Honnan merítsek erőt gyengeségemben?!

Iz 54,1-10 - Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, ujjongásban törj ki és kiálts, aki nem vajúdtál! Mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak - mondja az Úr. - Szélesítsd ki sátrad helyét, és hajlékaid kárpitjait feszítsd ki, ne kíméld! Hosszabbítsd meg köteleidet, és cövekeidet erősítsd meg! Mert jobbra és balra ki fogsz terjeszkedni, utódod nemzeteket örököl, melyek elhagyott városokat népesítenek be. Ne félj, mert nem szégyenülsz meg, és ne pirulj, mert nem kell szégyenkezned! Mert ifjúkorod szégyenét elfelejted, és özvegységed gyalázatára nem emlékezel többé. Mert a te alkotód a férjed: Seregek Ura az ő neve; és Izrael Szentje a megváltód: az egész föld Istenének hívják őt. Mert, mint elhagyott és bánkódó lelkű asszonyt hívott meg téged az Úr, mint ifjúkorban eltaszított asszonyt - mondja a te Istened. Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek. Haragom túláradásában elrejtettem arcomat előled egy szempillantásra, de örök kegyelemmel megkönyörültem rajtad - mondja a te megváltód, az Úr. Úgy vagyok, mint Noé napjaiban, akinek megesküdtem, hogy Noé vizei nem árasztják el többé a földet; így esküszöm, hogy nem haragszom rád, és nem korhollak téged. Mert a hegyek eltűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de kegyelmem nem tűnik el tőled, és békeszövetségem nem inog meg - mondja a te könyörülő Urad.

Zs 29 - Zsoltár. Ének a Templomszentelés ünnepére. Dávidtól. Magasztallak, Uram, mert fölemeltél engem, és nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek fölöttem. Hozzád kiáltottam, Uram, én Istenem, és te meggyógyítottál engem. Uram, visszahoztad lelkemet az alvilágból, életben tartottál, hogy ne szálljak a sírba. Zengjetek zsoltárt az Úrnak, ti is az ő szentjei, áldjátok szent emlékezetét! Mert haragja csak egy pillanat, de élethosszig tart jóakarata. Este a sírás tér be, de reggelre a vidámság. Mikor dúslakodtam, így szóltam: „Nem fogok meginogni sohasem.” Mert te, Uram, kegyességedben szilárddá tetted dicsőségemet. De te elfordítottad arcodat tőlem, és én megrendültem. Ekkor, Uram, hozzád kiáltottam, és Istenemhez könyörögtem. Mi hasznod lenne véremből, ha leszállnék a sírgödörbe? Vajon a por magasztalhat-e téged, és hirdetheti-e hűségedet? Meghallgatott az Úr és megkönyörült rajtam, az Úr lett az én segítségem. Sírásomat öröménekké változtattad, szőrruhámat szétszaggattad, vidámsággal öveztél körül, hogy énekeljen neked dicsőségem, és sohase hallgasson. Áldalak érte örökké, Uram, én Istenem!

Lk 7,24-30 - Miután János követei elmentek, elkezdett Jánosról beszélni a tömegnek: „Miért mentetek ki a pusztába, mit akartatok látni? Széltől lengetett nádat? Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Finom ruhákba öltözött embert? Íme, akik drága ruhában és kényelemben élnek, a királyi palotákban vannak. Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Prófétát? Igen, mondom nektek: prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről írva van: „íme, elküldöm angyalomat színed előtt, aki elkészíti előtted utadat” [Kiv 23,20; Mal 3,1]. Mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb próféta Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb Isten országában, az is nagyobb nála.” Az egész sokaság, amely őt hallotta, s a vámosok is, igaznak vallották Istent azzal, hogy megkeresztelkedtek János keresztségével. De a farizeusok és a törvénytudók meghiúsították Isten szándékát önmagukban, és nem vették fel az ő keresztségét.

