A kötelesség teljesítése szolgává tesz

Tit 2,1-8.11-14 - Te azonban azt hirdesd, ami a józan tanításnak megfelel. Az időseknek azt, hogy legyenek józanok, tisztességesek, megfontoltak a hitben, a szeretetben és a türelemben. Az idős asszonyok hasonlóképpen szent magaviseletűek legyenek, nem rágalmazók, nem a sok bor rabjai, hanem tanítsanak a jóra, oktassák a fiatal asszonyokat arra, hogy férjüket szeressék, gyermekeiket kedveljék. Legyenek ezenkívül megfontoltak, tiszták, háziasak, jóságosak, férjük iránt engedelmesek, hogy ne káromolják miattuk Isten igéjét. Az ifjakat ugyanígy buzdítsd, hogy józanok legyenek. Mindenekelőtt te magad légy példakép a jótettekben; a tanításban feddhetetlen és komoly. A szavad legyen józan, megcáfolhatatlan, hogy az ellenfél megszégyenüljön, mivel semmi rosszat sem tud mondani rólunk. Megjelent ugyanis Üdvözítő Istenünk kegyelme minden embernek, és arra oktat minket, hogy tagadjuk meg az istentelenséget és a világi vágyakat. Éljünk józanul, igazként, istenfélelemmel ezen a világon, és várjuk a boldog reménységet, a nagy Isten és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének eljövetelét. Ő önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket jótettekre törekvő, tulajdon népévé [Ez 37,23; Kiv 19,5].

Zs 36 - Dávidtól. Ne irigykedj az elvetemültekre,ne féltékenykedj a gonosztevőkre; Mert mint a fű, csakhamar elszáradnak, s elfonnyadnak mint a zöldellő növény. Bízzál az Úrban s a jót cselekedd, akkor a földön fogsz lakni és betelsz hűséggel. Az Úrban leld gyönyörűséged, s ő megadja neked szíved kéréseit. Tárd fel az Úr előtt utadat, bízzál benne, ő majd eligazít. Mint a világosságot, felragyogtatja igazságod, és mint a delet, jogodat. Csendesülj el az Úrban és várd őt. Ne irigykedj arra, akinek szerencsés az útja, se arra az emberre, akinek cselekvése álnok. Állj el a haragtól és hagyd a bosszúságot; Ne irigykedj, hogy bűnbe ne essél, mert kiirtás vár a gonosztevőkre, s az Úrban bízók öröklik a földet. Kevés idő múlva a bűnös már nem lesz, a helyét sem találod, ha keresed. A szelídek pedig öröklik a földet, és élvezik a béke teljességét. Les a bűnös az igazra, fogát vicsorítja rá. Ám az Úr kineveti őt, mert előre látja, hogy eljön az ő napja. A bűnösök kardot rántanak, megfeszítik íjukat, hogy elejtsék a szegényt és a szűkölködőt, hogy megöljék az igaz úton járót. De saját szívükbe hatol a kardjuk, s összetörik íjuk. Többet ér a kevés az igaznak, mint sok bűnösnek a gazdagsága; Mert összetörik a bűnösök karja, de az Úr erőt ad az igaznak. Ismeri az Úr az ártatlanok napjait, s örökségük örökre megmarad. Rossz időkben sem vallanak szégyent, s az éhség napjaiban is jóllaknak. A bűnösök azonban elvesznek, s az Úr ellenségei eltűnnek, mint a mezők ékessége, eltűnnek, miként a füst. Kölcsönre szorul majd a bűnös és megfizetni nem tudja, de az igaz megkönyörül majd és adakozik. Mert az ő áldottai öröklik a földet, az átkozottak pedig elvesznek. Az Úr teszi szilárddá az ember lépteit, és útjában kedvét leli. Ha el is esik, sem üti meg magát, mert az Úr alátartja kezét. Ifjú voltam, meg is öregedtem, de sohasem láttam az igazat elhagyottan, sem gyermekét kenyeret koldulni. Könyörül és adakozik szüntelen, és áldott lesz gyermeke. Kerüld a rosszat, jót cselekedj, hogy megmaradhass örökkön-örökké! Mert az Úr szereti az igazságot, s szentjeit el nem hagyja. Örökre megbűnhődnek a gonoszok, és kipusztul az istentelenek magva; Az igazak pedig öröklik a földet, s örökkön-örökké rajta laknak. Bölcsességet beszél az igaznak szája, és igazságot szól nyelve. Szívében van Istenének törvénye, s nem ingadozik lépése. Leselkedik a bűnös az igazra, és halálra keresi; De az Úr nem adja kezére, s nem ítéli el, ha ítéletet mond felette. Várd az Urat és őrizd meg útjait, ő majd felmagasztal és öröklöd a földet; Látni fogod a bűnösök vesztét. Láttam az istentelent amint mindenek fölé emelkedik, zöldellő cédrusként magasodik; De íme, már nem volt ott, amikor visszatértem, kerestem és nem találtam. Ügyelj az ártatlanságra és figyelj az igazságra: mert a békés embernek van jövője, De egy szálig elvesznek a gonoszok, a bűnösök jövője pusztulás. Megsegíti az Úr az igazakat, oltalmazójuk a szorongatás idején. Megsegíti őket az Úr és megszabadítja, megmenti a bűnösöktől és megsegíti őket, mert őbenne reméltek.

