Persze, mondhatom azt, hogy én nem vagyok Jézus

Iz 8,23b - 9,3 - De nem lesz többé sötétség, ahol elnyomás van. Az első időben megalázta Zebulon földjét és Naftali földjét, de az utolsó időben megdicsőíti a tengerhez vezető utat, a Jordánon túli vidéket, a pogányok Galileáját. A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát; akik a halál árnyékának országában laknak, azokra világosság ragyog. Megsokasítod az ujjongást, megnöveled az örömet; örvendenek színed előtt, ahogy örvendenek aratáskor, és amint ujjonganak, akik a zsákmányt osztják. Mert összetöröd terhes igáját a vállára nehezedő botot, és sanyargatójának pálcáját, mint Mádián napján.

Zs 26 - Dávidtól. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől kellene félnem? Az Úr oltalmazza életemet: kitől kellene remegnem? Ha közelednek felém a gonoszok, hogy egyék húsomat, ellenségeim, akik szorongatnak, maguk botlanak meg és elesnek. Ha táborok kelnek is ellenem, nem ijed meg szívem; Ha harc támad is ellenem, akkor is reménykedem. Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hadd lakjam az Úr házában életemnek minden napján, hadd lássam az Úr pompáját, hadd látogassam templomát. Mert ő elrejt hajlékában a veszedelem idején, elbújtat sátra rejtekében, kősziklára emel fel engem. Így fölemeli fejemet ellenségeim fölé, akik körülvesznek. Én pedig diadalkiáltással áldozatot mutatok be hajlékában, éneklek és zsoltárt zengek az Úrnak. Halld meg, Uram, szózatomat, amellyel hozzád kiáltok, könyörülj rajtam és hallgass meg engem! Rólad mondja a szívem: „Téged keres tekintetem!” A te arcodat keresem, Uram! Ne fordítsd el tőlem arcodat, ne fordulj el haragodban szolgádtól, te vagy segítőm; Ne hagyj el és ne vess meg engem, üdvözítő Istenem! Hisz atyám és anyám is elhagyott, de az Úr fölkarolt engem. Mutasd meg nekem, Uram, utadat, és vezess engem a helyes ösvényre ellenségeim miatt. Ne adj át ellenségeim akaratának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, akik erőszakot lihegnek. Hiszem, hogy meglátom az Úr javait az élők földjén. Remélj az Úrban, légy férfias, bátor legyen szíved, és bízzál az Úrban!

1Kor 1,10-13.17 - Kérlek titeket, testvérek, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan ugyanazt mondjátok, és ne legyen köztetek pártoskodás, hanem legyetek tökéletesen egyek ugyanabban a lelkületben és ugyanabban a felfogásban. Azt a hírt kaptam ugyanis felőletek, testvéreim, Klóé házanépétől, hogy viszálykodások vannak köztetek. Arról beszélek, hogy közületek mindenki ilyeneket mond: „Én Pálé vagyok”, „Én Apollóé”, „Én Kéfásé”, „Én pedig Krisztusé”. Talán részekre oszlott Krisztus? Vajon Pált feszítették meg értetek, vagy Pál nevében vagytok megkeresztelve? Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, nem szavak bölcsességével, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.

Mt 4,12-23 - Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost kiszolgáltatták, visszavonult Galileába. Elhagyta Názáretet, elment és letelepedett a tengermenti Kafarnaumban, Zebulon és Naftali határában, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Zebulon földje és Naftali földje, a tengeri út, a Jordánon túl, a pogányok Galileája; a nép, amely sötétségben ült, nagy fényt látott, s akik a halál országában és árnyékában ültek: fény virradt rájuk” [Iz 8,23; 9,1]. Ekkor kezdte Jézus hirdetni és mondani: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.” Amint elhaladt a Galileai tenger mellett, látott két testvért: Simont, akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét, amint körhálót vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis. Azt mondta nekik: „Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket!” Azok pedig azonnal elhagyták hálóikat és követték őt. Amikor onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat. És őket is hívta. Azok pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt. Jézus ezután bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között.

