Jézus elindul Jeruzsálem felé
Jel 4,1-11 - Ezek után látomásom volt, és íme, ajtó nyílt meg az égben, és az első hang, amelyet mint harsonát hallottam velem beszélni, így szólt: „Jöjj fel ide [Kiv 19,16], és megmutatom neked mindazt, aminek ezek után történnie kell!” [Dán 2,29] Azonnal elragadtatásba estem, és íme, királyi szék volt elhelyezve az égben, és a királyi széken ült valaki. Az ott ülőnek tekintete hasonló volt a jáspishoz és a karneolhoz; szivárvány volt a királyi szék körül, hasonló a smaragd színéhez [Iz 6,1; Ez 1,26-28]. A királyi szék körül huszonnégy szék, és a székeken huszonnégy vén ült fehér ruhába öltözve, a fejükön arany korona. A királyi székből villámok, zúgás és mennydörgések törtek elő [Kiv 19,16G]. Hét fáklya égett a trón előtt: Isten hét szelleme. A királyi szék előtt mintegy üvegtenger volt, kristályhoz hasonló, és a királyi szék közepén, és a királyi szék körül négy élőlény [Ez 1,5.18], elöl és hátul tele szemekkel. Az első élőlény oroszlánhoz volt hasonló, a második élőlény bikához volt hasonló, a harmadik élőlénynek emberéhez hasonló arca volt, és a negyedik élőlény repülő sashoz hasonlított [Ez 1,10]. A négy élőlény mindegyikének hat-hat szárnya volt, körös-körül és belül tele voltak szemekkel [Iz 6,2; Ez 1,18G]. Éjjel-nappal pihenés nélkül azt mondták: „Szent, szent, szent az Úr [Iz 6,3], a mindenható Isten, aki volt és aki van [Kiv 3,14G] és aki eljövendő!” Mikor ezek az élőlények dicsőséget, tiszteletet és áldást mondtak a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, a huszonnégy vén leborult a trónon ülő előtt, imádta az örökkön-örökké élőt [Iz 6,1; Dán 6,27], letette koronáját a trón előtt, és így szólt: „Méltó vagy, Urunk, Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és a te akaratod által jöttek létre a teremtmények!”
Zs 150 - ALLELUJA! Dicsérjétek az Urat szentélyében, dicsérjétek őt az ég erős boltozatában! Dicsérjétek őt hatalmas tetteiért, dicsérjétek őt nagyságának teljességéért! Dicsérjétek őt harsonaszóval, dicsérjétek őt hárfával és lanttal! Dicsérjétek őt dobbal és körtánccal, dicsérjétek őt citerával és fuvolával! Dicsérjétek őt zengő cintányérral, dicsérjétek őt csengő muzsikával! Minden lélek dicsérje az Urat! ALLELUJA!
Lk 19,11-28 - Azoknak pedig, akik mindezt hallották, mondott egy példabeszédet is, mert közel volt már Jeruzsálemhez, és azt hitték, hogy hamarosan megjelenik az Isten országa. Így szólt hozzájuk: „Egy nemes ember messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, és aztán visszatérjen. Hívatta tíz szolgáját, átadott nekik tíz mínát, s így szólt hozzájuk: „Gazdálkodjatok, amíg vissza nem jövök!” Alattvalói azonban gyűlölték őt, és követséget küldtek utána ezzel az üzenettel: „Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék rajtunk!” Ő azonban, amikor megszerezte a királyságot és visszatért, maga elé hívatta a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. Jött az első, és azt mondta: „Uram, a mínád tíz mínát hozott.” Erre azt mondta neki: „Jól van, jó szolgám, mivel a kevésben hű voltál, hatalmad lesz tíz város felett.” Jött a második is, és így szólt: „Uram, a mínád öt mínát nyert.” Ennek is azt mondta: „Uralkodj öt város felett.” Aztán jött a következő, és így szólt: „Uram, itt van a mínád! Eltettem a kendőmben, mert féltem tőled, mivel szigorú ember vagy: elveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem vetettél.” Azt mondta neki: „A magad szájából ítéllek meg téged, gonosz szolga! Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: elveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem tetted hát pénzemet a pénzváltóasztalra, hogy amikor visszatérek, kamatostul kapjam azt vissza?” Majd így szólt az ott állókhoz: „Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van.” Azok így szóltak: „Uram, annak már tíz mínája van.” Mondom nektek: „Mindannak, akinek van, még adnak, attól meg, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy uralkodjam felettük, hozzátok ide, és öljétek meg előttem.” Miután ezeket mondta, haladt tovább Jeruzsálem felé.
