Ő megbocsát

Iz 35,1-10 - Örvendjen a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag, és viruljon, mint a liliom! Virulva viruljon és ujjongjon, ujjongva vigadjon! Övé lett a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron fensége; meglátják ők az Úr dicsőségét, Istenünk fenségét. Erősítsétek meg a lankadt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a remegő szívűeknek: „Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek! Eljön a bosszú, Isten megtorlása, ő jön el, és megszabadít titeket.” Akkor majd kinyílik a vakok szeme, és a süketek füle megnyílik. Akkor majd ugrándozik a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve; mert vizek fakadnak a pusztában, és patakok a sivatagban. A száraz vidék tóvá lesz, és a szomjas föld vizek forrásává; a tanyán, ahol sakálok hevertek, benne nád és káka terem. Kiépített út vezet arra, és szent útnak fogják hívni. Nem jár rajta tisztátalan: azoké lesz, akik a helyes úton járnak, és balgák nem tévelyegnek rajta. Nem lesz ott oroszlán, ragadozó vad nem lép rá, nem is téved arra: csak a megváltottak járnak rajta. Akiket az Úr kiváltott, visszatérnek, ujjongással jönnek a Sionra, és örök örvendezés lesz a fejük felett; vidámság és öröm tölti el őket, s elfut tőlük a bánat és a sóhaj.

Zs 84 - A karvezetőnek. Kóré fiainak zsoltára. Megkegyelmeztél országodnak, Uram, véget vetettél Jákob fogságának. Megbocsátottad néped vétkét, betakartad minden bűnét. Visszatartottad nagy haragodat, elfordítottad felindulásod hevét. Állíts helyre minket, szabadító Istenünk, s fordítsd el rólunk haragodat! Vagy örökre haragszol ránk, és kiterjeszted haragodat nemzedékről nemzedékre? Ugye felénk fordulsz és életre keltesz minket és néped örvendezhet majd tebenned? Mutasd meg nekünk, Uram, irgalmasságodat, és szabadításodat add meg nekünk. Hadd halljam meg, mit szól hozzám az Úr Isten, hisz ő békét hirdet nemzetének, szentjeinek, s mindazoknak, akik megtérnek szívükben. Bizony, közel van üdvössége azokhoz, akik félik őt, hogy dicsőség lakozzék országunkban. Az irgalom és az igazság egymásra lelnek, csókot vált az igazságosság és a béke. Hűség sarjad a földből és igazság tekint le az égből. Valóban, az Úr megadja kegyelmét, és földünk megtermi gyümölcsét. Igazságosság jár előtte, s követi az úton lépteit.

Lk 5,17-26 - És történt egy napon, hogy leült tanítani, és ott ültek a farizeusok és a törvénytudók is, akik Galileának és Júdeának minden falvából és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje éppen vele volt, hogy gyógyítson. És íme, néhány férfi hozott egy béna embert az ágyán. Be akarták vinni és eléje helyezni. Mivel nem találtak utat a sokaság miatt, hogy bevigyék, fölmentek a háztetőre, s a tetőn át bocsátották le ágyastul középre, Jézus elé. Ő pedig, amikor látta a hitüket, ezt mondta: „Ember! Bocsánatot nyertek a bűneid.” Az írástudók és farizeusok erre tanakodni kezdtek: „Kicsoda ez, hogy így káromkodik? Megbocsáthatja-e a bűnöket más, mint az Isten?” Jézus azonban ismerte gondolataikat, és ezt válaszolta nekik: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb, azt mondani: „Bocsánatot nyertek bűneid”, vagy azt mondani: „Kelj fel, és járj”? Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnöket megbocsátani - így szólt a bénához: - Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza.” Az mindjárt fölkelt a szemük láttára, fogta az ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre elcsodálkoztak mindnyájan, dicsőítették Istent, és félelemmel eltelve ezt mondták: „Ma csodálatos dolgokat láttunk.”

Ő megbocsát. De ki az, ki hittel elfogadni képes a megbocsátást? Mert az, aki hiszi az Isten irgalmasságát, és megtapasztalását érezni képes, annak élete kell, hogy megváltozzon, és kell, hogy ezt észrevegye a világ! Melyben él, és melyben részt vesz.

