Ázsiából valók, s vitatkoztak Istvánnal. Nem tudtak azonban ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, amely által szólt. Erre férfiakat küldtek ki alattomban, akik azt mondták: „Hallottuk őt, amint káromló szavakat mondott Mózesre és Istenre.” Ilymódon felizgatták a népet, a véneket és az írástudókat, akik azután összecsődülve megragadták őt és a főtanács elé vitték. Sőt, hamis tanúkat is állítottak, hogy mondják azt: „Ez az ember minduntalan a szent hely és a törvény ellen beszél. Hallottuk ugyanis őt, amikor azt mondta, hogy ez a Názáreti Jézus lerontja majd ezt a helyet, s megmásítja a hagyományokat, amelyeket Mózes hagyott ránk.” Akik a főtanácsban ültek, mind őt nézték, s olyannak látták az arcát, mint egy angyalét.’

Zs 118,23-30 - Ha fejedelmek összeülnek és tanakodnak ellenem, szolgád törvényeiden gondolkodik. Valóban parancsolataidról elmélkedem, és rendeleteid adnak tanácsot nekem. Földhöz ragadt az én lelkem, kelts életre engem ígéreted szerint! Feltárom előtted útjaimat, ó hallgass meg, taníts meg törvényeidre engem! Oktass rendeleteid útjára, hogy gondolkodjam csodáidon! Lelkem elbágyad a gondtól, erősíts meg igéiddel engem. Tartsd távol tőlem a gonoszság útját, és törvényed szerint irgalmazz nekem! Az igazság útját választottam, ítéleteidről meg nem feledkezem.

Jn 6,22-29 - Másnap a tömeg, amely a tengeren túl állt, észrevette, hogy csak egy bárka volt ott, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival a bárkába, a tanítványai egyedül távoztak el. Jöttek viszont Tibériásból más bárkák annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután az Úr hálát adott. Amikor tehát a sokaság meglátta, hogy nincs ott sem Jézus, sem a tanítványai, beszálltak a bárkákba, és Jézust keresve Kafarnaumba mentek. Amikor megtalálták őt a tengeren túl, azt mondták neki: „Mester, mikor jöttél ide?” Jézus azt felelte: „Bizony, bizony mondom nektek: Kerestek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével.” Erre azt kérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük?” Jézus azt felelte: „Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.”

Új eszmék akkor nyernek teret, amikor a régieket elértéktelenítik. Csakhogy, az eszmék embertől valók, és arra, hogy az ember önmagát becsapja. Arra gondolok, hogy magunkat próbáljuk szüntelen megmenteni, abból a bajból, amit magunk teremtünk. Csak nehogy Istenhez kelljen fordulnunk segítségért! Mert akkor nem kerülhetjük el azt, hogy változtassunk addigi hozzáállásunkon.

Varga László, kaposvári helynök atya (ma már kaposvári püspök) januárban tartott egri elmélkedésében példálódzott azzal a képpel, hogy Jézus zörget a templom kapuján, belülről pedig, vagy húszan tartják a kaput, hogy be ne jöjjön. A kép alatti szövegben ez áll: „be ne engedjétek, mert mindent megváltoztat!” Majd hozzátette: „az Evangélium az állandó változás, az állandó megtérés Evangéliuma!”

Ugyan, mi mást mondanak Jézus mai szavai: „Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével.”

Isten önmagát, önmaga szüntelen, állandó, és örökkévaló megújulását, megújulásra képességét ajánlja az Ember számára! Mert a szeretet nem más, mint nyitottság az elfogadásra. Amit nem értek, de mégis van; viselése, tisztelete annak, aki van, és ami lenni lehet, abban a hitben, hogy minden Istenben létezik, ami felett Isten őrködik, és képes minden töredékességből, képtelenségből, álságosságból is jót kihozni.

Mert minden emberi dolog, okoskodás, vagy bölcsesség, veszendő, hiábavalóság, ha azt nem engedem meg, hogy Isten kezében arannyá válhasson. Hiszen, kezei között minden üdvösségszerzővé válik! „Mert ő olyan, mint az olvasztó tűz, és mint a posztóványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester, és salaktalanná teszi Lévi fiait; és megtisztítja őket, mint az aranyat és mint az ezüstöt” [Mal 3,2-3]

Nincs Istennél olyan, amiből ne tudna az Ember javára jót kihozni.

Vagyis, nem nekem kell szeretnem. Nekem csak meg kell engednem, hogy Isten szeretete működővé váljon ott, ahol én vagyok, mert Benne vagyok. Pontosabban: hiszem, hogy Benne lehet létem, létezésem, hogy eszközeként szándékát segítsem megvalósulni. Nekem elég szeretnem Isten szeretetét, tisztelni, és belé helyezkednem!

Jézus nem eszmét hirdet, hanem minden ember számára világot próbál gyújtani, hogy ne sötétben tapogatódzva próbáljunk jót tenni. – Amikor nem is látom, hogy mi az, amiről Isten azt állítja, hogy az jó!

Tegyél engem értékeddé, olvassz ki belőlem salakot és ólmot, színarannyá lenni vágyom színed előtt! Ámen