Jézus elindul Jeruzsálem felé, tudva, hogy ott mi vár rá. Az utolsó útjára megy, búcsúzik azoktól, akikre számít. Akik eddig is követték őt, akik hittek Neki és Benne. Kijózanítani próbálja még mindig, az érzelmekkel Hozzá kötődőket. Az Isten országának eljövetele már nem rajta múlik, hogy mikor jön el, és kik lehetnek annak részeseivé. Hanem rajtunk, akik ebben a világban vannak, és akik ebben a világban tenni képesek a Királyért, a Király hitéért, a Király szentségéért! A kinyilatkozás megtermékenyítéséért. Elkezdődött a visszaszámlálás. Éppen ezért, tanítása arról szól, amit elvár, kikér azoktól, akiknek még maradásuk van. De, akik értik Őt, és magukra próbálják szavait! Mert nem könnyű szavak ezek. Ne is egyszerűsítsük le a magunk számára. Inkább próbáljunk szavaihoz felnőni. Az válhat javunkra! Nekem is újra kell olvasnom, hogy megnyíljon értelmem Jézus szavai előtt.
Próbáljuk legelőször is megérteni a történetet, úgy, mint ami Jézus szájából hangzik el. Aki látja tisztán a jelent és a jövőt, de az eljövendőt is!
Azt már tudjuk, hogy Jézust, halálát és feltámadását követően felvétetett a mennybe, és királyi trónon várja (1Pét 3,22), amikor az Atya újra elküldi őt, megítélni mindeneket (Mk 13,26)! De, mielőtt elment, minden kincsét rábízta tanítványaira, akiknek megadta azt is, hogy mit tegyenek azokkal a kincsekkel: sokasítsák meg, terjesszék, hogy sokan higgyenek (Jn 17, 20-26)! Jézus tudja, hogy sokan gyűlölik őt, és nem akarják, nem hajlandók Őt királyként elfogadni, befogadni, tisztelni. De ez nem fogja befolyásolni. Rendelése arra van, hogy királyként uralkodjon, és teljesítse az Atya akaratát (Jn 6,39). Királyként fog eljönni, és számon kérni mindent! (Zsolt 96,13) Pontosan úgy, ahogy itt példázattal szemlélteti: aki sokat kapott, azon sokat kérnek számon. De a számonkérés eredményeként bízzák rá Isten országának kincseit. Akinek semmije sincs, mert rosszul gazdálkodott a reá bízottakkal, bizony szegényé lesz az örök dicsőségben is. Aki pedig Isten ellen fordul, annak élete sem marad. Ugyan mit kezdene azzal, amiben nem bízott addig sem?
Ki veszíthet legtöbbet? Bizony az, akire sokat bízott Isten! Én, mire vélem, tartom, becsülöm azt, amit kaptam tarisznyámba, életem kezdetén? Ugyanakkor, ha én szülője vagyok annak, kit Isten gazdagsággal ruházott fel, mennyiben segítettem Őt hozzá, hogy gazdagságával képes legyen jól bánni? Tisztában legyen gazdagságával, kincseivel, méltóságával, melyért el fogják számoltatni! Felelősségünk Isten előtt, bizony, összetett és ki tudja mi minden az, amiről még fogalmam sincs, hogy számot kell adnom érte!
Jézus időben szólt, fegyelmet kér, és önmegtartóztatást, önmagammal szigorúságot, hogy képessé legyek, legyünk tudatosítani magunkban a szeretetben felelősségünket. Nincs módunk alkudozásra. Csak el ne felejtsük, hogy Isten, mindazt, amit ránk bíz, azt szeretetben bízza ránk! Éppen ezért nem agyon nyomni akar, nem terhet akar rám tenni, hanem bizalmába fogad, közösségre hív önmagával. Tudatos, szeretet közösségre hív! A Királlyal léphetek közösségre, már nem alattvaló vagyok, hanem társ! E szerint vannak jogaim, de kötelességeim és lehetőségeim is. Ő a bizonyosság, és a biztonság, enyém a megengedőképesség, és a Neki való elkötelezettség. Nem sok, ami kell ahhoz, hogy gazdagítsam Isten gazdagságát, és benne a magam gazdagodását! De azt kéri, hogy tegyem meg! Csak én lehetek ebben a vesztes. Valamiből, valami végtelen jóból, bődületes gazdagságból maradhatok ki. Ha nem akarok, akkor most kell elkezdenem a jót tenni, nem erőlködéssel, nem kényszeredettséggel, és nem is magamat megerőszakolva, de a magam módján a legtöbbet és a legjobbat! Jöjj Szentlélek, segíts meg, Isten angyalaival, és szentjeivel! Ámen