A változás kegyelme nem utasítható vissza! Aki visszautasítja, az pontosan arról ad bizonyosságot, hogy jobban hisz és enged annak az erőnek, mely e bizonyosságot tagadni akarja! És ez nem más, mint a világ hatalma, a gonosz, mely magának akarja megszerezni mindazokat, akiket Isten foglalt le a maga számára, a keresztségben, a megváltásban, az irgalomban, a kegyelemben! Hogy szól a prófécia? „Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, a ti Istenetek! Eljön a bosszú, Isten megtorlása, ő jön el, és megszabadít titeket.” Akkor majd kinyílik a vakok szeme, és a süketek füle megnyílik. …” Mi mind, fogadjuk el, engedjünk e szavak meghallásának alázattal és szelídséggel, bűntudattal, és bűnbánattal, hogy valamilyen mértékben vakok és süketek vagyunk. Akiken még mindig hatalmaskodik a világ ereje, megszokása, kultúrája, értékítélete, satöbbi. A világban élünk, és a világnak élünk! Nézzük csak meg vágyainkat, miket szeretnénk elérni, és milyen áldozatokra vagyunk hajlandók, hogy vágyainkat elérhessük, mert a világ csábítása érvényesül. Ha ez, túlzottan vallásos megfogalmazás, akkor fejezzük ki úgy magunkat, hogy nem vagyunk függetlenek, ránk hat a tömeghatás, a világ elvárásai, melyeknek engedünk. Éppen ezért mondhatjuk úgy is, hogy engedjük, hogy sodorjon a világ. Felismerhető az is, hogy azok a vágyaink, azokat valljuk magunkénak, amiket a világ gerjeszt. Nem vagyunk vágyainkban, kedvtelésünkben sem szabadok. Végül kiderül, hogy azért vannak csupán a vágyaink, mert látunk rá esélyt, hogy azt, amit anyagiakban elérhetünk, ahhoz hozzá rendelhetünk valami olyan szórakozást, kedvtelést, amit azok érhetnek el, akikről mi azt mondjuk, hogy irigylésünkre tarthatnak számot! Mennyivel inkább akarom, hogy az legyen, ami az én kívánságom, vágyam, óhajom, mint azt, amire Isten akar engem használni? Fel tettem már magamnak azt a kérdést, hogy mennyire az enyém az a vágy, az a „szeretném elérni” dolog, vagy, mennyire rám rakódott? Mennyire van szükségem arra, hogy az a vágyam teljesüljön, vagy, mitől veszi el energiáimat a vágyam teljesítéséhez szükséges feltételek előteremtése? Egyáltalán, foglalkoztat engem az a kérdés, hogy mit vár tőlem ma Isten? Mire akar ma engem használni? Hol van a helye életemben az Istennek? Akiről azt állítom, hogy szándékából és akaratából vagyok, éppen ezért érte van életem?

Ha ma egy férfiemberrel beszélgetek, rá kell jönnöm arra, hogy számára az a fontos, hogy mennyire képes megítélni a politika, a politikusok, a gazdasági élet, a társadalom összefüggéseit, ellentmondásait, illetve abban felfedezze azt a rést, mely számára életteret jelenthet, amely környezetben önmegvalósítása eredményessé lehet. Majd rádöbben arra, hogy az ebből az életmódból mennyi frusztrációja ered, melyek feldolgozásához, vagy ellensúlyozásához bizonyos élvezetekre, szórakozásokra, illetve, úgy mondjuk: „kikapcsolódásra” van szükség. Mindeközben a lelki útja, számára, nem olyan dolog, amire időt, energiát, gondolatot, törődést kellene fordítania. El sem időzünk azon, hogy mit akar jelenteni számunkra Izajás látomása: „Legyetek erősek, ne féljetek!”

Minden a megbocsátás elfogadásánál kezdődik, amihez kell alázat, és szelídség, önmagam megalázása, megalázottságomról való vélekedésem: nem vagyok mindenható, nem értem a dolgokat, de, ha Istennél az Igazság, amelyet kinyilatkoztatni akar a számomra, akkor nekem hozzá kell fordulnom eligazításra. Belátnom kell, hogy bűnöm az, hogy nélküle és helyette akarok bölcs, okos, és sikeres lenni. Elérni békességemet, nyugalmamat, és még Istennél is érdemeket szerezni! Ahol a siker számomra a világban való eredményességemet jelenti, ami anyagi jólétet jelent, azon mérem magam! E világi logikámat akarom Istennek tulajdonítani. Tévedésben élek. Istenem, a Te fényed gyulladjon fel bennem, hogy lelkemből lássak, és halljak! Ámen