Persze, mondhatom azt, hogy én nem vagyok Jézus, nem vagyok, nem is lehetek képes arra a teljességre, amire Jézus tette képessé magát. Hiszen Ő Isten fia, Aki egy az Atyával; Benne az Atya, Ő pedig az Atyában. János evangéliumában erről többször is megerősíteni próbál bennünket Jézus (pld: Jn 6,57; Jn 14,10-11; Jn 17,21-22), hogy Ő olyan állapotot képvisel, amire bennünket is elvezetni szeretne, a Szentlélek vezetésével.

Pál apostol kimondja, hogy a Krisztushívők sorában önmagát a legutolsónak, a leggyengébbnek tartja. Méltatlan, mégis méltóvá tette Isten arra, hogy Őt szolgálja. Nem felejti el egész életén át azt, hogy mi az Ő bűne, emlékezik, de mégsem engedi meg magának, hogy bűne rabságában tartsa. Magára veszi a küldetést, a szolgálatot azért, aki ellen korábban, tudatlanságában küzdött, magát a legjobb zsidónak tartva.

Nem feltalálja magát, hanem megengedővé teszi magát az Úr szolgálatára! Már tudja, hogy „nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem”. Pál azt is világosan felismeri, mire van, mi az értéke annak a szolgálatnak, mely rá van bízva: „nem szavak bölcsességével, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.”

Valami titok az, ami ott van Pál apostol hitbizonyosságában! Az a mérhetetlen tisztelet, mely féli és őrzi Krisztus szentségét, isteni méltóságát, melyet rá bízott! Ebben a húségében mondja, vallja meg közösségét azokkal, Akik közvetlenül Krisztustól kaptak bizalmat: „Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. [1Kor 15,9]

Jézus is, Pál is, abba a sorba akar vonni engem is, melyben Nekik helyük van!

Nekem és minden embernek helye van abban a sorban, mely bennünket bele olt az Atyával való közösségbe! Mi egymásnak kell legyünk apostolaivá, az evangélium hirdetőivé. Bennünk kell, hogy a kérügma, Isten jó híre életté váljon. Jézusnak van kérügmája, az apostoloknak is van kérügmájuk. Minden kereszténynek, minden kornak – mely Krisztusban nevelkedni igyekszik, kell legyen kérügmája, vagyis igehirdetése! Ami egyenlő azzal, hogy tanúság az egyetlen igazságról, mely Isten kinyilatkoztatása a magam számára, a kor számára, a keresztény ember számára! Ehhez azonban személyes kapcsolatot kell ápolnom Istennel. Bele kell helyezkednem Isten jelenlétébe, Aki a Van, és akiben részem lehet. Mert, ha Istent a Van szóval azonosítom, akkor attól kezdve az én jelen időm sem valami, hanem Valakinek a része! Máris, egészen új távlatokat látok meg a szemem előtt, új perspektívába kerül az életem!

Értenem kell, hogy akkor, amikor az apostolokat meghívta Jézus, akkor azért hívta meg őket, hogy rajtuk keresztül minden emberhez eljuthasson meghívása, illetve, minden emberhez eljuthasson Isten kinyilatkoztatása. Akinek békeszövetsége nem inog meg, könyörülete fennmarad mindörökre! [Iz 54,10] Vagyis az az üzenet, hogy mi mind Krisztusban vagyunk részesei, és részei Istennek!

Bizony, Pál ennek az evangéliumnak lett hirdetőjévé, és ennek az evangéliumnak a továbbadására van mindegyikünknek meghívása!

Te látsz engem Istenem! Én csak látni akarlak, érezni, és hallani, hogy Benned legyen bizonyosságom, hitem és biztonságom! Mert békességedet, és velünk való közösségedet akarom hirdetni, és erről bizonyosságot nyújtani! Úgy, ahogy arra Te engem felkészíteni próbálsz Krisztus, és a Lelked által! Segíts, hogy képessé váljak rá, megengedő tudjak lenni rá! Ámen