Lk 17,7-10 - Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: „Gyere gyorsan, ülj az asztalhoz?” Nem azt mondja-e neki inkább: „Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is”? Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: „Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!”

A kötelesség teljesítése szolgává tesz. A parancs szolgálatában való felemelkedettség barátságra vezet. Mi mondatja ezt velem?

E mai példabeszéd, és a Jn 15,15 között ellentmondást találok! Vagy nincs? – Mindkettőben Jézus szavait halljuk. Vajon, egy azon esetet idéz a két evangélista, de mindkettő másképpen emlékezik a történetre?

A mai példában Jézus arról beszél, hogy én kinek tartsam magam, akkor, amikor nekem kell végrehajtanom egy utasítást, egy parancsot.

A János evangéliumban a szövegkörnyezetből az derül ki, hogy Jézus nem példázatokban hozza elő a szolga kérdését, úgy, mint egy általános viselkedési formát, mely a szeretetben kifejeződő szerep felvállalása. Érdemes összefüggésében ránézni a János evangélium eseményére: „¹²Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. ¹³Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. ¹⁴Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. ¹⁵Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. ¹⁶Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. ¹⁷Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” [Jn 15,12-17]

Itt, az a ritka eset történik, amikor Jézus, beszédében önmagát hozza fel mintának, méghozzá a viselkedését, viszonyát hozzánk, parancsba foglalja, hogy ahogy Ő velünk kapcsolatban veszi magára a szerepét, úgy vállaljuk fel egymással szemben a szeretet megnyilvánulását. A szeretetnek ez a kifejeződése pedig, egy roppant érdekes viszony megteremtésére vezessen el bennünket.

Míg a lukácsi példabeszéd az ember személyének szemszögéből vizsgál egy szituációt, mely az egyénnek a parancshoz való viszonyát tárgyalja, addig a János által elbeszélt tanításban a két különböző állapotú ember viszonyában beszél a helyzet megítéléséről. Jézus azt hozza értésünkre, hogy a szeretetviszony tisztelete azon múlik, hogy az, akinek a parancs kiadása tiszte, az tisztelje azt, akitől elvárja, hogy a parancsát végrehajtsa. Hozza a másikat olyan helyzetbe, melyben a parancsot tisztelni képes lehet, így a parancs végrehajtására való igény már mindkettőjük szükségévé lehessen. Másként ezt úgy mondhatom, hogy a parancs ne alázza meg a másik embert, hanem éppenséggel felemelje a parancsot adó szintjére. Amire, a másik ember szeretet nyelven adandó válasza szintén a tisztelet kell legyen. Vagyis: ne éljen vissza azzal, hogy barátjaként kezeli az.

Láthatjuk, hogy életünk számtalan kapcsolatában, az ember-ember közötti viszonyában folyamatosan szerepekbe kell beleállnunk. A szerepek lehetnek különbözők, azonban mindegyiknek egy azon alapra kellene ráépülnie, és ez a szeretetviszonyunk. Akkor, amikor a szeretet nyelvekről beszélünk manapság, akkor ennek problémája az, hogy azt definiáljuk, hogy milyenek vagyunk. De nem azt vizsgáljuk, hogy milyeneknek kellene lennünk. A szeretet nyelvek megkülönböztetése egy egoista, önazonosságunkat meghatározó módszer. Ezen a ponton megállni, nem a krisztusi szeretet parancsának való szolgálat. Amikor az én szeretet nyelvemen képes vagyok tovább lépni, mert a másik azt igényli tőlem, akkor az annak a szerepnek a felvállalása, mely az én alázatával képes kifejezni Krisztus szeretet parancsát. Mert ilyen módon áldozom fel magam, azért, hogy létre jöhessen a másikkal a Jézus által óhajtott, tanított szeretet viszony. Jézus azt mondja: „¹³Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”!

Belegondolok abba, hogy ha két ember között létre jön ez az önátadás, vagyis mindkettőben a szeretet nyelvemen való felülemelkedés, bizony, akkor beszélhetünk barátságról!

Ha ez a viszonyulás Krisztus parancsára, embercsoportokban jön létre, akkor teljesül Isten vágya! Gyönyörködtetni Istent teremtésében, így lehetünk képessé. Ekkor beszélhetünk a Szentháromságos családról. Ennek kellene, hogy műhelyévé legyen a Család! Itt kellene nevelődnie az embernek arra, hogy végül krisztusi emberré lehessen!

Mennyei Atyám! Jézus Krisztus szeretete tudom, hogy egy a Te szereteteddel, mely szeretetre próbál bennünket is rávenni, amikor Jézus engem is tanít. Egy tanítvány akkor az, amikor mestere tanítását magáévá tenni képes. Ebben kérem kegyelmedet, hogy képessé lehessek, mert vágyom engedelmessé lenni! Mert dicsőségedet akarom szolgálni. Ámen