Honnan merítsek erőt gyengeségemben?! Mert gyengeséget szenvedek el a világban, amikor nem lelek közösségedre Istenem! És ekkor Te, így sóhajtasz felém: „nem haragszom rád, és nem korhollak téged” mert „kegyelmem nem tűnik el tőled, és békeszövetségem nem inog meg” - mondja az én könyörülő Uram! Ebben van, csak ebben lehet erősségem, bátorságom és békességem. E nélkül nem érhet be bennem ünnep. Hiába van kívülem. Azt magamra vonhatom, de mégsem lesz bennem! És a világ ebben álságos, azt harsogja, hogy ha kívülem minden csillogás, akkor már bennem is az lehet. Pszichésen befolyásol, belém akar avatkozni, felül akarja írni azt, ami a Lélek, a Szellem és Test egységéből lehet csak azzá! Különben meghasonlik az ember, és ez pszichésen fog megmutatkozni legelőbb, majd szellemiségében és csak legvégül fizikálisan.

Hagynom kell, hogy a Lélek járjon át! Birtokolhassa gondolataimat, vesémet, inaimat és izmaimat. Ne próbáljak másképpen cselekedni, mint ahogy azt a Lélek akarja!

De, hogy vehetek tudomást arról, hogy mit akar velem kezdeni a Lélek?

Nem az imádság a legfontosabb ebben az összefüggésben. Pontosabban nem az az ima, amit annak tartok. Mert ha azt tekintem imának, amikor én beszélek, kérek, könyörgök, elrendelek, parancsolok, szeretném, hogy minden úgy legyen, ahogy én gondolom, akkor arra azt mondom, hogy nem tudok imádkozni még. Akkor kezdek imádkozni, amikor képes vagyok kétségeimet, keserveimet, hiányomat, gyengeségeimet, bűneimet megnevezni, kimondani Istennek! Elé tenni, előtte kitárni mindazt, mi terhem, ami nem enged szeretni. Képtelenné tesz a szeretetre. Majd elcsendesedni, leereszteni. Leereszkedem elé, és hallgatom az Ő csendjét. Megsemmisülten.

Amikor az embernek sikerül kiüresednie, a maga zsibongásából kifogyni, átadva magamat az Ő jelentéktelen és alázatában tobzódó szeretetének – mert anyagtalan Lélek, és számomra csak az az érték, ami kézzel fogható, amit az emberek elismernek, méltatnak, és … -, amikor úgy érzem, mert megérezhetem, hogy semmi sem áll közöttünk, … Semmi! Mert annyira jelentéktelennek érzem magam, semminek és senkinek, hogy semmim sincs, csak a szenvedésem, képtelenségem, és alkalmatlanságom, kínom attól, hogy haszontalan vagyok, akkor fogom megérezni az Ő közelségét. Mert Isten, aki a szeretet, értéktelen, értékvesztett, hatalma nem az uralkodás, és nem az önmegvalósító kényszer, hanem a megengedőképesség. Mindent lehet és mindent szabad, miközben már mindent elrontottam, és kipróbáltam, és mindenben és mindenkiben csalódtam, mindenki megalázott, és mindenki szenvedését elhordoztam, valójában belepusztultam abba, hogy csak a jót akartam, és semmi sem sikerült, akkor fogok rádöbbenni, hogy lám, van, amiben közös lehetek Istennel! A szenvedésemben, amit érte és vele hordozok, és ami nem kell senkinek. Mert mindenki a dicsőséget akarja magának, megszerezni, és nem kiérdemelni.

Igen, ekkor szólal meg az én könyörülő Uram: „értelek, és nem fordulok el tőled, »kegyelmem nem tűnik el tőled, és békeszövetségem nem inog meg«! Enyém vagy, magaméként, részemként ismerlek!” Így válhatok közösséggé Istennel, még akkor is, ha e világban közössége szenvedésre késztet, kényszerít, ítél. Jézus utolsó szavai is, ahogy minden szava fontos a tanítványai számára: „ne az legyen (Atyám), amit én akarok, hanem amit Te” [Mk 14,36].

Régen az Advent olyan böjti idő volt, mint a nagyböjt. Meg kell élni az alámerülést ahhoz, hogy az ünnep ünneppé válhasson. Add meg Istenem, hogy a szenvedést ne akarjam megkerülni, a kínt ne akarjam jobban, mint azt a békét, azt az örömöt, azt a boldogságot, amivel Te akarsz engem, és bennünket megajándékozni! Ne akarjam már itt, már most, és mindent felülmúlóan megszerezni magamnak, türelmetlenül, és érdemtelenül azt az örömöt, amivel Te akarsz megajándékozni, csak azért, hogy ne kelljen alázatossá válnom, szelíddé, és állhatatossággal végig járni azt az utat, ami Hozzád vezet engem! Ámen